A pofozkodó 1. rész

Horváth Martina, huszonnégy éves, jeles diplomával rendelkező angol-spanyol szakos tanár, rámered a számítógép képernyőjére...

...és nem akarja elhinni, hogy a huszonkettedik állást sem sikerült elnyernie. Ha ez így folytatódik, akkor két választása marad, vagy beáll szülei vállalkozásába és maga alá gyűri az a rengeteg angol bálás ruha, vagy elvállalja az óvodai angol tanítást. Egyik rosszabb megoldás, mint a másik, azért igazán kár volt egyetemre járni. Szívesen tolmácsolna, de arra sincs igény, illetve nincsenek hozzá megfelelő kapcsolatai. A végén igaza lesz Tamásnak, hogy házasodjanak össze, és menjenek ki dolgozni külföldre.

Nem, még nem áll kötélnek, itthon akar maradni, és addig keresi a helyét, míg meg nem találja.

Kimegy a konyhába kávét főzni, és ott látja a konyhapulton a pletyka lapokat, melyeket édesanyja nagy előszeretettel vásárol, melynek eredményeként pontosan tudja, hogy melyik celebbel éppen mi történt. Belelapoz a legfelsőbe és megállapítja, hogy ilyen badarságokat ő maga is képes lenne megírni, még az sem követelmény, hogy igaz legyen a cikk tartalma, csak ne legyen sértő és olyan blikkfangos címet adjon neki, amire felkapják fejüket az olvasók. Hoppá, felhívja a szerkesztőséget, hátha kell nekik egy új munkatárs. De nem kell, esetleg lehet külsős, de addig nem fogadja a főszerkesztő, míg nem áll elő egy ütős sztorival, melynek alapján lemérheti a tehetségét. Ezzel sem megy messzire, miután innen, a pesterzsébeti panel harmadik emeletéről nem tud előállni ütős sztorival, legfeljebb akkor, ha éjszaka, a buli után, hazafelé jövet, leütik az utcasarkon.

Tejszínnel, cukor nélkül issza a kávét. Besüt az ablakon a bágyadt októberi nap, s fűtött lakásból nézvést úgy tűnhet, mintha odakinn is meleg lenne. A benti langymeleg álmodozásra készteti Martinát. A bulvár lapnál elkezdheti az újságírói pályáját, adhatnak neki bármennyi favágó munkát, egyszer bizonyosan kinövi magát és oknyomozó riporter lesz belőle, még akkor is, ha középiskolás korában szépségversenyt nyert és azóta is vigyáz kifogástalan alakjára, porcelán fehér, gyöngyfényű bőrére, hiszen nem dohányzik, az alkohollal sem kötött barátságot, a drog szóba sem jöhet, az pedig, hogy szerelmes Kalász Tamásba, a matematika-fizika szakos középiskolai tanárba, nem számít negatív dolognak, sőt, lelki egyensúlya nagyban hozzájárul fittségéhez. Vesz néhány ütős kosztümöt, hozzávaló blúzokat, cipőket, és kész az új ruhatára, a meglévő, szülei boltjából származó ruhatárát pedig egyszerűen szanálja.  Csillog a lány szeme, úgy érzi, bármit elérhet, mert tenni is akar célja elérése érdekében, ám tudata mélyén megszólal egy hang: ne siess, csak lépésről lépésre haladj, nehogy felbukj a lépcsőn, mert lebukfencezel, s nemhogy nem jutsz fel a legfelső emeletre, sőt, akár a pincében is végezheted.

Az első lépés, megtalálni az ütős témát, csakhogy azt nem lehet leemelni a polcról, sem a közértben, sem a multinál, és hiába töri a fejét, semmi nem jut az eszébe.

-         Mi van, nővérkém? Ennyire szerelmes vagy? Úgy ábrándozol, mint egy kamaszlány!

-         Ne bosszants, öcskös, nem vagyok vevő a humorodra!

-         Hoztam neked krémest, ott van a hűtőben!

-         Ugyan, Soma, ne hízelegj, mondd meg, mit akarsz!

-         Igaz, hogy disznótorba mentek Tamással a hét végén?

-         Igaz! Hozzak neked kóstolót?

-         Hozhatsz! Elfogadom.  De nekem a kocsid kellene.

-         Kérd el apáét! Legutóbb is üres tankkal adtad vissza!

-         Ugyan, Martina, szegény egyetemista vagyok, miből tudnék tankolni?

Vitatkoznak még egy ideig, ez a közös testvéri játszmájuk része, és ki nem hagynák, főleg akkor, ha nincsenek otthon a szülők.

Soma vigyorogva átveszi nővérétől a kocsi kulcsát és a forgalmit, majd kifordul az ajtón, tesz egy kört az autóval, s közben felhívja a barátnőjét, hogy másnap mehetnek kirándulni. Mindig tudta, hogy jó arc Martina, nem azért, mert a nővére, hanem mert igazán jó szívű és nagylelkű leányzó, aki mellé nem egy olyan nyálas fickó illene, mint amilyen Tamás. Reméli, hogy egyszer csak kiábrándul belőle Martina, mert nem szeretné, ha ő lenne a sógora, akinek kedvenc sportja a sakk, és kizárólag komolyzenét hallgat. Túlzottan okos és intelligens pasi, nem is erre a világra való. Szerencsére nem tudja, hogy Tamás sincs tőle elragadtatva, mert felelőtlen, léha nagy gyereknek tartja, akinek sohasem nő be a feje lágya.

Kávézás után ideje megnézni a számítógépén a leveleit, ezért Martina leül a számítógépe mellé. Nem győzi kitörölni levelezéséből a haverok küldte baromságokat, az lesz a vége, hogy egyszer véletlenül egy fontos levelet is az enyészetbe küld. Az egyik állásközvetítő portálról kapott üzenetet, spanyol nyelvtudással rendelkező referens keresnek, és versenyképes jövedelmet ígérnek. Nagyon titokzatos és szűkszavú a hirdetés, nem tudni, ki a feladója, de ez már mindegy, annyit megér, hogy küldjön egy spanyol nyelvű önéletrajzot és motivációs levelet, bár nem igazán tudja, hogy mi lesz a dolga a referensnek. A huszonharmadik pályázat megírása nem okoz gondot a lánynak, még mulat is rajta, olyan ez, mint egy ujjgyakorlat. Ha ez így folytatódik, elég lesz megnyomni az orrát és máris mondja az önéletrajzát és a motivációit, magyarul, angolul, spanyolul és akár hottentotta nyelven is, mert soha nem kap állást, akár hottentottául is megtanulhat. Emi néni, Tamás édesanyja, értesíti, hogy a zeneakadémián két hét múlva lesz a koncertje, melyre ezennel meghívja és mellékeli a belépőt. Emi néni zongoraművész, sokat koncertezik külföldön is, mesterkurzusokat vezet, és miután húsz éve elvált, ezért Tamást a nagyszülők nevelték tizennégy éves koráig. Jövendőbeli anyósa művelt, okos, intelligens művészember, igazi szépasszony, akinek meg sem kell szólalnia, elég a puszta jelenléte ahhoz, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Majd híres oknyomozó riporterként neki is lesz rajongó tábora. Mónika eszébe jutnak Vörösmarty Mihály A merengőhöz című versének gyakran idézett sorai:

Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Tényleg, mi az, amitől boldog lenne? Ám megfordíthatja a kérdést, és úgy is feltehetné, miért nem érzi magát boldognak? Pályakezdő diplomás, rendezett családi hátérrel, megtalálta élete szerelmét, előtte az élet. Még nincs állása? Na és? Idő kérdése, és talál munkahelyet, ha pedig egyik sem lesz a fogára való, ideiglenesen dolgozhat a családi vállalkozásban, összeházasodnak Tamással, szül egy-két gyereket és ráér azt követően kibontakoztatni a benne szunnyadó tehetségét. Mert tehetséges, abban biztos. Miben tehetséges? Bármiben! Mialatt otthon neveli a gyerekeit, akár kortárs irodalmat is fordíthat, az olyan munka, ami nincs időhöz kötve, és nem igényel nagy befektetést.

Cseng a vonalas telefon, Tamás keresi, hogy ma tovább benn marad az iskolában, de reggel hatra várja, korán kell indulniuk ahhoz, hogy kivehessék részüket a munkából. Martina pesti lány létére el sem tudja képzelni, mit segíthetne egy disznóölésben, ám természetesen pontban hatkor ott várja a házuk előtt.

-         Emi néni is velünk jöhetne.

-         Nincs ideje, mert holnap érkezik két napra a berlini koncertszervezője és össze kell állítaniuk a jövő évi programot.

Nagyot sóhajt a lány, ha nem tart velük Emi néni, akkor valóban el kell kérnie az apja kocsiját, és vezethet kétszáz kilométert oda, majd másnap meg vissza.

Folyt.köv.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek