A nyolcas

Az agyagnak is van akarata.

                                                    A nyolcas

 

   Mindegy, hogy Indiából származnak az arab számok, de egy biztos, hogy a nulla később került be a rendszerbe. Milyen kár!

  Mivel van nulla is, hát én nulláról akartam indulni, és eljutni egy kiszemelt célig, de bezzeg már tudhattam volna, hogy én csak rögös úton szeretek járni. Ott legalább kell egyensúlyozni, vagy ha jobban tetszik balanszírozni, de jó esélye van a figyelmetlenebb halandónak arra, hogy kificamodjon a térde, vagy a bokája.

  Tévedés ne essék, ez esetben nincs szó másról, mint ízlésficamról, vagy bosszúról, mivel nem szeretem a nullát, önmagát változtatta át, csak úgy, mintha az lenne a világ legtermészetesebb jelensége. Igen, megváltozott. Azért ne legyek igazságtalan, mert egy kicsit, vagy nem épp kicsit, de az átalakulásba belesegítettem. Egyszer csak az én nullám elkezdett középütt mindkét oldalról lefelé igyekezi, amikor mások felfelé kapaszkodnak. Igen. Valakinek lent a helye. Kísértem figyelemmel, nem a leglágyabb simogatással, miután nem akarta elfoglalni eredeti formáját, hát belesegítettem.

Legyen belőled nyolcas!

Lett is!

Hmmm! Nyolcas.

Mivel én sem vagyok karcsú, most az irigység pipiskedett ki belőlem, raktam rá egy kis hájat, főleg a dereka tájékára.

Majd most én következek!

Raktam rá súlyokat, meg sem kottyant neki.

Nem elég?

Tudok én még ezt-azt ráhelyezni, de megdurálta magát, nem vetette le az általam ráhelyezett akármiket. Megmaradt nyolcasnak, mert ugyebár a nyolcas az több, mint a nulla, de azt már nem magyarázták meg neki az arabok, hogy a nulla sok mindenben többet ér, mint a nyolcas, de azt valaki megsúghatta, hogy a mai világban az emberek 90%-a nem pozitív, hanem negatív nullával éli az életét.

 

   Csak ez az egyetlen mentsége, különben megsemmisítem a nullából lett nyolcast.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#5. 2014. június 11. 15:53
Köszönöm a szép elismerésed, kedves Answer.
Szeretettel ölellek: Mara
Mara
#4. 2014. június 11. 15:51
Drága Csilla!

Én sem vagyok matematikai nem csak zseni, de jórendű sem, viszont ha van pozitív nulla, akkor kell lenni negatív nullának is :)))), jobban mondva tele van vele a világ.

Örülök, hogy szórakoztathattalak.

Szeretettel ölellek: Mila
Answer
#3. 2014. június 11. 14:38
Az agyag akarata...
Érdekes eszmefuttatás!
Tetszett, gratulálok és szeretettel ölellek!
Answer
Csilla
#2. 2014. június 11. 10:13
Drága Mara!

Nem vagyok matematika zseni, de negatív nulláról még nem hallottam..... persze értem én. :)
Milyen igazad van, két nullából tényleg lehet nyolcast csinálni! :)


Ötletes elmélkedésedet mosolyogva olvastam.

Szeretettel ölellek:

Csilla
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek