A szeretet szeretett ünnepe 3..

3. A meghívó

Klára asszony friss vizet visz az állatoknak, hiába, foga van az időnek, hamar megfagy a víz az itatókban. Leveti az itthoni kabátját, kezet mos és folytatja, amit abbahagyott, foghagymát, hagymát, zöldségeket, paprikát, paradicsomot pucol a másnapi disznóöléshez. Két napja kérleli az urát, hogy halasszák el a disznótort, ráérnek szilveszter előtt megejteni, vagy az sem baj, ha januárra marad, mert Miskáék az idén nem jönnek haza karácsonyra, az anyósáéknál töltik az ünnepet, Nóriáék pedig éppen őket várják vendégségbe, menjenek el, majd Bandi megeteti a jószágokat, végre egyszer ők lehetnek vendégek és nem a vendéglátók. Hajthatatlan Mihály, bánatosan lekonyul ősz bajsza, szája sarkából hiányzik a mosoly, és ez nem tetszik az asszonynak. Hiába mondja neki, hogy nem baj, ha nem jönnek a gyerekek, saját családjuk van, az az első, nem az öregek istápolása, egyébként sincs semmi bajuk, hála Istennek.

Miskáéknak két napja feladta csomagban az ajándékokat, a Nórikáékét szépen becsomagolta, azokat személyesen adja át nekik. Eperkének játékokat vett, Gézának italt, Nórikának pedig egy szép vert csipke terítőt készíttetett a barátnőjével, olyat nem lehet sehol kapni. Kicsit sokba került, mert nagy munka a száz hússzor százhúszas terítőt elkészíteni, de gyönyörű, habkönnyű, hófehér, bárhová terítheti, mindenütt jól mutat.

Kicsit aggódik, mert nem tudja elérni Nórikát, sem telefonon, sem Skype-on, aztán azzal nyugtatgatja magát, hogy bizonyára már a karácsonyi vendéglátás előkészületeivel foglalkoznak. Feltehetően meghívták a Kropacsek rokonokat is, akik a Nyírségben laknak, és számukra közelebb lesz Kapornok, mintha a fővárosba kellene utazniuk.

Feltehetően ők is legalább annyira meglepődtek a meghívó láttán, mint Mihály. Dombor nyomott, személyre szóló, sok pénzbe kerülhetett, mert igényes a kivitele és jó minőségű az anyaga.

Mihály hallani sem akar arról, hogy elfogadják  Kropacsek Géza meghívását, mert milyen dolog az, ha valaki karácsonykor, a szeretet ünnepén, egy csehóban látja vendégül a rokonait. Sőt, még az is lehet, hogy nem is egyszerű csehó, hanem egy útszéli kupleráj.

Miért lett az életvidám, társaságkedvelő férjéből magának való, morgós öregúr? Hányszor kell feltennie magának ezt a kérdést, mire megtalálja rá a választ?

Bernolák Mihály sohasem volt egy szószátyár ember. A mai napig megfontolt, komoly embernek tartják, szavának súlya van, mert előbb gondolkodik, utána beszél. Feltéve, ha beszélget, és nem egyszerűen csak kijelenti a döntését, mint tette azt húsz évvel ezelőtt, amikor közölte családjával, hogy Nyírbátorból Sárbogárdra költöznek.  Hiába tiltakozott felesége, az akkor tizenhat éves Nórikával és a húszéves egyetemista Miskával együtt, nem hallgatott rájuk, eladta a nyírbátori kétszintes házukat és az almáskerteket, mert úgy érezte, negyvennégy évesen is képes lesz új vállalkozásba kezdeni, mellyel megalapozhatja gyermekei jövőjét.

A hatvanhármas főút átszeli Sárbogárdot, melynek településen belüli szakaszát Köztársaság útnak nevezik. Itt vett Mihály egy ezerötszáz négyszögöles saroktelket, melyen düledező félben lévő régi vályogház állt. Amikor először meglátták, a két gyerek elsírta magát, ám  Bernolák Mihályt nem lehetett könnyekkel meghatni. Két év alatt felépítette a földszintes, de igen jó kiállású hatszáz négyzetméteres ingatlanát, melyben a főutca felőli közvetlen utcai bejárattal két üzlethelyiséget alakított ki, egyikben éttermet, a másikban sörözőt nyitott, a mellékutcai homlokzatú házrészben pedig három kétszobás, hatvan négyzetméteres lakást létesített, hogy nekik is, meg a gyerekeinek is legyen fedél a fejük felett. Azzal számolt, hogy a két vendéglátó ipari egység majdan eltartja mind a három családot, s ha feleségével együtt nyugdíjba vonulnak, más dolguk sem lesz, mintsem az unokákra vigyázni.

Akkurátus ember Mihály, semmit sem bízott a véletlenre, éjszakánkét ott görnyedt a füzete felett, százszor is átszámolta a várható forgalmat és a hiteltörlesztés költségeit, csakhogy gyarló ember létére, nem látott a jövőbe, ezért hatalmasat csalatkozott. Számításainál nagyságrendekkel kevesebbnek bizonyult az átmenő forgalom, a helyiek pedig az előfizetéses menün kívül mást nem igényeltek az étteremtől, miközben az igényesen kialakított söröző is, az olcsó italokat fogyasztó vendégek hatására, sima talponállóvá silányult. Klára megmakacsolta magát, nem állt be a csatasorba, mondván, hogy neki van becsületes szakmája, elvégre földrajz-történelem szakos tanár, és elhelyezkedett a helyi általános iskolában.

Klára asszony kezében megáll a kés, szemébe könny szökik, a hagyma az oka, hazudja magának, nem pedig az utólagos felismerés, hogy életében először cserbenhagyta férjét, amikor a tanítást választotta. Lassan feláll, kinyitni az ablakot, hátha a kinti friss levegő kiviszi a hagyma csípős szagát. Odakinn azonban viharos szél kavarja a sűrűn hulló nagy hópelyheket, és a nyitott ablakon át az asszony arcába csap belőlük egy maroknyit, s mintha közben azt suttogná: nincs mese, Klára, cserbenhagytad az uradat! Gyorsan visszazárja az ablakszárnyakat, majd köténye aljával ösztönösen letörli arcáról a vízcseppeket.

Mihály helyzetét tovább nehezítette gyerekeikkel kapcsolatos elképzeléseinek sorozatos meghiúsulása, pedig azok megvalósítását Klára is szorgalmazta. Tanuljanak, szerezzenek egy diplomát, itthon lakás és a családi vállalkozásban munkalehetőség várja mindkettőjüket. Miska elvégezte az egyetemet, megkapta gépészmérnöki diplomáját, majd azonnal megnősült és a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft-nél helyezkedett el, mert felesége ott kapott a városban zenetanári állást. Az igazi nagy csalódást mégis Nórika okozta, egyrészt azzal, hogy egy szépségversenynek köszönhetően abbahagyta az egyetemet, és modellkedésből élt, ezért munkája a fővároshoz kötötte, másrészt azzal, hogy harminckét évesen hozzáment az apja korabeli  Kropacsek Gézához. Konok tirpák ember létére, ekkor Mihály áttekintette helyzetüket, annak tudatában, hogy a továbbiakban feleségével kettesben maradnak. Éjjelente ismét osztott, szorzott, majd úgy döntött, ez a nagy ingatlan gyakorlatilag eladhatatlan, mert csak mélyen értékén alul, nagy veszteséggel értékesíthetnék, ezért középtávon  az egyetlen lehetőségük összehúzni a nadrágszíjat, bérbe adni a két üres lakást, s jobb híján a kocsma forgalmából, meg az előfizetéses ebédekből fenntartani az ingatlant, a megélhetésüket pedig Klára nyugdíján felül,  a kertben termelt zöldségekből, gyümölcsökből,  meg az állattartásból kell  fedezni.  Sokat dolgozott, szótlan, magának való emberré vált.

A konyhaasztalon két tálban ott vannak a megtisztított hagymák, Klára asszony tiszta konyhakendővel letakarja mindkettőt és kiviszi a spájzba. Következnek a zöldségek, melyekből sok kell a finom orjaleveshez. Nekikezd a tisztásuknak, jár a keze, mint a motolla és fejében nem kevésbé gyorsan száguldoznak a gondolatai.

Semmi akadálya annak, hogy Klára asszony, immár nyugdíjasként, kizárólag az ura kedvében járjon, és megkeresse a módját, mivel lehetne visszacsalogatni Mihály életkedvét.

Vajon mi lenne az a célkitűzés, amiért Bernolák Mihály bármit képes lenne megtenni?

Kézenfekvő az első lehetőség, mit tehetnének a családért, ám erre a válasz is egyértelmű, semmit az égadta a világon. Miskának és feleségének jó állása van Kecskeméten, különösebb anyagi gondjaik nem lehetnek, mert nászasszonyáéknak köszönhetően kertvárosi családi házban laknak. Úgy tűnik, a közeljövőben mindketten a karrierjükre koncentrálnak, utazgatnak és élvezik az életet. Jelenleg nem gondolnak a családalapításra, pedig fiatalon kell gyereket vállalni. Ez irányú álláspontját nem titkolta Klára asszony, de látta rajtuk, hogy ezzel csak felidegesíti őket, ezért a későbbiekben kerülte a témát.  Anyagi helyzetét tekintve, családon belül Nórika viszi a prímet, főleg Eperke megszületése óta, valósággal két kézzel szórja a pénzt.  Aranyélet aranykalitkában.  Klára asszony szívfájdalma, hogy lánya nem folytatta az egyetemet, pedig megtehette volna, és ha véletlenül néhány percig kettesben maradtak, hiába figyelmeztette lányát, hogy jelenlegi helyzete életének csak egy múló epizódja, gondolnia kellene a jövőjére is, Nórika csak nevetett rajta, ugyan, Anya, te nem ismered Gézukát. Valóban nem ismeri, hiszen évente egyszer találkozik vele, karácsonykor, amikor hozza a méregdrága és haszontalan ajándékait, és liternyi bor elfogyasztása után azzal dicsekszik, hogyan bánik három felnőtt fiával. A helyében nem dicsekedne ezzel, mert hagyja, hogy kínlódjanak, maguk teremtsék meg az életfeltételeiket, hitelre vegyenek lakást, kocsit, mert szerinte elég annyi, hogy diplomát adott a kezükbe, s onnantól boldoguljanak, ahogyan tudnak.

Kell még egy zeller, azért ki kell menni a kamrába. Elállt a hóesés, csillapult a szél is, és kisütött a nap, melynek fényében valósággal vakító a hótakaró. Ha itt lenne Eperke, hóembert építenének az udvar közepére, sárgarépa orral, fejébe húznának egy lyukas fazekat, és a konyha ablakából naphosszat gyönyörködhetne benne az unokája. Ugyan, Klára, inti le magát, ez csak a te álmod, a valóságban Eperke elkényeztetett, vattába csomagolt kislány, aki rá se nézne a hóemberre.

Összességében nincs más konklúzió, mintsem az, hogy a gyerekeik élik a maguk életét, ők pedig kettesben maradnak a nagy házban, a vánszorgó vállalkozásukkal együtt. Érdemes kettejükért nap, mint nap gürcölni, ingatag kötélen egyensúlyozva a bevételek és a kiadások között, miközben a sikerélmény halvány esélyét sem látják?

Nem, ez az út zsákutca, hosszútávon nem vezet sehová, pusztán felőrli az idegeiket és szétzilálja a házasságukat. Elérendő cél kell, amiért érdemes küzdeni, hiszen egészségesek, hatvan felett is van élet, és amit nem bírnak erővel, majd tapasztalattal és találékonysággal helyettesítik. 

Csörög a telefon, felpattan, bizonyára a gyerekek hívják. Csalódott arcot vág, amint meghallja a hívó hangját. Margitka néni ajánlkozik, hogy átjönne segíteni, mert hallotta Banditól, hogy holnap reggel disznót vágnak, biztosan jól jönne a segítség, és nyolcvanéves létére még tud zöldséget, hagymát pucolni.

Klára asszony hirtelen meg sem tud szólalni.  Ez az! Megvan a megoldás! Miért nem jutott eddig az eszébe, hogy itt vannak az egyedülálló öregek, akik ha másra nem, de jó szóra, társaságra vágynak. Idősek napközi otthonát kellene nyitni, ahol az öregek ebédet kaphatnak és napközben néhány órát egymás társaságában tölthetnek! Elég nagy hozzá az étterem területe!

-          Jó napot, Margitka néni! Tessék csak jönni, majd elbeszélgetünk. Főzök egy jó kávét, mire ide tetszik érni, már el is készül.

Nem mennek Kapornokra, igaza van Mihálynak, tisztességes ember a saját otthonában látja vendégül a rokonait. Sokkal jobb lesz, ha kettesben karácsonyoznak, és utazás helyett szerveznek az öregeknek egy közös karácsonyi ünnepséget, mely még december 24-re összejöhet.  Odamegy a sublóthoz, azon lapul a meghívó, rajta az e-mail címmel, amelyre várják a visszajelzésüket. Délután első dolga lesz e-mailben tudatni vejével, hogy halaszthatatlan dolguk miatt nem tudnak elmenni a karácsonyi családi összejövetelre, ám szívesen látják őket, bármikor jöhetnek.  Utána elmegy a postára, feladja a Kropacsek családnak szánt ajándékokat, majd hazafelé jövet becsenget a jegyző asszonyhoz, hátha kap tőle hasznos écákat az idősek klubjának létrehozásához.

Előbb azonban kávét kell főzni, meg odatenni az ebédet. Paprikás krumpli lesz galuskával, uborkasalátával, majd desszertként süt mellé néhány palacsintát, megkeni tavalyról maradt savanykás meggylekvárral.  Itt marasztalja ebédre Margitka nénit is.

A meghívó pedig jó helyen van a komódon, az ünnepek után majd elteszi emlékbe.

 

 

 

Előző rész…

Következő rész…

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A portás a kapu hőse