A párját ritkítja

Ha neki úgy jó

Párját ritkítja

 

Ismertem egy öreg bácsit, szegény erősen dementálódott már. Kiskabátban elkóborolt télen, meg ilyesmi, de amíg élt a felesége, úgy-ahogy rendben voltak körülötte a dolgok. De a párja nagyon beteg volt, és az lett a vége, hogy eljöttek az angyalok érte. Az öreg nem értette a dolgot: hogyhogy őt meg itt hagyták? Hiszen ők már Isten tudja, mióta összetartoznak, és ha ő elment, neki sincs itt mit keresni már. Alig evett, alig ivott. Csak az járt a fejében, hogy utána megy a feleségének. Egy hónap sem telt, és meglett az akarata: egyik reggel nem ébredt föl már.

Azt mondta az orvos, bánatában halt meg.

Ritka dolog az ilyesmi, de nem páratlan. Hogy valaki a párja után megy a halálba. Természetes úton meghal.

Azok az emberek, akiket hosszú évek forrasztottak egybe, nehezen viselik a társtalanságot, és azok is, akik nem lelték meg a társukat, de mindig társra vágytak. Melyik nehezebb, szomorúbb emberi sors, ki tudja?

Aki egész életében keresi a társat, és nem találja, vagy, aki megtalálta, és leélte az életét így vagy úgy, de társával együtt, és egyik napról a másikra elveszti. Az egyik ezért, a másik azért szomorú, mert az ember, társra vágyik, nem lehet elviselni a veszteséget.

Ezt a keserves helyzetet használják ki a gátlástalan szélhámosságra építő társkereső irodák, vagy házasságközvetítők. Nem is gondolná az ember, mennyi alantas szándék húzódik meg az ilyen "szolgálatok" mögött! A cél minden esetben a társkeresők átverése. A társkeresés égisze alatt több ezer forintra megkopasztják az illetőt, és az ajánlataik mögött, amelyet nem egyszer "tudományos" alapra helyeznek, a „vak tyúk is talál szemet” elv húzódik meg. A paciens magára vessen, ha nem találja meg, akit keresett: s ez valóban így van. Fiatalok és idősek egyaránt vannak a hiszékeny emberek között, és észrevétlen leszedik róla a forintokat, ha hagyja magát. 

Az internetes párközvetítés leginkább alkalmazott trükkje az ingyenes regisztrálási lehetőség. Valóban ez ingyen van, utána következik a"fekete leves". Ha azt akarod, hogy beengedjenek a boltba, néhány ezer forintért vásárolnod kell valamit, ami aztán vég nélkül folytatható. Hogy valaki meggondolná magát, és kilépne a buliból, arra nincs mód. Legjobban akkor jár az ügyfél, ha szó nélkül sarkon fordul és otthagyja az egészet.

De még ezután is bombázzák ajánlataikkal, ha kéri, ha nem.

Mert aki egyszer erre tévedt, azt nem hagyják békén most már többé.

Mint a tetű, vagy a kullancs, ragadnak rád.

Mert a Kánaán vár téged, ők csak tudják. Igaz, hogy ezért, amennyit csak tudnak, legombolnak rólad, s ha naiv vagy, akár hiszékeny, magadra vess!

Ezt a szemét, aljas magatartást kénytelen eltűrni, aki párt keres, és ezt jóhiszeműen próbálja a párkereső, társközvetítő irodákon keresztül. Mert az utcára még sem állhat ki, egy táblán hirdetni: párt keresek!

A társadalom tudomást sem vesz erről a sokakat érintő gondról. Pedig tömegesen van jelen a társadalmunkban a társtalanság. Fiatalok és idősebbek között egyaránt.

Persze, a dolog természeténél fogva nehéz ügyről van szó. A legbensőbb énünk keresi valakinek a legbensőbb énjét.

A helyzet az, hogy a legjobb módszer a szerelem ilyen esetekre, de az nem megy olyan egyszerűen. És a szerelem sem old meg mindent, ez tudott dolog! Hát akkor párját ritkítja-e az olyan dolog, hogy párosan élnek szépen az emberek?

Bizony, ritka dolog a felhőtlen, boldog páros élet!

Sokszor úgy látszik, hogy boldogan élnek együtt, és a valóságban kész pokol mindegyik élete. Mindent kívánnak, csak egymást nem, csak az ilyen vagy olyan kényszer tarja egyben őket. Ez a helyzet sem akármilyen teher, csak az tudja, akinek része volt ebben már. Vagy barátai, rokonai tárják elé kérve, kéretlenül az esetüket. Aztán mit tehet? Semmit, legfeljebb sajnálja, vagy úgy tesz, mintha sajnálná. Mert a gondok ismerősek, sokszor egyenes visszaköszönnek neki.

A páros életet nem tanítják, és ezért sok a zsákutca, az üresjárat.

A régi bevált módszerek ma már nem nagyon alkalmazhatók, pl. a kukoricahántás, mint a párok egymásra találásának alkalma anakronisztikus és fizikai abszurdum a mai korban.

Újak még nincsenek, a diszkók legfeljebb a drogozás eltanulásának nyújtanak placcot, ritkán adódik személyes-szerelmes találkozásra esély.

Vagy már ez sem igény? A szingliség a divat, bár egyik médium éppen azt sajnálja, hogy a magyar nők közt ritka az igazi szingli életmód.

Ha így van, azt mondom, szerencsére.

Akárhogy is nézzük, a pár nélküli élet hiányos.

Tegyünk valamit az ifjúságért, hogy lehetőleg mindenkinek alkalma legyen a párját megtalálni. Vagy ez már túlzott aggodalmaskodás? Hiszen amióta van zsák, folt is került rá. Ha meg lyukas marad, úgy is jó.

Ha neki úgy jó, éljen egyedül. Ez legyen az olyan eset, amely a párját ritkítja.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Kulcsár Katalin
#2. 2016. március 7. 09:32
Nemes gondolat: "Tegyünk valamit az ifjúságért,"
bárcsak lenne elég igazi motiváció sokunkban, e a szívbéli cél kivitelezésének a hétköznapi módját is megtalálni!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!