A faluvégi kút 2

A kút. ( Galériába )

Krumpli elkezdett nyüszíteni, s szorosan hozzám bújt.
- Félsz, te kis aranyos? Hát ilyen bátor kiskutya vagy?
Annyira elfoglalt az a kis fehér szörpamacs, hogy mire feltekintettem, a tisztás szélén álltunk, melynek kellős közepén ragyogó sárgás-kékes fényben tündökölt a faluvégi kút.
Ez a csillogó fény és a sűrű fehér köd amint kiszorult az erdő szélére, mint valami aludttej, úgy nehezedett a fák sűrű lombjára, hogy lábaim földbe gyökereztek, és ez a női hang ahogy dalolt, csengett tőle az egész környék.
Ámulva hallgattam a titokzatos jelenséget, s nem tudtam mi tévő legyek, akkor Tibi megmarkolta a kezem, és valósággal vonszolt maga után.
- Gyere csak ''Rózsám'', megyünk a hang után! - javasolta.
- Én már biztos nem megyek sehova! Inkább itt maradok, megvárlak! - mondtam tiltakozva, hirtelen kővé dermedten.
- Már megint figurázol! - szólt ingerülten.
- Igen, mert nem veszed észre, hogy a hang a kúthoz csábít, ami nagyon veszélyes lehet, mindenki tudja, hogy mágikus erő veszi körül, és beszippant.
- Babonaság az egész! - mondta Tibi, megfogta az arcom, puha ajkát ajkamra helyezte, én meg behunytam szemem, és hagytam, hogy az érzések vezéreljenek, majd ahogy rápillantottam, láttam a diadalmas mosolyt az arcán, tudta, igenis tudta, hogy meggyőzött.
- Szeretlek! - suttogta a fülembe, gyöngéden hozzám simult, arca az arcom érte, és egy pillanatra elkábultam kellemes illatától.
- Jó, jó, ne hízelegj.
- Annyira szép vagy!
- Én szép? Rosszul látsz! - s felnevettem.
- Sokszor nem is tudom, mi tetszik jobban rajtad. A szemed..., a tested..., ah, minden porcikád!
Szeretlek! - harsogta, felemelt a magasba, s forogtunk körbe hangosan nevetve.
Krumpli is vakkantott, egyetértve vele.
- Hello fiatalember, Krumpliból mindjárt krumplipüré lesz, úgy összepréseljük - erre megint kacagtunk, melytől visszhangzott a tágas vidék, majd mint egy kis porcelánbabát, finoman letett a földre.
- Szegényke! - megcirógatta a kiskutyát. - Kisasszony, most irány a kút! - mondta határozottan.
- Hát... jó! - válaszoltam nem túl meggyőzően. - Menjünk...! Lesz, ami lesz! De ne feledd, én is szeretlek, bármi is történjék!
Elindultunk kézen fogva lassan a kút irányába, Krumpli vonított, nem tetszett neki, hogy merre vesszük az irányt, kis pisze orrát a hónaljam alá dugta.
- Te kis félős! - mondtam mosolyogva, és szorosan tartottam, nehogy leugorjon az ölemből félelmében.
A tisztás közepén ragyogó fényben állt a földbe mélyített kerek alakú, s kővel falazott csigás kút; oly varázslatosan, hogy a lélegzettünk is elállt.
A kútból a vizet láncra függesztett vederrel emelték ki valamikor réges-régen.
Ahogy ballagtunk a hepehupás zöld nyirkos gyepen, olyan érzésem támadt, hogy itt mindennek lelke van, fűnek, fának, földnek és persze a kútnak, mely mintha nagyokat sóhajtott volna. Felettünk fényes csillag égett, és a hang ..., hát csak a jó ég tudja! Az... tovaszállt, így lassan, de fáradtan és kimerülve a kúthoz értünk, a faluvégi kúthoz.
Amint rátettem a kezem a kút kávájára, kissé megrázott, enyhe bizsergés szaladt végig a testemen, éreztem azt a mágikus erőt, amely idevonszolt bennünket, talán ez a kékes-sárgás fény az égből mely nyalábokban terjedt szét a levegőben volt az okozója.
Igen, ilyen égi tüneményben izzott a faluvégi kút, édeni hatást keltve.
- Tibi, nézd csak milyen tiszta a víz! - mondtam. - Figyeld csak, hogy csillog! - s ahogy bámultam lefele, a víz tükrében egy női arcot láttam, de nem én voltam.
Hosszú szőke haja ragyogott a fényben, kék szeme foszforeszkált, ajka mint valami piros cseresznye.
És a keble? Hát, hófehér keble ringott a vízben, s vigyorgott, amint rám pillantott.
- Istenem, egy nő van a kútban! - kiáltottam fel, közben erősen tartottam Krumplit, mert minduntalan ki akart szökni a kezemből, mintha megveszett volna, annyira nyugtalankodott. - Okos kis kutyus, ülj csendben, kérlek! De hiába könyörögtem, csak hosszan vonított.
- Ilyen nem létezik! Figyeld csak, halak úszkálnak benne! - kiáltotta Tibi, s annyira szorította a kezem, hogy az izmai megfeszültek a karján.
- Miiii... halak, egy nő van a vízben! Egy gyönyörű nő! - harsogtam, és ráncigáltam, hogy jobban figyeljen oda.
Ahogy lepillantottunk a kútba, ágyúdörrenésszerű robaj hallatszott, hirtelen sötét lett, s villámok cikáztak szanaszét, megvilágítva a tágas teret, a föld és a kút sóhajtva megmozdult a lábunk alatt.
- Istenem, mi történik itt! - kiabáltam. - Uram-Teremtőm, segíts!
A kútnak mintha szája nőt volna, s egy örvényszerű forgás emelkedett fölfelé, tölcsér alakú vízképződménnyel.
- Vigyázz magadra! - kiáltotta Tibi, de a nagy robajtól alig hallottam a hangját.
- Vigyázz magadra, hallod! Nem tudom, mi történik itt! Talán a pokol költözött ide! - harsogta újra.
Szája az ajkamra tapadt, éreztem finom sima ajkát, s hosszan megcsókolt. Egyik karommal átöleltem a nyakát, csüngtem rajta, mint gyümölcs a fán, a másik kezemben Krumplit tartottam szorosan.
Arcomon a könny csermelyként folydogált.
Egymás szemébe néztünk, valósággal felfalt világoskék szemével, hosszú csontos ujjaival szárazra törölte, és megsimogatta az arcom.
- Ne félj, minden rendbe lesz! Szeretlek! - mondta fülembe suttogva.
- Idem! - válaszoltam, és a könny újra patakzott a szememből, nem tudtam visszatartani.
Az örvény már előttünk tátongott dühösen, felkapott, mint a vadállat a zsákmányát, és pörögve-forogva vitt lefele.
Egy darabig szorosan tartottam Krumplit, a kutyust, fél kezemmel, de sokáig nem bírtam vele, így aztán elengedtem.
- Kapaszkodj belém! Fogd a kezem! - ordította Tibi.
- Nem érlek el! Segíts, kérlek! - sikoltoztam.
- Találkozunk Rózsám a pokolban vagy az édenben, mindegy hol, csak együtt legyünk! - kiabálta.
Olyan őrjítően nagy volt a zaj, hogy nem hallottam semmit, csak azt a nagy dübörgést.
Rohamosan zuhantunk, gyorsan elrebegtem magamban egy ''Miatyánkot''.
Isten veled kedvesem, talán utoljára látlak! Ez volt az utolsó gondolat, ami átcikázott az agyamon, és a tubuláris áramlás már vonszolt is a mélybe, húzott, nyúzott egyenesen az örvény magja felé.
A kút megkönnyebbülten beszippantott minket egy örömteli sóhajjal, mint aki jól végezte dolgát. Aztán csend, síri csend, amely még az ember dobhártyáját is sértette.

Folytatás köv.
Első rész...

Ihlető mű

Játék részletei...