A pokol hidege

Van, hogy a sors választ minket, de a sorsunkat, ha tehetjük, magunk írjuk.

 

A veterán a repülőtéren ült a váróteremben. Zöld katonai zsák feküdt a lábánál, kopott, de tiszta terepszínű ruhában volt. Már órákkal ezelőtt megérkezett, de nem tudta rávenni magát, hogy hazamenjen. Már maga a haza szó is zavarba ejtette és ez nem volt véletlen. Volt egy olyan megfoghatatlan érzése, hogy ez a háború az ő háborúja. Nem akar másikat megvívni, de ez még nincs teljesen befejezve. Egy utolsó egységet hátrahagytak, hogy fedezzék a visszavonulást, és tudták mindannyian, nekik kevés az esélyük, hogy a halált vagy a fogságot elkerüljék. A haza mintha ott, messze idegenben lenne, mert a haza az embereket jelenti, akik jelentőséggel bírnak számunkra. Úgy érezte, hogy mint parancsnoknak neki kellett volna velük maradni, az utolsókkal. A rossz érzés egyre jobban átjárta, mert a felelősség olyan teher, ami a lelket támadja meg. Lélek - és elmosolyodott először órák óta - hol van már az övé? Önmagába nézett és megborzadt, mert amit látott, az a sötétség volt. Tudta pontosan, mikor veszítette el, és ugyan nem volt rá büszke, de ma sem tenne másként. Az egyik embere szembe állt négy fogollyal, majd hideg, számító mozdulatokkal felemelte a fegyverét és tüzelt. Mind a négyen, mint őrült marionett figurák, rángatózni kezdtek, majd a porba hulltak. Ránézett a katona és nevetett. Végigszaladt a borzongás rajta, a szemében hideg fény gyúlt. Felemelte a gépkarabélyt és az egész tárat a katonába lőtte. Nevetve halt meg és bár tudta, igaza volt, rossz érzéssel töltötte el.

Érezte, vissza kell mennie, és a parancsmegtagadás következményeivel is szembe kell néznie, de ez a kötelessége. Épp indult volna, mikor egy árnyék vetült rá. Egy izmos férfi állt előtte és méregette.

- Te szar alak! - kezdte az idegen. - Ide tolod a pofád és mutogatod magad, hogy egy ilyen mocskos háborúból jöttél?

Csöndben ült tovább, nem szólt semmit. Áttöprengte hirtelen a szavak súlyát, és ha a sértést kikapcsolta belőle, elgondolkodott, miért is harcolt messze földön. Ekkor az idegen megbökte a vállát és azt mondta:

- Biztosan százféle módon tudsz gyilkolni, mocsok!

Lassan nézett fel, és amikor a szemük találkozott, az idegen visszahőkölt.

- Igen! - mondta. - Száz féle módját ismerem a gyilkolásnak. Mondj egy számot és úgy halsz meg!

A férfi hihetetlen sebességgel tűnt el, mert megriasztotta a halott fekete szemekből sugárzó hideg elszántság. Ő a pulthoz sétált és a következő repülőre jegyet váltott vissza a pokolba, amit csak úgy hívott mától már, amíg az utolsó embere is vissza nem tér élve vagy holtan, hogy haza.

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek