A Megbocsájtás Tava

...mese a megbocsájtásról...


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy róka. Szép volt a bundája, rőt és fényes, büszke is volt rá nagyon. Különösképpen a vedlés után, amikor a régi, megfakult helyett, vadonatúj szőrmét növesztett. Könnyű, de mégis dús nyári viseletet, amelyen meg-megcsillant a napsugár.
Megszépülve találta őt a nyár, pompás, vörös öltözékben, csodálták is a kerek erdő lakói, az őzikék, a szarvasok, és a vaddisznók. Az erdő volt az otthona, mégis az ember háza felé vágyakozott. A baromfiudvar csábította, hajtotta a kíváncsiság éppúgy, mint a kotkodácsoló tyúkvacsora, a hízott kacsalakoma, a könnyű zsákmány ígérete. Szeretett volna körülnézni.
Aztán egy napon engedett régi vágyának. Szürkületkor, az ember udvara felé lopakodott. Csillagos volt az égbolt, és sarló alakú a hold. Találkozott egy macskával.
- Mi járatban mifelénk Róka Koma? - kérdezte képmutatóan a macska, és hozzátörleszkedett. - Ugye nem sántikálsz valami rosszban?
- Dehogy, csak erre sétáltam. - vonta meg a vállát a Ravaszdi, és eltolta magától a hízelkedő cicát. De máris ott termett előtte a házat őrző, bozontos kutya.
- Mi járatban mifelénk Róka Koma? - kérdezte a Ház Őrzője. - Csak nem sántikálsz valami rosszban?
- Barátkozni jöttem. - felelte a róka, és a kutyához törleszkedett.
Látta, jobb az ember házát elkerülni messzire, hiszen nem tud észrevétlen bejutni. Bevehetetlen erődítmény. Be kell érnie a vacsorára zsákmányolt békalakomával.
Ekkor furcsa érzése támadt. Bizsergést érzett a bőrén, és apró tűszúrásokat, amelyek később elviselhetetlen viszketéssé fajultak. Vakarózni kezdett.
De nem csitult a kínja. Másnapra már a sok vakarózástól elgémberedett a lába, és kopni kezdett a füle tövén a szőr.
Megbolhásodott. Az erdő állatai, viszketegségét látva, elkerülték messzire. A kikapart foltok fájdalmas sebbekké lettek a testén. A híresen gyönyörű vörös bundája megfakult, és foltokban hullott. Haraggal a törleszkedő macskára gondolt. Tőle kaphatta a bolhákat.
Napok teltek el így, és a dühe nőttön-nőtt. Híresen vidám természete eltűnt, folyton-folyvást csak a bolhás macska járt a fejében. Búskomorrá, rosszkedvűvé vált. Haragjánál csak a kínja volt nagyobb. Volt, hogy hangosan szidta a bolhás macskát.
Ekkor megjelent előtte az Erdő Tündére.
- Először is meg kell bocsájtanod Róka, és meglátod, elmúlik minden bajod.
Elvitte egy tiszta, kék vizű tó partjára.
- Ez a Megbocsájtás Tava. Végy egy gallyat a szádba, és lassan, nagyon lassan merülj alá a vízbe. A bolhák majd egyre feljebb, és feljebb gyűlnek, és végül mind ott lesznek az ágon. Aztán tedd melléjük a haragodat is, merülj a víz alá, és hagyd a botot elúszni. Felejtsd el a bolhákat, de felejtsd el a macskát is. A haragodat engedd el! És semmi nem fog téged kínozni többé.
Így is tett a róka.
Alámerült lassacskán a tóba, és elengedte a szájában tartott ágat. Rögtön megkönnyebbülést érzett. Megszabadult a bolháktól, de megszabadult a haragtól is. A jókedve visszatért. Újra a régi lett. Megbocsájtott.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#11. 2013. október 5. 19:30
Tanulságos mesédhez gratulálok.
A harag valóban rossz tanácsadó, embernek, állatnak egyaránt meg kell szabadulni tőle, saját érdekében.
Tetszett a történet, és a kis róka képe is!
Ruder - Jana
#10. 2012. szeptember 16. 08:21
Szép, tanulságos mese. Nekünk embereknek is kellenek az ilyen tavak. A faágnak is nagy jelentősége van..

Csak be kell helyettesíteni... ( fürdőkád is jó... :) )

Gratulálok. Ez a mese nagyon kellett nekünk. Gondolatébresztő!
Döme Zsuzsa
#9. 2012. szeptember 15. 21:12
Rám is. De nem azért ragadtam tollat, hogy ezt leírjam, hanem azért, hogy elmondjam, tetszett nekem ez a fabulaszerű mese.
előzmény: ariadne hozzászólása, 2012. szeptember 15. 19:06
Mara
#8. 2012. szeptember 15. 20:53
Kedves Ariadne,
ez az állatmese nem csak egy tanulságot tartalmaz.
Szépen összeállított taníómesédhez szeretettel gratulálok: Mara
Juhász Kató
#7. 2012. szeptember 15. 19:36
Tündéri róka-mesédhez gratulálok!
Nagyon szeretem a rókákat. Egyszer fényes nappal láttam, hogy tyúkokat árultak egy autóról, és a hegyekből levezető kis ösvényen jött a róka a főút felé, a tyúkok szaga után.
ariadne
#6. 2012. szeptember 15. 19:06
Köszönöm szépen kedves figyelmeteket. Bocsájtani nehéz, de el kell engedni a sérelmet, nem a lélekben "dédelgetni". Sokszor rám férne ezt az elengedést gyakorolni:)
puszi:ariadne
Csilla
#5. 2012. szeptember 15. 18:52
Megbocsátani nem könnyű, de meg kell bocsátani. Lelkünknek ez olyan megnyugvás, amely belső harmóniához vezet.

Nagyon tanulságos mesét hoztál meseszombatra, kedves Ariadne.
Tetszik a "törleszkedő" ... olyan mesébe való kifejezés.
Eliza Beth
#4. 2012. szeptember 15. 16:45
Hű, ilyen tó nekünk, embereknek is kéne!

Azt hittem, végül a kutya lesz a ludas...
Balage
#3. 2012. szeptember 15. 09:35
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek