A hegy benned él

szél rángat magával magasra az égig elméddel onnan tekintesz még vissza

 

 

cikornyás palotaként föléd tornyosul

tátongó bejárat előtt térdepelsz

belépnél, hogy felsége elé járulj

de terméketlen földbe is gyökeret versz

egy-egy góti torony csodálatod könyörgi

míg minden román nyílás leskelődőt sejtet

burkolatán megannyi szikla virágzik

ezer év míg mindegyikük ébred

 

hogy várhatnád mindezt végig,

időt őrző homokként létezel addigra

szél rángat magával magasra az égig

elméddel onnan tekintesz még vissza

látod a várat, látod a várat

izzó palotaként életbe vágysz

örökké hívogat az ijesztő bejárat

majd egyszer végül a barlangba jársz

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Cserzus
#3. 2012. május 12. 01:20
köszi!
Balage
#2. 2012. május 11. 05:52
Szép vers.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek