Utolsó középdöntőjéhez érkezik a Csináljuk a fesztivált!

 

 

Szombat este már csak három sláger juthat tovább a Duna grandiózus showműsorának döntőjébe, amelyben kiderül, melyik az évszázad legjobb magyar slágere.

 

A Csináljuk a fesztivált! harmadik, egyben utolsó középdöntős fordulóját izgulhatják végig a Duna nézői május 14-én, szombat este. A tét nagyobb, mint korábban bármikor, az elődöntőkből továbbjutott 10 produkcióból mindössze 3 folytathatja a versenyt, amelyekkel immáron teljessé válik a műsor döntője. A zeneszerzők és a szövegírók után a finálé előtti utolsó fordulóban az előadóművészek előtt tiszteleg a Csináljuk a fesztivált! adása, hiszen nem lennének ugyanazok slágereink Szécsi Pál búgó hangja, Korda György eleganciája és Vikidál Gyula nyers ereje nélkül.

 

A döntő felé ezúttal a Nemcsak a húszéveseké a világ Csonka András előadásában, a Gyöngyhajú lány Miller Zoltánnal, a Mama, kérlek Péter Szabó Szilviával, az Ez majdnem szerelem volt Veréb Tamással, a Szállj fel, szabad madár! Köteles Leanderrel, a Szomorú vasárnap Tóth Gabival, a Szerelem első vérig Rácz Gergővel, a Nem adom fel! Király Viktorral és Freddie-vel, valamint a Szállj el kismadár Csepregi Évával robog tovább. Hogy a slágerek közül melyik három lesz az, ami esélyt kap arra, hogy a május 21-i fináléban megmérettesse magát, a szombat este 19:35-től kezdődő utolsó középdöntőben eldől.

 

Az aktuális adást nemcsak a televízióban, hanem az interneten, a Médiaklikk-oldalon is követhetik a nézők, ahol újranézhetők a korábbi epizódok és az egyes produkciók is.

 

Csináljuk a fesztivált! - szombaton, 19:35-től a Dunán!

 

Legolvasottabb cikkek