B. B. King páratlan zenei pályafutását idézi fel az M2 Petőfi TV

 

 

Carlos Santana, a világhírű rockzenész az ő hatására választotta a zenei pályát, derül ki abból a zenés dokumentumfilmből, amely minden idők egyik leghíresebb bluesgitárosának karrierjét eleveníti fel. A sztárok visszaemlékezéseivel színesített B. B. King - Útra fel! című filmet vasárnap este tűzi műsorára az M2 Petőfi TV.

Játszott a Fehér Házban, és találkozott a pápával is B. B. King, akit sokszor emlegetnek a blues koronázatlan királyaként. Páratlanul hosszú pályafutása végén, 90. életévében hunyt el 2015-ben, és szinte a legutolsó évekig rendszeresen fellépett. Minden idők legaktívabb zenésze volt, fiatalkorában folyamatosan járta az Egyesült Államok városait turnébuszba zsúfolt zenekarával, és olykor az év szinte minden napján adott koncertet, 70 éves korán túl is évi 200 fellépése volt, sőt még 89 éves korában is színpadra állt.

Egyedülálló munkásságát idézi fel a zenés dokumentumfilm, amelyben King mellett megszólalnak pályatársai, akik az évtizedek során kísérték őt az úton, ugyanakkor méltatják olyan híres előadók is, mint Eric Clapton, Carlos Santana, Bono, Ringo Starr vagy Buddy Guy.

B. B. King - Útra fel! (B. B. King On the Road) című film az M2 Petőfi TV-n vasárnap 21:20-tól látható.

 

 

Legolvasottabb cikkek