A párhuzamok

.
két vagy tizenegy dimenzió, mindegy, ponthalmazok,
egyikben sem találom a negatív végtelent,
ha egyáltalán arra van a múltam, avagy jómagam,
kotnyeles kíváncsi, csak körbe-körbe lesek, hátha
terek, terek, gondolatok rácsai, kitöltve falazó nullákkal,
rájuk illatokat és a mindent álmodom,
gyönyörködök, igazi játékok,
szemezgetek velük, nyitnikék ébresztőinek színeire
a minden fakopáncsai közben a féreglyukakból
űzik a kéreglakó törpéket, a fényevőket,
csúszómászó időcsomókat, ködös csavargókat, ...
de a párhuzamok mértani helye akkor is a kettőspont
hisz ő játssza mindig a nyitányt, a felsorolásokét,
mi pedig sejthalmokká omlunk, porból porrá,
igét dobálunk jobbra, balra, az is a másé,
és lessük az alagút végét, holott a gömb kívül-belül
végtelen, ahol csak a párhuzamosak randevúznak,
a se idő se tér ajtaja: ... majd kopogj, ... és ne felejtsd,
az idő mégis csak neked dúdolja a szférák zenéjét
... mindig csak neked, a léte bizony benned
Vissza a főoldalra