Yolla - Gyilkos indulatok


Nagyon békés embernek tartom magam és türelmes is vagyok, mások is így ismernek, s emiatt abban a tévhitben leledztem, egészen a mai napig, hogy engem már senki és semmi nem tud kihozni a sodromból.

Életem a sors számomra kijelölt medrében csendesen csordogál, csinnadratták és csalódások nélkül, egyszerűen csak teszem a dolgom, mint a hatalmas hangyaboly parányi kis dolgozója, észrevétlen és megbízhatón. Tetszik nekem ez az állapot, avagy sem, egyáltalán nem kérdés számomra, mert nem foglalkoztatnak az élet nagy kérdései, azok megválaszolását a nálam okosabb és felkészültebb társaimra hagyom.

Reggelente a metrón, munkába menet, fixírozom az utastársakat, és megpróbálom kitalálni, közülük ki lesz az a szerencsés és bátor ember, aki helyettem elvégzi a rám kirótt világmegváltó tetteteket, melyekkel az egész emberiség tesz egy aprócska tyúklépést az ismeretlen felfedezésének és hasznosításának kemény és rögös útján. Úgy is fogalmazhatok, hogy képes vagyok kívülállóként szemlélni a körülöttem lévő világot, mely túlságosan nagy és bonyolult ahhoz, hogy nekikezdjek a megváltoztatásához.

A szürke hétköznapok egyikén finom, apró jelzéssel közlöd velem, hogy beléptél az életembe, ám az első jelzésed teljesen félreértem, mindössze érzéki csalódásnak vélem, ezért nem reagálok rád, és ettől vérszemet kapsz.

Napról napra millió apró jelből érzékelem jelenléted, és azt is, hogy nem kívánsz velem szemtől szembe találkozni, és nem is értem ennek az okát, hiszen alapvetően egy békés ember vagyok.

Nem találkozunk, mégis napról napra felizgatsz, és egyre jobban szeretnék veled találkozni. Mániákusan kutatom a találkozási lehetőségeinket, gyakran fél éjszaka nem alszom, hátha éppen akkor jelensz meg, ám van egy határ, amikor már nem tudom nyitva tartani a szemem, és rendszerint kivárod, míg az álom jótékony ölelő karjaiba zuhanok, s akkor jössz te, vigyorogsz gyengeségemen és gondoskodsz arról, hogy reggel azonnal észrevegyem, hogy itt jártál.

Addig játsszuk kétszemélyes társasjátékunkat, mígnem minden gondolatom körülötted forog. Lassan napközben sem tudok rajtad kívül másra gondolni, elhanyagolom a munkámat. Kíváncsi vagyok rád, hogy fiatal vagy, vagy öreg, sovány vagy teltebb alakú, érdeklődő, vagy visszahúzódó, egyáltalán kapcsolatunk csak egy lieson lesz, vagy végleges, holtomiglan, azaz inkább holtodiglan tartó, miért éppen az én társaságomat keresed, mit követtem el, hogy bakancslistádon az első helyen állok? Vajon mit mulasztottam el megtenni, hogy elkerülj, vagy fel se tűnj az életemben?

Nem érted, hogy nem szeretlek, sőt, egyenesen undorodom tőled?

Kihívó voltam talán? Nem, nem hiszem, ez nem jellemző rám.

Esetleg abban bíztál, hogy békés természetem miatt rám telepedhetsz, és én zokszó nélkül megadom neked, amit csak kívánsz, hagyom magam kizsákmányolni, megzsarolni érzelmileg és anyagilag egyaránt, sőt, mondhatni, hogy kitartásodnak köszönhetően valósággal a rabszolgáddá válok, akit tehetetlensége miatt naponta többször megalázhatsz, kinevethetsz, sőt, gúny tárgyává is tehetsz szeretteid körében, annál is inkább, mert népes családodat is eltartatod velem.

Nem, én ezt nem akarom! Véget vetek a manipulációidnak. Álmomban ezer meg egy csapdát állítok neked, melyeket ügyesen elkerülsz.

Nem, nem kis barátom! Vége a tűrőképességemnek! Felturbózom magam és megfordulok, már követettből a követő leszek, mindegy, hogy éjjel van, vagy nappal, retteghetsz tőlem, mert lábra kapnak bennem a gyilkos ösztönök. A halálodat akarom, a teljes és végleges megsemmisítésedet, te is az első helyre ugrasz a bakancslistámon, mert szolidáris vagyok sorstársaimmal és nem szeretném, ha mások életét is tönkretennéd!

Reszkess, barátom, hidd el, nem nevezlek gyávának, ha ezután messzire elkerülsz, de tudnod kell, hogy hősies kitartásod a biztos halálhoz vezet. Mától kezdve rémálom lesz az életed, mert sohasem tudod, mikor bukkanok rád, milyen fegyvert használok ellened, vagy hangulatomtól függően éppen kegyes és gyors halált szánok neked, esetleg ellenkezőleg, hosszantartó szenvedésre számíthatsz, aminek vége felé már a gyors halálért könyörögsz. Már nem tudsz meghatni, ha most itt lennél, azonnal megfojtanálak, no, nem teljesen, csak annyira, hogy könnyedén bedobhassalak a nagy hideg víz közepébe, hogy feléledj, és kétségbeesetten csápold a vizet, anélkül, hogy közelebb érnél az életet jelentő szárazföldhöz, s én széles mosollyal arcomon, csak nézném kínlódásodat, mulattatna hiábavaló kapálózásod, talán eltörne nálad a mécses is, és sírva könyörögnél nekem az életedért, szitkozódnál, majd fogadkoznál mindenre, ami szent neked, hogy soha többé nem látlak, csak most az egyszer mentselek ki a halál torkából. Tudd, hogy kéjesen végignézem haláltusádat, szemem retináján megjegyezném minden rezdülésed, izmaid rángatózását, majd végleges elernyedését, hogy bármikor újra lejátszhassam magamnak, ha életembe újabb betolakodót sodorna rossz sorsa.

Aki egyszer ölt, annak mindegy, hány gyilkosság szárad a lelkén! Nekem sem számít, majd rovátkákat rovok a noteszembe, egy rovátka egy halál.

Nézd, miután megölésed lesz az első gyilkosság az életemben, meghagyom neked a gyors és a lassú halál közötti választási lehetőséget.

Szürke kis barátom, kitettem négy nyaktilót, és négy kedvenc ételedbe pedig mérget kevertem!

A helyedben én az egérfogót választanám!

 

 

 

A kép forrása