A magocska története

Azt hitte, ha felnő egy gyönyörűséges virág lesz belőle



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép dundi magocska.
Azt hitte, ha felnő, egy szép, gyönyörűséges virág nyílik belőle, amelyen ámulva megpihennek majd a színes pillangók és felsóhajtanak:
- Ó, de szépséges virág, bárcsak mi is ilyen színpompásak lehetnénk!
Alig várta az enyhet adó tavaszt, amikor elolvad az első hó és végre elvetik.
És eljött a várva várt tavasz. 
Jólesően melengette a földet a Napocska és vígan csiripeltek az első madarak. 
A magocska földre hullott. Csírázni kezdett, várta, hogy kihajtson. 
Gyökeret eresztett, hogy jó erősen belekapaszkodhasson a talajba.
Először két félénk kis sziklevelecske kukucskált ki a napvilágra. 
A magocska körülnézett. 
Látta a Napot, amely jól esően melengette, a felhőket, amelyek esőt sejtettek, és a fákat, ahogyan rügyeztek.
Izgatottan várta a virágzását. 
Nyújtózkodni kezdett az ég felé, a Napocska megsimogatta és nőtt-nőtt, olyan magasra, mintha viszonozni akarná a simogatást. Leveleket hozott és apró, zöld, mindenbe belekapaszkodó kis indákat.
- Ejnye, hát bajuszom nőtt! - bosszankodott, mert eddig azt hitte, hogy lány, egy karcsú és gyönyörűséges virágszál.
És eljött a virágzás. 
Apró, rózsaszínű virágokat hozott, szerényeket, olyanok voltak, mint egy félénk kis pillangó. 
Kicsit csalódott volt.
Aztán nemsokára a virágból kinőtt egy zöld kis hüvely, benne megannyi apró magkezdemény. 
Egy huncut kis felhő nyakon öntötte és hamarosan épp olyan dundi magocskák nőttek a kis zöld hüvelyekben, mint amilyen az egykori magocskánk volt.
Ekkor a gazdaasszony kis kosárkával kiment a konyhakertbe, és leszedte a termést. Nem törődve a mi magocskánk színes álmaival, szedett pár szál sárgarépát, petrezselymet, és főzött egy jó nagy fazék bablevest.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#6. 2013. március 30. 20:56
Ügyesen mesébe szőtted, hogyan lesz a magból termés.
Mara
#5. 2013. március 30. 16:13
Szeretettel gratulálok, kedves Ariadne: Mara
Answer
#4. 2011. március 26. 11:13
Ez olyan... kedves!
Gratulálok!
Eliza Beth
#3. 2011. március 25. 11:50
Azt hittem, borsó lesz, bár annak lehet, hogy fehér a virága...:-)))))))))
Balage
#2. 2011. március 25. 11:43
Aranyos, tetszett. Bevallom, azt hittem, Gitka írta a Mogyorófa álma(tollal.hu/mu/a-mogyorofa-alma) miatt. :D
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek