Generációkat köt össze Török Ádám és a Mini zenéje

 

 

 

Napok óta Török Ádámot és együttesét, a Minit ünnepli a Petőfi, hiszen a fél évszázados fennállásához érkező zenekar szuperkoncertre készül. A zenekar alapítója és frontembere az M2 Petőfi TV esti, élő műsorában, a FRISS-ben emlékezett vissza az elmúlt öt évtizedre, majd pályafutásuk egyik apró, mégis kivételes pillanatát is felidézte.

 

50 eredményes év igazolja Török Ádám és a Mini sikerét. Az 1970-es évek óta töretlen népszerűségnek örvendő progresszív rock-blues formáció alapítója az M2 Petőfi TV műsorában, a FRISS-ben vendégeskedett a jubileum kapcsán. A beszélgetésben nemcsak a születésnapi életműkoncertjükről, hanem a zenéjük titkáról is mesélt a frontember.

 

„Ha van titok, talán az lehet, hogy sosem követtük a trendeket. Mindig kompromisszumoktól mentesen, a saját zenénket játszottuk. A dalainkkal generációkat kötünk össze, és most ezt a színpadon is megmutatjuk majd: a legfiatalabb zenészünk mindössze 16 éves. Haladunk a korral, de közben nem feledkezünk meg a régiekről sem, elég csak a Bartók on Rockra gondolni" - magyarázta Török Ádám a FRISS vendégeként, majd zenésztársa, Kosik Kristóf hozzátette, emlékeiben élénken él egy olyan koncert, ahol egy 78 éves nagymama és 18 éves unokája miniszoknyában táncoltak a zenéjükre. A teljes beszélgetés újranézhető a PetőfiLive.hu oldalon, ahol 60 napig elérhetők a műsor korábbi adásai is.

 

FRISS - zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk minden hétköznap 20:10-től az M2 Petőfi TV műsorán!

 

 

 

Legolvasottabb cikkek