A Dunánál

Egy vízcsepp története

 

 

Hiszem, hogy fontos vagyok. Hasznos tudok lenni. Attól függően, hogy ki, vagy mi használ fel. Például ma is koptattam már négy kavicsot. Jó, jó, ez nem egy nagy szó az emberek által nézett hasznosság fogalmához képest, mégis úgy hiszem, hogy vízmolekulaként ez igenis példás erejű tett volt. Sok társam egész életében csupán kopoltyúkon megy keresztül, át meg átlényegülve a halak szervezetének zárt nyitottságától, ám köztünk legyen szólva ez is igen fontos feladat - a vízi élőlények fenntartása. Volt olyan cimborám, aki fentebb került, és elpárolgott. Szétfoszlott a levegőben, eltávozott tőlünk. Mily nemes átalakulás, mily nemes halál! A lég páratartalmának növelése, a külső hőmérséklet csökkentése, a kánikula milliomod másodpercnyi enyhítése! Nagyon bízom benne, hogy hasonlóan tudom végezni én is egyszer.

Érdekes zúgás hallatszik most a kintről. Valaki azt mondja, hogy épp megszűrnek minket. Miért? - kérdem én rögtön, féltve teljes valómat. Tehetetlenül hömpölygöm tovább a többiekkel, és közben hallgatom a moraj mellett feltörő sóhajokat: „Bárcsak növényi levelekben élhetnék tovább!" „Én azt szeretném, ha állatokat itatnának velem!" „Ugyan! Hát nem tudjátok? Itt ivóvíz készül! Mi leszünk a legfensőbb cél, az ivóvíz részei!" Mindenki megdicsőülve megy át és át a következő rostákon. Már cseppet sem zavar vagy bánt, ha lemaradnak kivont kémiai részecskék. Emberi ivóvíz... az aztán valami! Soha nem hittem volna, hogy ilyen tisztesség ér. Szolgálhatom a természet csúcsragadozóját, azt a fajt, ami minden másikat képes volt, és képes a mai napig maga alá gyűrni? Azt az embert, aki eszével és tudásával, rátermettségével már oly sokszor bizonyította, hogy számtalan tápláléklánc tetején tud ülni; megzabolázni bármily féktelen környezeti körülményt, élhetetlen növényt, halhatatlan állatot? Ez valami csodálatos! Oly hasznos tudok lenni, amit legmerészebb álmaimban sem hittem volna! Sokrétű kihasználtságom közül a lehető legeksztatikusabb élményben lehet részem! Persze hallottam, hogy a csapból még mehet a víz útja egy pár más irányba a poháron kívül, de akkor is fantasztikus az érzés, ahogy sodródom csöveken át a végzetem beteljesüléséig. Tisztábbnak érzem magam mint valaha, és telve vagyok tettrekészséggel - álmaim álma válhat kis időn belül valóra! El vagyok ragadtatva létem ilyetén kibontakozásának örömétől! Úgy izgulok...

 

Az automata mosógép öblített. Egyszer-kétszer. A víz az öblítővel forgatta a mosott ruhákat a dobban. Marika néni nézte, majd a szükséges pillanatban gyorsan a kivezető cső alá tolta a vödröt. Jó lesz a konyhát felmosni vele. Belemártotta hát a rongyot, és megfontolt mozdulatokkal húzta azt végig a felsöpört padlón. Egyszer-kétszer. Amikor végzett a takarítással, elégedetten nézett végig munkája eredményén, majd kivitte a vödröt a vécébe. Jó lesz vécét öblíteni vele. Egyszer-kétszer. A buborékok az edényből - mint megannyi hálás kis szem - figyeltek rá vissza.

Este megérkezett a nagyvárosi unoka. A csacsogó kislány a kiadós vacsora után befejezte a történetet a természetfilmből, amit a héten látott. Az utolsó mondatok fogmosás közben csak bajosan jutottak el öreg Marika néni figyelmes füleihez.

-...tudod mama, sok millió ember szomjazik Afrikában és... nem talált innivalót az elefánt... ezért vigyáznunk kell a vízre... a leopárd szomjazott akkor... kevés a Földön az ivóvíz, tudod mama... - Marika néni nem tudta. Elgondolkodva ingatta ősz fejét a hallottakon, és nézte, ahogy zubog az ivóvíz végestelen-végig a fogmosás minden másodperce alatt ki a semmiből a semmibe.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
csuffepupp
#8. 2012. április 1. 20:51
Köszönöm a hozzászólásokat. A víz világnapjára is készülhetett volna, de inkább csak egyéb külvilági ingerek hatására született az írás. Örülök, ha sikerül vele csak egy pár embernek, emberpalántának gondolatot ébresztenem, akkor már nem pötyögtem hiába.
Eliza Beth
#7. 2012. március 29. 15:14
No igen, a gyerekekre ragadnak az információk, csak nem jut el odáig náluk... Fel is kellene fogni, és ha még kicsik hozzá, akkor elmagyarázni nekik...
Fitó Ica
#6. 2012. március 29. 10:22
A víz nagy kincs.
Egy dolog tudni, és egy ennél fontosabb dolog, tenni is érte.
Ahogy ezt Marika néni teszi.
Tanulságos mese.
Ruder - Jana
#5. 2012. március 29. 07:28
Sejtésem szerint, a víz világnapjára íródott. Gondolatébresztő írás. A víz nagy kincs. Már egészen kicsi korban hallania kell minden gyermeknek, hogy vigyázni kell rá. Persze ez nem könnyű, ha csak úgy jön... , azonban , ha tudatosul, hogy fizetni kell érte, talán az visszafogó erővel bír.

Tetszett.
rapista
#4. 2012. március 28. 10:25
érdekes ez a meseszerű felfogás, de végtére a mesék tanulsággal végződnek!
Juhász Kató
#3. 2012. március 27. 11:40
Tetszett az írás.
A víz nagy kincs, aki korlátlanul használhatja, fel sem tudja fogni, milyen érték.
Van, akit a szükség kényszerít a vízzel való takarékoskodásra, - a leírt módon való többszöri felhasználásra.
Marika néni megmagyarázhatta volna az unokának, hogyan kell ésszerűen használni a vizet fogmosáshoz.
Balage
#2. 2012. március 27. 10:36
Nagyon jó, tanulságos írás. (Bár Marika néni sztorija egyben nyomasztó is, főleg manapság...)
Gratula!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek