17. Zsidó Nyári Fesztivál

Több mint tíz helyszínen több mint harminc produkció


A Zsidó Nyári Fesztivál ebben az évben sem okoz csalódást rajongóinak, rendkívül gazdag programokat, változatos műfajokat, egyedülálló művészi produkciókat kínál estéről estére 2014. augusztus 31-től szeptember 7-ig. Az idén több mint tíz helyszínen több mint harminc produkcióval, csaknem félezer közreműködővel, fesztivál-előzetes programokkal és vidéken is várjuk az érdeklődőket. A népszerű, visszatérő művészek mellett idén is számos új hazai és nemzetközileg ismert előadót láthat, hallhat a közönség.


„A Zsidó Nyári Fesztivál idén is magas színvonalú programokkal teremt egyhetes ünnepet a zsidó kultúra kedvelői számára" - hangsúlyozta Vadas Vera fesztiváligazgató. Az immár tizenhét éves múltra visszatekintő fesztivál az elmúlt évek alatt különleges színfoltja lett a nyár végi Budapestnek, s bekerült a nemzetközileg is jegyzett kulturális rendezvények közé. A Zsidó Nyári Fesztiválnak kialakult külföldi törzsközönsége van, akik eleve úgy tervezik budapesti utazásaikat, hogy részt tudjanak venni a programokon.


Ebben az évben a fesztivál keretében a művészetek segítségével emlékezhetünk a Holokauszt 70. évfordulójára. A megemlékezés jó alkalmat teremt a jelenlegi társadalmi problémákról, az antiszemitizmus erősödésének okairól való együttgondolkodásra. „Bízunk benne, hogy senki sem fog csalódni a 17. Zsidó Nyári Fesztivál programjaiban, és minden érdeklődő megtalálja a maga számára legvonzóbb, legérdekesebb előadást" - mondta a fesztiváligazgató.


 A Holokauszt 70 emlékév jegyében a következőket tűzik műsorra a Fesztivál szervezői:


-   Kislányom, Anne Frank (táncjáték): a Budapest Táncszínház társulata és Gálffi László előadásában


-   Radnóti és korunk (előadói est):  Fullajtár Andrea, Mácsai Pál, Dés László, Dés András, Lukács Mikós előadása


-   Rose , Egy pesti lány, Egy őrült nő naplója (monodrámák)


A megemlékezéshez több képzőművészeti és fotókiállítás is kapcsolódik, mint például az Imák Auschwitz után, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében valamint az „Életben tartva az emlékeket" cimű poszterkiállítás.


A fesztivál hagyományos helyszíneihez - Dohány utcai Zsinagóga, Rumbach utcai Zsinagóga, Uránia Nemzeti Filmszínház, Goldmark terem -, idén a RaM Colosseum, a MOM Kulturális Központ, a Zeneakadémia, a Kárászy Szalon és a Mazel Tov, valamint három vidéki város, Gyöngyös, Pécs és Veszprém is csatlakozott. A hagyományokhoz híven a fesztivál irodalmi, színházi, könnyű és komolyzenei estjein hazánk elismert művészei mellett több neves külföldi művész is fellép.


A Dohány utcai zsinagógában az idén is koncertet ad a Budapest Klezmer Band, a Kossuth-díjas Jávori Ferenc (Fegya) vezetésével, és Tompos Kátya színművész közreműködésével. Ugyancsak itt szerepel önálló esttel Zorán, akinek vendége lesz Kulka János, és Gerendás Péter. Különleges, klezmerrel vegyített estre készül a Budapest Bár, László Boldizsár és Bangó Margit vendégművészekkel. A hagyományos Kántorkoncerten ezúttal Shana Tova (Jó Évet) címmel Fekete László, Nógrádi Gergely és Zucker Immánuel mellett a Jerusalem Academy Chamber Choir (Jeruzsálemi Akadémia Kamarakórusa) lép fel. A fesztivált Bródy János koncertje zárja a Dohány utcai zsinagógában.


Különleges élményt ígér Alföldi Róbert és a Szakértők zenekar estje az Uránia Nemzeti Filmszínházban. E helyszínen hallhatjuk még többek között Horgas Esztert és Falusi Mariannt, Dés Lászlót, Grecsó Krisztiánt és Parti Nagy Lajost is. Az Urániában Robert Capa élettörténete elevenedik meg egy dokumentumfilm, és Bruno Cicchetti olasz költő versei nyomán, Maia Morgenstern ésNagypál Gábor színművészek előadásában, Jávori Ferenc Fegya és zenészbarátai közreműködésével. Rendhagyó emlékezést tart a Kárászy Szalon  Fischer Annie zongoraművész 100. születésnapja emlékére.


Jazz zenével telik meg a Rumbach utcai zsinagóga, ahol a Kőszegi New5 mellett a világhírű Frank London a Nigunnal, a Lukács Miklós Trióval Nick Roth, és a David Yengibarian Trio lép színpadra. Új lemezét mutatja be Korcsolán Orsolya hegedűművész, KornGOLDmark című koncertjén partnere Mali Emese zongoraművész lesz, vendégei pedig Sugár Náthán, a fiatal és tehetséges csellista és Sugár Gergely, a Bécsi Szimfonikus Zenekar kürtművésze.

A Goldmark teremben Kováts Kriszta és Nádasdy Ádám hívja rendhagyó dedikálásra a közönséget a Budapest Bámészko című könyv és CD bemutatója alkalmából. A komolyzene iránt érdeklődők pedig Csordás Klára dalestjét hallhatják, Jeff Cohen zongoraművész kíséretében.


A Zsidó Nyári Fesztivál 1998 óta építi a budapesti zsidó negyed egyre markánsabb és a külföldiek, belföldiek által egyre jobban kedvelt arculatát, miközben erősíti Budapest multikulturális jellegét. Az idén a zsidó gasztronómia is sok meglepetést tartogat. A patinás Gellért szálló a fesztivál előestéjén klezmer zenével kombinált autentikus zsidó menüből álló vacsorára hívja a vendégeket, a Courtyard by Mariott City Center pedig a zsidó konyha különlegességeit sorakoztatja fel és speciális gasztroprogramokat kínál.


Az idén új helyszínként mutatkozik be az Akácfa utcai Mazel Tov, mint Budapesten az első közel-keleti gasztrokultúrtér, ahol augusztus 31-én a zsidó gasztronómia ünnepét tartják. Az esti fesztivál-programok után pedig after-party helyszín lesz, ahol egy ital és ízletes étel fogyasztása közben tovább lehet beszélgetni és élvezni a fesztiválprogramok kellemes utózöngéjét.


Részletes programismertető és jegyinformáció:

www.zsidonyarifesztival.hu


A programfüzet letölthető


Forrás: ZSNyF

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#2. 2014. augusztus 13. 19:33
Tartalmas és igényes lesz a Zsidó Nyári Fesztivál.
Örömmel olvastam.
Szeretettel: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek