A színészek már elmentek

Elemér és Lala története

  Elemér szerette Lalát. Igaz, szerelme már korántsem volt a régi, varázsa kicsit már megkopott. A Sors is mintha úgy akarta volna, hogy addig távolodjanak egymástól, míg őriznek valamit a gyönyörűségből, ne várják meg kapcsolatuknak egymás gyűlöletébe fordulását. Egyre ritkábban találkozhattak és mostanában már csak a színpadon látta, de azért még ott ült az első sorban, mint valaha, amikor teljes szenvedéllyel dúltak-kavarogtak benne az érzelmek. Ez már inkább nosztalgia volt, utórezgés, fájdalom, a hamarosan érkező magány előérzete. De azért még szerette.
   Fel-felidézte magában azt az első estét, amikor meglátta. Percekig tartott csak az egész, elmondott néhány mondatot, mosolygott – mindössze ennyi, de volt valami megkapó abban, ahogyan mindezt tette.
   Nemigen tudta volna megmagyarázni, mi vonzotta benne, de hát a szerelem nem keres magyarázatokat. Hosszú időn át ott ült minden előadáson, lassan Lala  is felfigyelt rá, azután ahogyan már az lenni szokott, megismerkedtek, és sokáig boldogok is voltak. Régen volt… Közben újra nyár lett, Lala most Iglófüredre utazott. Elemér tudta ugyan a címét, de teendői miatt hosszabb időre nem hagyhatta el a várost és igazából nem is akart utána utazni. Érezte, hogy az ősz már nem lesz az övék. Próbált segíteni az Időnek a felejtés jótékony munkájában. Azért persze hiányzott. Valakitől úgy hallotta, egy utazó társulat épp azt  a darabot adja elő Egerben. Hétvégén gondolt egyet, leutazott. Kedvtelve nézegette a barokk utcákat, a Líceum tornyát, a színházat. Érdekes megoldású épület volt. Különlegessége, hogy az emeleti páholyokhoz kívülről, az utcáról lehetett feljutni. A prágai Rendi Színház ilyen, ahol Mozart Don Giovannijának ősbemutatóját  tartották. Az is barokk város, Elemér ott született. Szívében is barokkos burjánzásba kezdtek az érzelmek, és feltört benne a stílustól elválaszthatatlan melankólia is, különösen miután keresni kezdte az esti előadás színlapját, és rá kellett döbbennie, hiába jött… A társulat már továbbállt.
   Hosszan álldogált keménykalapjában az épület előtt, töprengett, mitévő legyen. Felvillant benne, hogy utánuk megy, végül mégis inkább vásárolt a sarki trafikban egy képeslapot, és megcímezte: Nagyságos T. Lala úrleánynak, Iglófüred, Mariska-lak, Szepes megye. Csak ennyit írt: „…szerettem volna megnézni, de a színészek már elmentek. Kezeit csókolja, szívélyesen üdvözli Elemér.” Csak magában tette hozzá: jó, hogy így történt. Nyár van, itt ez a kedves város, most bebarangolja nyitott szemmel, szívvel és közben elraktározza ezt a szerelmet. Jó mélyre. Megőrzi, de uralkodni magán nem hagyja többé.


Elemér sorait ma is őrzi az a képeslap, amelyet Nagybátony-Ófaluban fedeztem fel, Barják Gyula magángyűjteményében. A környék egyetlen  nevezetessége ez  a képeslapmúzeum. Tematikus tablókon sorakoznak az érdekesnél érdekesebb régi   lapok, köztük igazi kuriózumok. Az egyik tabló Tháliát idézi. Ezt a lapot a hajdanvolt egri színház képével kölcsönkértem, hogy Önöknek is megmutathassam, és írjak hozzá a kép és a szöveg alapján egy kis történetet, ami természetesen csak a fantáziám szülötte – de miért ne történhetett volna akár így is…?


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#2. 2011. április 3. 21:22
A "Nagyságos T. Lala úrleánynak" megnyugtatott... nekem ugyanis a Lala férfinév... :-)))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!