A padon

Amikor minden őszbe fordul már...


A férfi munka után ráérősen sétált hazafelé. Tulajdonképpen kellemes napja volt, semmi nem zökkentette ki a megszokott kerékvágásból. Kiürítette a gondolatait, kirakatokat nézegetett, bámulta a város zsibongását, ösztönösen kerülgette a szembe jövő arctalan embereket. Meglátott egy parkot, arra vette az útját. Hirtelen körülölelte a természet kis szigete, távolabbi lett a zaj és felváltotta a madárcsicsergős nyugalom. Nagyot szippantott a levegőbe.

Ekkor hirtelen egy pillanatra elsötétült előtte a világ, levegő után kapkodott, megszédült. Érezte, ahogy a lábaiból elszáll az erő, kezeivel ösztönösen kapaszkodót keresett. A szeme sarkából felfedezett egy padot, nagy nehezen megtette az oda vezető pár lépést, és lehuppant. A mellkasa szorított, a kezei zsibbadtak, úgy érezte megfullad. Utolsó erejéből nagy levegőt vett, mint egy fuldokló, és várta a legrosszabbat. De a rosszullét amilyen váratlanul lecsapott, olyan gyorsan el is tűnt. A vadul verdeső szíve fokozatosan visszaállt a régi, jól megszokott ritmusába. Nagyon beijedt, még sohasem érzett hasonlót, sőt igazából még beteg sem volt soha, kórházba is csak látogatni járt.

Idegesen cikáztak a gondolatai: - Igen, talán ez volt az első figyelmeztetés. De hát mit akarsz, vén bolond, hiszen már hatvan éves vagy, te sem élsz örökké, minden nap ajándék.

Lassan megnyugodott, elhatározta, hogy energiatakarékos üzemmódra áll át. Megfontolt lesz, nem végez felesleges mozdulatot, csak amennyi szükséges. Ezek a gondolatok végleg visszaállították a belső békéjét.

Lágy szellő érintette meg az arcát, a levelek között a napsugár incselkedett vele. Csend volt, nyugalom és békesség. Ekkor vette észre a fiatal lányt a szemközti padon. Gyönyörű volt, olyan, mint azok a lányok akiket „véletlen" kalandozása során az adult oldalakon látott. De csak ennyi volt, tovább már nem érdekelte, újra saját gondolatai foglalkoztatták. Egy idő után azonban lopva odasandított, és látta, hogy a lány egyre feltűnőbben őt figyeli. Még azért körülnézett, hátha valaki más is van a környéken, de csak ketten voltak. Ismerte ezt a nézést, az éhes vadmacska tekintet volt ez, sokszor átélte már. Eszébe jutott a boldog ifjúkora, amikor annyi kalandra lett volna lehetősége. De valahogy soha nem jutott el a megvalósításig, mert akkor már foglalt volt a szíve. Sohasem okozott volna csalódást a szeretett lénynek, nem tudott volna többé belenézni azokba a boldog, rajongó szemekbe. Persze férfitársai, akik kalandjaikkal dicsekedtek, lenézték, és kigúnyolták ezért, de ez egyáltalán nem zavarta. Jó volt minden úgy, ahogy volt, szeretett, és szerették.

Talán hiúságból nem viseli a szemüvegét ez a lány, mert hogy nem jól lát, az biztos. Egy kicsit jobban megnézne, észrevenné, hogy már nem vagyok lepedőakrobata korban, vagy ennyire mindegy - mosolyodott el a gondolatain. Ha tudná azt, amit én, hogy a fogaim közül már csak minden második-harmadik van meg, az sem szembe egymással, úgyhogy lassan belépek a második bébipapis gyerekkorba. Azt, hogy a bő ing tulajdonképpen egy kishordónyi pocakot takar, hogy már régóta a „tükörtojás" egylet tagja vagyok... Azt sem tudhatja, hogy a párommal való utolsó együttlét, - ami már nem most volt -, eredménytelenségbe, majd a végén kabaréba illő harsány nevetésbe torkollott. Azóta is az önfeledt, boldog ölelés a legnagyobb élményünk, ameddig eljuthatunk, de jól van ez így. Eszébe jutott egyik kollégája, aki miután észrevette, hogy feledékenységből nem húzta fel a cipzárját, figyelmeztette őt. Mire ő korrigálva a hibát, megköszönte, és halkan odasúgta:

‒ Tudod a döglött disznóra sem csukják rá az ólajtót!

Ezt valószínű nem kellett volna mondania, mert ezután a munkatársai más szemmel néztek rá. A helyzet ennyire nem volt tragikus, csak már oda volt a régi virgoncság, lecsitultak a szenvedélyek.

Idáig jutott a gondolkodásban, amikor észrevette, hogy a lány lassan feláll, és andalgó léptekkel elindul felé.

Megállt benne az ütő. Olvasott ilyet az interneten, hogy manapság már a lányok kezdeményeznek, de nem gondolta, hogy ez tényleg így is van. Az ő világa még az udvarlásról, a randevúkról, a lopott csókokról, a házibulik forró hangulatáról szólt, ahol azért a fiú volt az irányító, a kezdeményező. Volt benne valami izgalom, ahogy a kapcsolat haladt egyre előbbre, az első ügyetlen kézfogástól kezdve a végkifejlet felé. És most itt jön vele szembe egy gyönyörű nő, és ha nem vigyáz, még be is vonszolja a legközelebbi bokorba.

Felpattant a padról, és olyan gyorsan távozott a helyszínről, ahogy csak tudott, félretéve az energiatakarékos életmódról tett ígéretét, majd elvegyült a biztonságot nyújtó szürke emberáradatban.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#11. 2012. szeptember 4. 15:13
Tetszik nekem az írás és az is, hogy szóvá teszi a hatvan körüli férfiak életérzését. Mintha szeméremből - vagy ki tudja, mi okból - ilyesmiről egyáltalán nem beszélnénk mostanában...
Fer-Kai
#10. 2012. szeptember 3. 20:22
Javítás: Hogyan is értethetném...
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. szeptember 3. 19:59
Csilla
#9. 2012. szeptember 3. 20:07
Kicsit elgondolkodtató, kicsit romantikus, kicsit nosztalgikus, kicsit humoros ... egyszóval nagyon jól sikerült írás, amihez szívből gratulálok.
Fer-Kai
#8. 2012. szeptember 3. 19:59
Hogy mit gondolunk, mit feltételezünk másokról, az mindennél jobban árulkodik rólunk.

- Honnan is tudta volna szegény, hogy amikor főpróbát tart a Halál, egyszer és utoljára láthatóvá válok számára? - gondolta az őrangyal, és szomorúan elmosolyodott. - Sejtettem, hogy hiába próbálom megkérni, hogy vigyázzon jobban magára. Hogyan is érthetném meg vele, hogy nem a felesleges mozdulatokról kell lemondania, hanem a bizalmatlanságról?
Answer
#7. 2012. szeptember 3. 19:56
Nem tudni, mit akart a démon, ez a kérdés nyitvamaradt. Mint a slicc...
Gratulálok!
Juhász Kató
#6. 2012. szeptember 3. 13:14
Tetszett az öregedés problémáiról szóló írásod.
Eliza Beth
#5. 2012. szeptember 3. 12:40
Jó volt. Én már másfelé kalandoztam gondolatban, bocsásd meg, hogy majdnem megöltem a főhősödet.... :-))
andor
#4. 2012. szeptember 3. 10:37
Kedves Mistletoe!
Érdekes, jól medfogalmazott témádat az öregedésről - mint érintett- úgy olvastam, hogy gondolatban egy "öregedésmérleg rossz dolgok" feliratú serpenyőjébe helyeztem! Aztán gondolkodtam, mit lehet a másikba tenni, hogy legalább egyensúly legyen. Ilyenkor, akik fiatalabbak és még nem tudnak semmit a te pad-szindrómádról, könnyedén rávágják: a "Boldog öregkort" Ezt azonban bizony nehéz megtalálni! Keresni kell az apró örömöket, amik mellett eddig elmentünk, az olyan elfoglaltságokat, amik amellet, hogy lekötik a figyelmet, örömöt is okoznak, mint kirándulás, olvasás, na és ha olyan tehetsége van mint neked az írás! Végül is én megvártam volna, mit akar tőlem a gyönyörűség. Valószínűleg kudarc a kaland vége, de arról is lehet egy jó kis novellát írni, ami aztán kárpótol mindenért! Nem igaz?
Szeretettel Andy
Balage
#3. 2012. szeptember 3. 09:09
Bevallom, azt hittem, a végén annyit fog mondani a leányzó, hogy "papika, lecsúszott a slicce", vagy valami hasonlót. Mindenesetre a te befejezésed sem okozott csalódást ;o)
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek