A párbaj

A szobaajtó résnyire nyílt, és a Zaj hatalmasan szétáradó hangjai szinte berobbantak az előszoba légterébe.

A párbaj

 

A szobaajtó résnyire nyílt, és a Zaj hatalmasan szétáradó hangjai szinte berobbantak az előszoba légterébe, ahol addig őshonosan a Csend uralkodott.

A Zaj, harsány mivoltát nem meghazudtolva, azonnal hozzá is fogott, hogy a másikat  kizökkentse nyugalmából.

- Te itt csak úgy, magadban búslakodsz? Egy hangot se hallani felőled! Tán lenézel bennünket, engem és a rokonaimat, kis Ricsajt, nagy Hangzavart, a szolid Neszezést, a durva Dörömbölést és a kemény Kopogást?! Tudom, ellenségek vagyunk, pedig szépen is megférhetnénk, időnként felváltva egymást. Ki kellene már egyeznünk, vagy össze kellene mérni az erőinket!

A Csendet a gunyorosnak szánt megjegyzés nem tudta kimozdítani rezzenéstelen nyugalmából.

A Zaj - érzékelve, hogy ellenfele nem vette fel a kesztyűt -, hát tovább provokálta, hogy szóra bírja.

- Én már annyiszor próbálkoztam, adtam volna neked az erőmből, hogy megszólalhass. Jó így neked, hogy nem tudod hallatni a hangodat?!

A Csendet az újabb kérdés sem tudta megtörni. Állta a csapásokat, nem vágott vissza. Ellenállása további, egyre tömörödő, vastagodó, súlyos némaságban teljesedett ki.

A Zaj nem hagyta annyiban. Saját magát ösztökélve, buzdítva, hogy végre-valahára lássa erőfeszítései eredményét, újra próbálkozott.

- Milyen unalmas is lehet ez az állapot! Mintha be lenne varrva az ember szája. Nem mondhatja el, mi bántja, de az örömét se oszthatja meg másokkal…

Megjegyzésére kifejezéstelen hallgatás volt a válasz.

- Te egyáltalában nem akarod a változást? Mire fel ez a nagy belenyugvás? Nem akarsz élni a lehetőséggel, ki sem akarod próbálni? Hová lett belőled a kezdeményezőkészség? Vagy a „hallgatni arany” elvét követed vakon, gondolkodás nélkül? Akarsz te egyáltalában valamit? Szólalj meg már, süket vagy?!

A tapintható hangtalansággal, a teljes mértékű passzivitással szemben azonban, nem volt mit tenni.

Ekkor váratlanul, a résnyire nyitva hagyott szobaajtó szélesre tárult, és az előszoba kőpadlójára nagy csattanással kivágódott egy harsogó, bömbölő rádió.

A Csendnek elege lett. Nem tudta tovább elviselni a feszültséget, már nem bírta türtőztetni magát és visszavágott, megsemmisítő csapást mérve ellenfelére. Minden eleddig elfojtott szenvedélyét, teljes énjét belesűrítette a mondandójába:

- Csend !!!!!!

………………………………………………………………………………………………

S ekkor a zeneláda földön szétszóródott dirib-darabjai, s birodalma fölött, ismét úrrá lett a CSEND.

 

Kép: Maurits Cornelis Escher 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek