A gonosz kis epekő III. rész

Fogságban

 


 Három hetet vesztegettem el az életemből, amikor végre megjelent a várva várt hívójel a mobilomon. Bevonulva az erődítménybe, két óriási kapuja nagy csattanással csukódott be mögöttem. Egy emeleti szárnyba irányítottak, ahol fölmutatott pergamenjeimet egy szigorú várvédőnő azt kiragadta a kezemből, és egy-kettőre csíkos ruhában egy barátságosnak éppen nem mondható cellába kerültem. Fogságba estem. A fogdába már 5 megkínzott arcú és gyomrú fogoly élte sanyarú életét. Volt közöttük olyan is, amelyik már nem tudott fölkelni sem a priccséről. Körülnézve megállapíthattam, a szoba 8m magasságú mennyezete is nyomasztólag hathatott, a 2,7m-hez szokott panellakókra. A hangulatot tovább rontotta a folyosóról időnként behallatszó, nagy fájdalmakról árulkodó ordítás. Mint megtudtam, az egyik cellában egy Nagy Főnök által (akit még soha, senki sem látott személyesen) rákhalálra ítélt szerencsétlen élte utolsó óráit, kiáltásával figyelmeztetve minket az élet véges voltára. Azért nem voltunk teljesen bezárva, módunkban állt, - ha szükség volt rá - meglátogatni a WC-t. Ide belépve, két sötétzárka ötlött mindjárt az ember szemébe. Megközelítésük mezítláb volt célszerű, mert a talajt borító víz csónak használatára még nem volt elég mély. Ezekben volt egy-egy dohánybarna színű, nedvességtől csöpögő valami, amely arra volt hivatott, hogy eltüntesse azt a végterméket, melyet eredeti állapotában egy bombabiztos műanyag mini bunkerben ebéd gyanánt szolgáltak fel. Az ebéd olyan volt, amilyet még a Gundelben sem szolgálnak föl! A falak a közöttük megfordult emberek vallásos buzgalmáról árulkodtak, mert a megrepedezett vakolatot csak az imádság tartotta a helyén. Ezután következett a vallatási procedúra. Először egy ártatlan képű, pszichológusnak kinéző doktorka jött kihallgatni. Hogy ő doktor volt, azt állandóan makacskodó, szétesni készülő sztetoszkópja árulta el. De azért ennek ellenére sikerült valami - a hatóságok által is elfogadható - vérnyomás értéket produkálnia. Miután ezzel a módszerrel nem tudtak semmi fontosabb titkot kiszedni belőlem, bekeményítettek. A spanyol bikaviadalok pikadorainak és banderillóinak a bikába pálcikát és pikát szurkálók kecsességét idéző mozdulattal, ápolónővérek bökték belém az injekciós tűjüket. Majd minden folyadékeltávolítási műveletemet megakadályozva egy - UH, de kellemetlen, - azaz ultrahangos vizsgálat - következett. Amikor végre sorra kerültem, már jó 4 órája ketyegett bennem a biológiai óra, mely a krimi-filmekben látható detonátorok rohanó számjegyeihez hasonlóan mutatta, hogy mindjárt szétdurran a hasam. De mint a filmekben, így az én esetemben is az utolsó másodpercben megszűnt a veszély, behívtak az elsötétített szobába. Itt bekentek enyvvel, és avval próbáltak a vizsgálóágyhoz ragasztani, de nem sikerült. Erre valami vezetékhez kötött bunkócskával próbálták a ragasztót egyenletesen szétkenni a pucér hasamon. Miközben rákönyököltek a hasamra, (hátha sikerül mégis azt a bombát fölrobbantani) mindenféle idegen szavakat mormoltak a vizsgálók, azt hitték nem értem ezeket. De tévedtek! Néhány ezek közül: duodeni=Dugó Dani, pankreász=díjbirkózó pankrátor, papilla= egyházfi-szemöldök stb... stb... De valami ablakocskán keresztül sikerült a betolakodó követ fölfedezni, amely a csecsemőkori 8mm-ről 12mm-es kamasszá növekedett. Figyelmeztettek is erre a kutatók, ki vele! - mondták és én mélyen egyetértően bólogattam hozzá. Ezután következtek a legsúlyosabb próbatételek. Két napig nem kaptam ebédet, de ez nem rázott meg különösebben. Nehezebb próbatétel volt, hogy kétszer is szintidőre másfél liter sósvizet, és ugyanennyi teát kellett belögybölni. De sikerült!

Ezután a reklámokból már talán ismert, barátságosan mosolygó hölgy által szedett hűs cseppekből nassoltam én is 20 cseppet, majd még egy hasonló célzattal készített üvegcse tartalmát is utána küldtem. A hatás frenetikus volt, de nem illendő itt részletezni, többet mond talán erről, hogy kb. 1 kg-ot fogytam. Ezután az utolsó, talán a legszörnyűbb próbatétel következett, karóba húztak, de megúsztam. Jajgattam is egy picit, de nem törtem meg, egy szó se hagyta el a számat. De úgy látszott, erre nem is volt szükség, mert a nyárs végére szerelt kis kamera mindent elárult. Még láttam a monitoron, ahogy a karót kihúzták belőlem, a látvány lenyűgöző volt! Kb. így érezhette magát Jónás a cethal gyomrában, mint a kis kukucska. Miután a próbákat kiálltam, hívatott doktornőm a várva várt iratok átadására. Barátságos mosolya, víg kedélye gyógyító hatású volt, átsegített a megpróbáltatásokon. Nekem ő már nem Lieber volt többé, hanem az am Liebsten!

Azt hittem, az iratok birtokában, most már hál' Istennek elhárult minden akadály, kacagva és dalolva mehetek a guillotin alá! De nem így történt! A doktornő hirtelen, álljt parancsolóan fölemelte a kezét, és megkérdezte: Altató orvos látta már magát?

Ha csak nem a kórház kertjében séta közben - mondtam kissé pikírten.

A gondos doktornő, ismerve az összes betegségemet, - amely között kiemelten szerepelt az irodalommal való foglalkozás - most megijedt. . Hátha az operáció alatt, az altató hatására visszaállíthatatlan kómás állapotba kerülök, és nem tudom befejezni a negyedik részt. Ennek olyan hatása lehetne, mint amikor az olvasó nem tudja meg egy izgalmas krimiben, hogy ki a gyilkos, mert a könyvből hiányzik az utolsó 10 oldal. Ezért, utolsó lehetőségével élve, kért még egy ambulanciás kardiológiai vizsgálatot is számomra, kiderítendő, hogy vajon ez a nyamvadt hypokonder - azaz jómagam - kibír-e egy altatásos műtétet.

 Mikor a harmadik részt írtam, voltam olyan balga, hogy azt írtam a lábjegyzetbe; harmadik befejező rész. De már akkor sejthettem valamit, mert egy kérdőjelet is tettem utána. A gyanúm beigazolódott, rettegjetek! Jön a folytatás. Lehet, hogy az epekő-történelem írásom anyaga, vetélkedni fog Lev Tolsztoj Háború és béke című regényével? (Természetesen nem a tartalmát, hanem a hosszát tekintve.)

 

Andor, 5/4-es ügynök (5-ös szoba 4-es ágy)


Utóirat: Mint már említettem a kőnek jó védőügyvédje van. Most beterjesztett egy fellebbezést, arra hivatkozva, hogy a vizsgálatok során kiderült, hogy a félelemtől a kő és a jogtalan tartózkodási helye begyulladt, és ez a tény halasztó hatással bír a végrehajtásra. A szikések most egy gyógyszerrel, - amiből 1-et kell bevenni naponta, - próbálják az alperes fellebbezését okafogyottá tenni, az újabb tárgyalás időpontját április közepére tűzték ki. Hát ez van!

 

 

Előző rész...

Első rész...

Folytatása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
dezsoili
#14. 2012. május 5. 20:35
Tetszik a humoros hozzáállásod. Veled együtt izgulok, legyen már vége ennek a kálváriának, foghasd végre egy zacskóban azokat a köveket a tenyeredben. Várom a folytatást, mert az akkor azt fogja jelenteni, hogy a szikések sikerrel jártak. Az altatástól ne félj, semmi baj nem lesz, jobb nem tudni róla, mint átélni. Az írásodhoz gratulálok.
andor
#13. 2012. április 29. 13:54
Kedves Kató!
Köszönöm a segíteni akaró szándékodat, és hogy fölvonultattad előttem a természettől kapott felmentő sereget! Előttem már ismert egyik másik ezek közül. Pld nem a sima, hanem a fekete retek leve. De most mond! Legyek hűtlen az egyik múzsámhoz? Befejezésül egy viccféle: Tovább élnek-e a vegetáriánusok? Nem! Csak úgy tűnik nekik!
Köszönöm, hogy belátogattál hozzám! Szeretettel Andy
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2012. április 28. 13:07
Juhász Kató
#12. 2012. április 28. 13:07
Kedves Andor!
Ne légy már ilyen kiszolgáltatott! Ne hagyd magad élve feldarabolni! Fordulj a természet
patikája felé. Igyál rendszeresen reteklevet, rágcsálj pitypangszárat és csalán+zsurló keverékéből készült teát igyál. Ha így teszel, nem fognak fejlődni benned újabb munkadarabok az egészségügy számára.
Eliza Beth
#11. 2012. április 28. 12:23
Dehogy sértődök meg! :-))
A havat pedig Balázson kérd számon, ő követte el az "egyik szeme sí"-t....
előzmény: janos hozzászólása, 2012. április 28. 11:37
janos
#10. 2012. április 28. 11:37
Kedves Eliza!
Minden oké, de hól van a hó?
A székelyek erre azt mondanák, hogy: Jaj be csufandáros vagy! Kérlek nehogy megsértődj, aztán könyöröghetek, hogy megbocsájtsd vétkemet.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. április 27. 10:26
katuska
#9. 2012. április 27. 18:37
...azért egy kis sörrel megtámogattam volna az erőfeszítéseid :)) Kitartás!
Fer-Kai
#8. 2012. április 27. 11:05
Amíg az ember tud nevetni, a legzártabb cellában is szabad.
Aki nem tud jóízűen nevetni, az öttalálatos szuper nyereménnyel a zsebében (vagy széfjében), mintaszerű egészségi állapotban sem az.
Eliza Beth
#7. 2012. április 27. 10:26
Az egyik szeme sí, a másik meg szán... :-)))
előzmény: Balage hozzászólása, 2012. április 27. 10:13
Balage
#6. 2012. április 27. 10:13
Nagyon jól elő tudod adni ezt a nem túl kellemes élményt. Az ember egyik szeme sí, másik nevet a leírtakon.
Grat!
janos
#5. 2012. április 27. 09:47
A horror történeted, nagyon tetszik.
Már csak azért is mert , pozitivan fogtad fel a dolgot,és bőséges humorral van meg írva.
Gratulálok!
János
andor
#4. 2012. április 27. 08:49
Ja! És igérem, a most következő részek csupa móka boka kacagás lesz!
Andy
előzmény: andor hozzászólása, 2012. április 27. 08:38
andor
#3. 2012. április 27. 08:38
Kedves Eliza Beth!
Néha én is ezen töprengek! Amikor visszaolvasom egy-egy írásomat, elcsodálkozom.Hogy lehet ennyi marhaságot össazehozni? Én képtelen lennék rá! (abban a pillanatban). Ebből azt a következtetést vonom le,, spontán! Alaptermészetem vidám, ezért minden rosszban megtalálom a jót. A komoly témák viszont megfontoltan jönnek világra!
Köszönöm, hogy erre jártál és benéztél!
Szeretettel Andy
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. április 27. 07:05
Eliza Beth
#2. 2012. április 27. 07:05
Néha azon töprengek, melyik fajta ember vagy, Andor? Akiből spontán jön ez a szöveg, vagy alapos megfontolás eredménye?
Mindegy, akármelyik, de nagyon tetszik a horrortörténeted!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek