A párhuzamok

.

két vagy tizenegy dimenzió, mindegy, ponthalmazok,

egyikben sem találom a negatív végtelent,

ha egyáltalán arra van a múltam, avagy jómagam,

kotnyeles kíváncsi, csak körbe-körbe lesek, hátha

terek, terek, gondolatok rácsai, kitöltve falazó nullákkal,

rájuk  illatokat és a mindent álmodom,

gyönyörködök, igazi játékok,

szemezgetek velük, nyitnikék ébresztőinek színeire

a minden fakopáncsai közben a féreglyukakból

űzik a kéreglakó törpéket, a fényevőket,

csúszómászó időcsomókat, ködös csavargókat, ...

de  a párhuzamok mértani helye akkor is a kettőspont

hisz ő játssza mindig a nyitányt, a felsorolásokét,

mi pedig sejthalmokká omlunk, porból porrá,

igét dobálunk jobbra, balra, az is a másé,

és lessük az alagút végét, holott a gömb kívül-belül

végtelen, ahol csak a párhuzamosak randevúznak,

a se idő se tér ajtaja:  ... majd kopogj, ... és ne felejtsd,

az idő mégis csak neked dúdolja a szférák zenéjét

... mindig csak neked, a léte bizony benned