A szeretet szeretett ünnepe 8.

8. A szeretet ingyen van

Odakinn dühöng a szél, oldalról próbálja lökdösni az autókat, hátha valamelyik vezetőt megijeszti, mert neki ez a móka. Borult az ég, ha eleredne a hó, azt kiválóan lehetne kavarni a levegőben, olyan gyorsan megforgatni a levegőben, hogy az ablaktörlők se bírjanak velük és akkor legalább mindenki otthon maradna a családjával, elvégre karácsony a szeretet ünnepe. Miért kell mindig úton lenni, két pont közötti távolságot négy keréken lopni? Hát nem tudják az emberek, bárhol is legyenek, lelkük bugyraiban magukkal cipelnek mindent, mit addig begyűjtöttek, örömet és bánatot, sikert és gondot, szerelmet és gyűlöletet, reményt és lemondást, ahelyett, hogy házaikba visszahúzódva, magukra hagynák a természet erőit is, hogy végre azok is szabadon ünnepelhessenek?

Önző az ember, az úr szerepét osztotta magára, a természetnek pedig a szolgaságot szánta, dolgozzon neki éjjel és nappal, az év háromszázhatvanöt napján. Lázad a szél, susogva hívja népes családját, mert együttes erővel könnyebb átrendezni a felhőket, és megpaskolni a csapadékkal telteket, itt az idő, hogy megszabaduljanak terhüktől.

Végre záporozik a hó.  A sűrű, nagy hópelyheket élvezettel kavarja a szél.

Kropacsek Béla az étterem előterében, a bejárati ajtó melletti ablaknál álldogál, és keserű arccal figyeli a kinti hózáport. Tombol a szél, s ha jól látja, a motelhez tartozó parkolón túl, az autópályán, percek óta nem ment el egyetlen jármű sem. Életveszélyes ebben az időben útnak indulni, így kénytelen lesz elfogadni Rózsa asszony invitálását, s legalább egy éjszakát itt tölteni az Egressy családdal.

Hiába mondta édesanyja, hogy ne induljanak útnak, ő csak makacskodott, hogy ideje az apjával farkas szemet nézni, mert az öreg amióta elvette azt a cafkát, egyáltalán nem törődik a három fiával. Igaz, előtte sem nagyon törte magát. Azt hitte, amikor megkapta a flancos meghívót, hogy végre meggondolta magát az apja, s ad neki némi tőkét, hogy vállalkozásba kezdhessen, bár, amilyen zsugori, ennek ezért lelke mélyen kevés esélyt adott, de azzal is kiegyezett volna, ha a Kropacsek művek valamelyik vállalkozásában kapott volna egy jól fizető állást. Erre elutazott az öreg a Kanári szigetekre, és még csak arra sem méltatta, hogy értesítse, ne gyere, te hülyegyerek, mert elmarad a karácsonyi nagy családi összeborulás. Ez az édesanyjának szóló verzió.

Hófehér, patyolat tiszta hó esik, ilyen lehet a megszületett gyermek lelke is, s mindkettő az emberi civilizáció hatására veszti el hamvasságát.

Ki tudja, mi lett volna belőle, ha nem a Kropacsek családba születik, ha szüleik két fiuk felnevelését az élet természetes velejárójaként, édes, boldogságos feladatként élik meg, s nem tehernek tekintik? Boldog, gondtalan életet élhetnének, úgy, mint az Egressy család, melynek férfi tagjai egy emberként felpattantak, védelmezendő családjukat, amikor előre tervezett, kizárólag az édesapja miatt gyakorolt belépőjét előadta, annak reményében, hogy meghökkenti a társaságot. Egészen beleélte magát a kimódolt szerepébe, hogy demonstrálva erejét és önálló akaratát, három napig eszik, iszik, mulat és duhajkodik

Rosszul sült el napokig csiszolgatott antréja, és kizárólag Rózsa asszonynak köszönheti, hogy nem járt botrányos következményekkel, mert odalépett hozzá, és kezet nyújtott:

-          Üdvözlöm, fiatalember, Egressyné Bokor Rózsa vagyok!

Az asszony hangjából kihallotta a sajnálat húrjának pendülését, s úgy érezte magát, mintha nagy erővel gyomorszájon vágták volna, kicsit meggörnyedt az ütéstől, levegőt is nehezen kapott, és a saját nevét is alig tudta eldadogni.

Szeme sarkából látta, hogy egy takarítónő kinézetű asszony, sebesen lépked lefelé az emeletről levezető lépcsőn. Megfordult Rózsa asszony.

-          Kedveseim, bemutatom nektek Mariskát, a mindent tudó házasszonyunkat, aki megmutatja a szobáitokat, míg én elbeszélgetek Kropacsek Béla úrral. Nyugodtan helyezkedjetek el, egy órakor ebédelünk.

Kitűnő volt az ebéd, halászlé, rácponty, mákos guba és bejgli, melyet maguk a szakácsok szolgáltak fel, pincér ruhában, fehér kesztyűben, és mint kiderült, ők maguk is családtagok, és ebben a jelmezben ültek maguk is az asztalhoz, melynél ott ült Mariska néni is, Rózsa asszony mellett, aki könnyed humorral magához ragadta a szót:

-          Köszöntelek benneteket ezen a szép karácsonyi napon, a szeretet ünnepén, amikor hátunk mögött hagyjuk a gondjainkat és annak örülünk, hogy együtt lehetünk, épen és egészségesen. Köszönjük Máténak és Lizának, akik lehetővé tették, hogy az Egressy és a Kovács család együtt ünnepeljen. Köszönettel tartozom Mariskának is, aki a motel vezetésének képviseletében, mindent megtesz annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Bemutatom nektek Kropacsek Bélát és barátnőjét, Marát, akik valamely vétetlen folytán nem értesültek a változásokról, és ha már ide fáradtak, nevetekben is meghívtam őket, maradjanak körünkben. Jó étvágyat kívánok!

Megszólalt a hároméves forma, fürtös hajú kislány:

-          Nagyika, mikor jön a Jézuska?

-          Kicsim, majd vacsora előtt. Most megebédelünk, utána alszol egy nagyot és mire felébredsz, lehet, hogy már ide is ér.

-          Hoz ajándékot is? – kérdi egy hat év körüli kisfiú.

-          Hacsak el nem felejti! Az a kérdés, jó voltál, avagy sem?

-          Én is jó voltam! – kontráz rá az asztal másik oldaláról a szöszi kislány.

Jót derültek a gyerekek beszólásain.

Rózsa asszony férje körbe járta az asztalt, és töltögette a felnőtteknek az aperitifet.

Háta mögött áll valaki, megérinti a vállát:

-          Kimegyünk dohányozni, velünk tart, Béla?

Velük tart, hogyne tartana, Rózsa asszonnyal a világ végére is elmenne. Négy órával ezelőtt, még azt sem tudta, hogy él a világon egy három gyermekes, magas, vékony asszony, aki kedves, alt hangján percek alatt megnyugtat bárkit, gyereket, unokát, nem várt vendéget.

-          A bejárati ajtót bezárta Mariska, a hátsó, személyzeti bejárón megyünk ki. Ott toporognak a hidegben a bagósok, a volt férjem és Mariska.

-          Én is veletek megyek! – perdül eléjük Mara.

-          Te nem dohányzol, kár lenne fagyoskodnod, inkább menj fel a szobánkba és mosd le az arcodról ezt a vad sminket! Mehetünk, Rózsa asszony!

Úgy követi az asszonyt, mint pincsikutya a gazdáját. Szikrázik Mara szeme, Béla ismét kirekeszti az életéből, holott erre nincs semmi oka, mert nála jobban senki sem szereti ezt a nagydarab mackót. Igaz, hogy csak barátként.  Sebaj, úgyis visszajön hozzá, mert visszajött eddig is, valahányszor hosszabb, rövidebb időre magára hagyta. Valóban erős a sminkje, az öltözéke is túlságosan szexis, de ezt kérte tőle, akkor most meg miért haragszik miatta?

A zord idő nem kedvez a dohányzóknak, mindketten fázósan toporognak, és igyekeznek háttal állni a szélnek, úgy kevesebb havat kapnak az arcukba. Soma éppen eloltotta a cigarettáját, menne is befelé, a melegbe, de meggondolja magát, inkább ismét rágyújt, nincs kedve kettesben hagyni Rózsát ezzel a nagydarab legénnyel.

-          Menj be, szívem, még megfázol ebben a hidegben. Pár perc múlva megyünk mi is.

Hiába, ilyen egy igazi aggódó feleség, gondolja Béla, látván, hogy az asszony sarkig tárja az ajtót, hogy mielőbb biztonságba tudja a férjét, akit rögvest követ Mariska néni, majd hirtelen megáll barátnője mellett, súg neki valamit és belép az épületbe.

-          Mondja, Béla, meddig gyakorolta a meglehetősen vagány belépőjét?

-          Bocsásson meg, nem hallottam tisztán a kérdését.

-          Ugyan, kedves Béla, nincs a maga hallásával semmi baj! Magából süt a sértettség! Azt hiszi, nem látom? Oltsuk el a cigarettát, a végén megfagyunk! Jöjjön velem!

Kába Béla, mint akit alaposan fejbe kólintottak. Megy az asszony után, hogy a végén az aprócska takarítószeres raktárban kössenek ki, melyben alig van annyi hely, hogy mindketten beférjenek.  Gondos kezek megpróbáltak benne két felnőtt számára elégséges állóhelynyi területet szabaddá tenni, és odakészítettek egy üveg bort, két pohárral.

-          Szóval, tölt egy pohár bort, uram?

Engedelmeskedik a fiatalember, de még mindig nem tért észhez. Mit vár tőle ez az anyja korabeli, csinos, jó illatú asszony? Remeg a keze, a pohárhoz koccan a borosüveg.

-          Bocsánat, kevés a hely.

-          Magának, drágám. Azt hiszi, nem láttam, mennyire megszeppent az ebédnél? Úgy nézett ki, mint a három éves kisgyerek, aki első napját tölti az óvodában.  Egészségére! Jó bort hozott nekünk Mariska, nem hiába bíztam benne! Tudja mit, Béla, maga csak szopogassa a borát, én meg szóval tartom. Rendben? Nyugi, tisztességesek a szándékaim! Kérem, adjon egy szál cigarettát. Köszönöm. Az arcáról leolvastam mindent, amit csak akartam. Mert akartam, nem tagadom. Felelősséggel tartozom magáért, ha már meghívtam a családunk körébe, és tudja, mi nők, másként reagálunk a dolgokra, mint a férfiak, és más eszközöket használunk a konfliktusok elsimításához.

Rózsa asszony nagyot kortyol a borából, majd forgatni kezdi kezében a poharat, nézi, mint töri meg az ital az egy szem égő gyér fényét.

-          Maga úgy érzi, hogy véletlenül belecsöppent egy családi idillbe, melyben mindenki a helyén van, sikeres és boldogan lubickol, mint vízben a hal, egyedül magának vannak gondjai, nem is kicsik, ráadásul megoldhatatlanok, mert nem adott hozzá a sors fegyvert és paripát, a nélkül pedig egyetlen lovag sem tudna harcba szállni. El kell szomorítanom, kedves Béla, mert az Egressy család tagjainak is vannak gondjaik, csak nem siránkoznak rajta, hanem eldöntik, melyiket teszik a megoldandók és melyiket az elvetendők közé. Ami a megoldandók közé kerül, azokat bizony tűzzel, vassal kikényszerítik a sorsból, kerüljön bármennyi munkába és erőfeszítésbe, mert ingyen nem adnak semmit. Látta Boldi fiamat, mennyire imádja a gyerekeket? Öccsének mindkét gyereke rajta lóg, annyira érti a nyelvüket, és képes velük a földön csúszni, mászni a kisvasút mellett, vagy kártyavárat építeni százszor is, ha kell, mert összeomlott az első légmozgástól, de ő csak nevet rajta, és kezdi újra meg újra, közben mesél a kicsiknek, akik isszák minden szavát. Sebész főorvos egy dunántúli városban, imádják a betegei és a kollégái is, pedig alig múlt harmincnyolc éves. Sohasem fogad el betegeitől egy tábla csokoládénál több paraszolvenciát, mert Karola, az általa mai napig imádott felesége, sikeres, jól menő ügyvédként zsákkal hordja haza a pénzt. Nem bántom a menyemet, tudom, hogy sokat dolgozik, és számára a karrierje fontosabb, mint a gyerekvállalás. Hiába fáj a szívem, hogy Boldinak nincs gyereke, nem szólhatok bele az életükbe. Így döntöttek. Akkor ezt nekem is tudomásul kell vennem. Ahogyan azt is, hogy Zsolti fiam otthagyta a szépen induló tudományos pályáját, mert minimálbér közeli fizetéséből nem tudná eltartani a családját. Kamilla kiváló anya, és nyelvtanárként is az a legjobbak között szerepel, ám nem vállalhat különórákat, mert azokat csak a gyerekei nevelésének rovására tehetné.  Márpedig ők egyre több figyelmet és gondoskodást igényelnek, Dani jövőre iskolás lesz, Dóri meg nagycsoportos óvodás. A legkisebb fiam, Máté, tizennyolc éves volt, amikor Somától elköltöztem és nem akart egyetemre menni. Sokáig lelkiismeret furdalásom volt miatta, hogy az apjától való elválásom az oka, de be kellett látnom, hogy ez az ő döntése volt. Büszke vagyok rá, hogy huszonnyolc évesen a Napfény Hotel főszakácsa, és ha jól sejtem, közel az idő, amikor megszerzi éttermének az első Michelin csillagot. Hamarosan megnősül és érzem, hogy számos unokával megajándékoznak Lizával együtt. Sokat beszéltem, pedig csak annyit akartam mondani, hogy felnőttként mindenki maga dönt a sorsáról, nekünk, szülőknek, csak annyi a dolgunk, hogy lelkiekben támogassuk őket.  Jól lehet, csak nekem fáj, hogy Boldinak nincs gyereke, hogy Zsoltiból nem lesz nemzetközi tudós, Máté diplomáján pedig sohasem szárad meg a tinta. Nekik ezek egyáltalán nem okoznak gondot, akkor pedig nekem is talonba kell tennem az egészet. Nem ismerem az édesapját, de abban biztos vagyok, hogy szülőként bármit is tett, vagy mondott, azzal csak a maga vélt vagy valós javát akarta szolgálni.

Elhallgat Rózsa asszony, kiissza poharából a maradék bort.

-          Köszönöm, ne töltsön többet, így is sokat beszéltem.  Tudja, Béla, a szeretet a legfontosabb. Az ingyen van és kimeríthetetlen. Olyan, mint az óceán. Hogy miért nem értékeljük? Ha én azt tudnám! No, menjen vissza a barátnőjéhez, már bizonyára hiányolja magát. Én még elszívok egy cigarettát és kiszellőztetem a fejem. Remélem, odakinn eléggé fúj a szél.

 Fúj. Mariska meg úgy füstöl, mint Kálmán gyára.

-          Hol hagytad, Rózsám, a Kropacsek gyereket?

-          Ment a barátnőjéhez.

-          Azért jól megmondtad neki!

-          Hallgatóztál?

-          Én? Dehogy! Csak véletlenül hallottam belőle egy keveset.

 

Előző rész…

Következő rész…

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!