A pofozkodó 4. befejező rész

Terka telepakolta a kocsi csomagtartóját, szinte a malac felét elküldte velük, hogy vigyék csak el Emikének és Martina családjának....

...ilyet úgysem tudnak venni a fővárosban, ők pedig úgyis vágnak még karácsonyra is.

Emi néni azonnal meghívta vacsorára a német koncertszervezőt, náluk pedig Soma nem tudott betelni a disznótorossal, még éjjel is felkelt, hogy egyen néhány falatot.

Martina egyedül van a lakásban és végre ott ül a számítógépe előtt és nekikezdhet megírni a cikket Töttös Töhötöm történetéről, pontosabban arról, hogy Kishalmi Géza hogyan manipulálta a családját, hogy az ismeretlen helyről származó pénzét legalizálja. Negyedszer kezdi elölről a történetet, ám képtelen befejezni, mert maga előtt látja Töhi bácsi fájdalmas arcát, a csalódottságát, amiért - a fia és a felesége segédletével - átverte az unokája.  Mit szólna hozzá az öreg, ha megtudná, hogy az a helyes pesti lány, min töri a fejét és mekkora csalódás lesz számára, amikor a pletykalap hasábjain megjelenik a családi tragédiájának története, akkor szégyellheti magát igazán, mert ocsú került a búzába. Hiába találta ki cikkének a pofozkodó nagypapa címet, és bevezetőként a blikkfangos mondatot: Kishalmi Géza eldobta családja becsületes vezetéknevét, elvégre nem méltó annak viselésére.

Mély lélegzetet vesz Martina és mégis befejezi a cikket, majd elmenti, olyan mélyre, ahol rajta kívül nem találja meg senki, s néha mementóként előveszi, átolvassa, nehogy elszálljon maga is, mert annak borzasztó következményei lennének.

Nyugi, Martina – biztatja magát, - találsz még hasonlóan ütős sztorit, csak gondolkodj, hol akadhatsz rá! Ezen nem kell sokat agyalni, elég körülnézni, és máris számos hasonló sztorit összegyűjthet, mert manapság a pénzért nagyon sokan nagyon sok mindenre képesek! Csakhogy Horváth Martina nem tartozik közéjük! Kár lamentálni, inkább teszi a dolgát, először is megnézi a leveleit, utána elmegy bevásárolni, édesanyja a konyhában hagyta a listát és a pénzt, majd nyelvgyakorlásként megnéz egy spanyol nyelvű filmet, s máris este lesz.

Folynak a napok, telik az idő, és ha nem talál hamarosan munkát, akkor elkapja a harci idegesség, összepakol és nekivágnak a nagyvilágnak Tamással, még csak össze sem házasodnak, arra kár lenne az időt vesztegetni, nem kell papír az összetartozáshoz, miután a házasságlevél sem garancia semmire, mert könnyű elválni.

Tucatnyi levele érkezett, legszívesebben kitörölné, de legalább becsületből belenéz mindegyikbe. A huszonharmadik álláspályázatra visszajelzést kapott. Kikerekedik a szeme, délután négy órára jelenjen meg a meghallgatásra a Hilton szálló egyik különtermébe.  Hová? Nincs is megfelelő ruhája, egyénként sem mutatkozott be a kiíró, hogy milyen cégről van szó, egyszerűen ez egy udvarias levél, semmi több.

Bevásárol a Fehérvári úti piacon, bepakol a kocsijába, majd észbe kap, jobban teszi, ha még benéz az Allee-ba, mert előbb-utóbb valóban vennie kell egy-két rendes ruhát. Jó, ha van hitelkártyája, mert azonnal megvesz egy decens kosztümöt, hozzávaló blúzzal és kacérkodik a gondolattal, hogy mégis elmegy a Hiltonba.

Épp annyi ideje marad, hogy elpakoljon, tusoljon, és máris indulhat a meghallgatásra.

A Hilton portása eligazítja, hol találja a különtermet, melyet gyorsan megtalál és szembesül a ténnyel, hogy rajta kívül másik öt emberke is ott várakozik a csodára. Kiderül, hogy senki sem ismeri a hirdetést feladó személyét, ám abban egyetértenek, hogy nem mindennapi cég lehet, ha ide szervezte a meghallgatást. Négy óra nulla nulla perckor megjelenik egy középkorú szürke öltönyös férfi, pergő spanyol nyelven üdvözli a fiatalokat, leülteti őket a hosszú tárgyaló asztalhoz, hármat-hármat egy oldalra, köztük egy szék kimaradással.

-         Hölgyeim és uraim! Enrico Fernandez vagyok, a felvételi ceremónia mestere.  Önök már mindannyian nyertesek, miután százhuszonöt jelentkezőből kerültek kiválasztásra. Elmondom a következő négy órára tervezett meghallgatás menetét. Először is kapnak egy százhúsz kérdésből álló tesztet, melyben harmincasával nyelvet váltunk, azaz magyarul, spanyolul és angolul kell kitölteni. Erre másfél óra áll a rendelkezésükre.  Utána fél óra szünet, kapnak szendvicset és üdítőt. Utána következik egy esszé, negyven percben, majd annak kiértékelése után kerül sor a személyes elbeszélgetésre. Minden forduló után kettőjüktől elbúcsúzunk.  Reményeink szerint este nyolc óra körül üdvözölhetjük az új munkatársunkat. Van kérdésük a felvételi menetével kapcsolatban?

Egymásra néznek a fiatalok, s végül az egyik zömök fiatalember jelentkezik:

-         Megtudhatnánk, milyen cég, milyen munkakörre kíván bennünket alkalmazni?

-         Miért szeretné tudni?

-         Részben a kíváncsiság okán, részben pedig azért, mert a munkakörtől függ, hogy mely tulajdonságokkal kell rendelkeznie a pályázónak.

-         Az utolsó két pályázó megtudja. Ha nincs más kérdés, akkor szétosztom a teszteket, és kérem, hogy azzal a tollal töltsék ki, amit mellé adok.

Martinát egyre jobban szórakoztatja ez a nem minden napi felvételi eljárás. Lopva körbenéz a teremben és elneveti magát, mert két kamerát is észrevesz a tere, két ellentétes oldalán. Szóval, ez azt jelenti, hogy valakik valahol árgus szemmel figyelik őket. Direkt az egyik kamerába néz és elmosolyodik.

A teszt kérdések első része a személyiségük feltérképezésére szolgál, a második rész a spanyol irodalom és történelem ismeretét feltételezi, a harmadik rész pedig a kreativitásuk és a helyzetfelmérő képességeik megismerését célozzák.

Aki töltött már tesztet, pontosan tudja, hogy nem lehet sokat lamentálni a kérdéseknél, mert az idő telik, s ha végképp nem tud válaszolni, akkor jobb, ha azt a kérdést kihagyja, és majd miután a végére ért, akkor tér vissza rá. Martina nem hagy ki egyetlen kérdést sem, amit nem tud, ott a megérzéseire hallgat. A szünetben odalép a zömök fiatalemberhez, aki két pofára tömi magába a szendvicseket, egyiket a másik után, mintha egy hete éhezne.

-         Rossz volt a kérdésed, ugye tudod?

-         Miért is? – kérdez vissza a fiú, anélkül, hogy abbahagyná az evést.

-         Mindannyian úgy jelentkeztünk, hogy nem tudtuk ezeket az információkat.

Martina csak egy kávét és üdítőt iszik, majd felhívja az édesanyját és kikapcsolja a telefonját. Kimegy a mosdóba, biztos, ami biztos, és mire visszatér, már csak reá várnak.

-         Megtörtént a kiértékelés. Megköszönjük Kovács Margaréta és Benjámin Zsolt közreműködését. Viszontlátásra!

A zömök fiatalember mérges pillantást vet Martinára, mintha a lánynak köze lenne a kieséséhez. Fernandez úr megvárja, míg a két fiatal elhagyja a termet.

-         A következő feladat, írjanak spanyolul egy fiktív történetet, amely önök szerint a mai magyar állapotokat tükrözi.  Hangsúlyozom, fiktív történet legyen és két oldalnál ne legyen hosszabb. Idő indul! Negyven perc!

Hárman néznek maguk elé, tanácstalanok, mert fogalmuk sincs, mit írjanak. Bezzeg Martina azonnal nekilát az írásnak, hiszen Töttös Töhötöm pofozkodásának története ideillik, bár annyira hihetetlen, hogy elmegy fiktív történetnek is. Kicseréli a neveket, az unoka nem fiú, hanem lány, nem Kishalmon lakik a nagypapa hanem Gyömbéresvölgyben, a kitalált településen. Egymás után jönnek a mondatok, gondolkodnia sem kell rajtuk, és harminc perc múlva leteszi a tollat, befejezte az írást.

Fernandez úr elveszi előle a két lapot és elolvassa azokat, majd felszalad a szemöldöke. Hogy ez jót jelent, vagy rosszat, azt nem árulja el a tekintete, ám Martinának úgy tűnik, hogy a férfi egy pillanatra a hátsó kamerára pillant.

Hét órára ketten maradnak a pályázók közül. Fernandez úr először a magas, vékony fiatalembert kíséri át egy másik terembe, majd visszatérve csevegni kezd Martinával az őszi időjárás szeszélyességéről. Húsz perc múlva megjelenik a fiatalember és Martina következik. Három férfi alkotja a felvételi bizottságot. A középső lehet az elnök, mert egyedül ő kérdezgeti, a családról, a vőlegényéről, a lakásviszonyáról, a kedvenc ételeiről és hasonló, abszolút semleges témákról, majd végül megkéri, hogy öt mondatban foglalja össze, mit tanulhatnak a mai fiatalok Miguel de Cervantes Saavedra legismertebb művének, a Don Quijote de la Mancha című, az 1600-as évek elején írott lovagregényének tanulságaiból. Ezt még magyarul is nehéz megfogalmazni. Martina azonban elneveti magát, és a könyv eredeti veretes nyelvét használva megpróbálja elmondani az álláspontját. Milyen szerencse, hogy a regény egyes fejezeteit lefordította, és álmában sem gondolta volna, hogy ennek egyszer hasznát veszi.

-         Köszönjük, kisasszony! – vág közbe az elnök és egyben jelzi, hogy elmehet.

Fülig érő szájjal ér haza, úgy fél kilenc körül.

-         Mit végeztél, kislányom? Felvettek?

-         Felvettek, anya! A spanyol követségen leszek referens, nekem kell tartanom a kapcsolatot a Cervantes Intézettel.

-         Mennyi lesz a fizetésed?

-         Azt nem tudom, de a feladat az izgalmas!

Fernandez úr búcsúzáskor közölte vele, hogy fej, fej mellett haladt a fiatalemberrel és végül az életszagú fiktív története miatt döntöttek mellette.

Mielőtt átöltözött és megvacsorázott volna, gyorsan megkeresi számítógépében A pofozkodó nagypapa című első és utolsó cikkét és aláírja: KÖSZÖNÖM, TÖHI BÁCSI!

Vége

Előzmény

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!