Testünk, lelkünk, egyensúlyunk

 

A közmondás szerint „Ép testben ép lélek." Miután bepillantást nyertem a test és a lélek kapcsolatába, módosítanám a mondást: ép lélek ép testet takar. A lélek állapotától függ egészségünk.

Akár hiszi valaki, akár nem, minden élőlénynek van aurája, /lelke/, mely éppen úgy képes változni, - különböző hatásokra, - mint a testünk. Speciális fényképezőgépekkel az aura fotózható, s az erre szakosodott, - főleg az USA-ban tanult - szakemberek számára ez egy olvasható, spirituális kézjegy. Az aura színeiből, terjedelméből az emberek jó, vagy rossz tulajdonságai, szándékai, továbbá a lappangó betegségek, - még a fizikai tünetek megjelenése előtt - megállapíthatók.

Testünket rezgésekből álló, - általában színes - energiatér veszi körül, a képen látható formában. Ez a lelkünk. Mérete egyénenként változó, attól függően, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az illető. Akiben túltengnek a negatív tulajdonságok: stressz, félelem, gyűlölet, túlzott aggodalom, féltékenység, irigység, - azok aurája nem egységes, zilált. Az ilyen emberek gyakrabban betegszenek meg. Kezeletlen betegségek, drogok használata, dohányzás, sötét ruhák gyakori viselése is rontja az aura állapotát.  Azoknak, akik feltétlen szeretettel, pozitív gondolatokkal, nyitottsággal, segítő szándékkal közelednek embertársaik felé, aurájuk telt, világos színű, ragyogó, erős kisugárzású. Aki sok időt tölt a természetben, auráját, /lelkét/ fejleszti, ezáltal egészségét védi. A háziállatok aurájának közelsége is nagyon kedvezően hat az emberre. Nem véletlen, hogy már sok helyen, a beteg gyerekek környezetébe állatokat telepítenek.

Testünknek az a feladata, hogy biztosítsa létünk fenntartásához a szükséges erőt, energiát, s mindezt az aurából, /lélekből/ kapja.

Az aura /lélek/ négy részből áll.

Az étertest gyakorlatilag rátapad a fizikai testünkre, s ha az ember meghal, napokon belül felbomlik.

Az asztráltest érzelmeink hordozója, mely egy láthatatlan kötelékkel a köldöknél kapcsolódik a testhez. Mikor ez a szál elszakad, az életnek vége.

A mentáltest hordozza az életünk során megszerzett, elraktározott ismereteket, összes tudásunkat, gondolatainkat.

A spirituális test az emberi lélek örök része, mely a kozmikus /isteni/ energiával van kapcsolatban.

Az ember halálával, - miután az asztráltest és az emberi test közti összeköttetés megszakad, az étertest felbomlik. A fizikai test elválik az aurától /lélektől/, s az érzelmeinket tartalmazó asztráltest és az ismereteinket, tudásunkat magába foglaló mentáltest a spirituális testtel együtt - mely múltunkat, jelenünket, jövőnket hordozza - átmegy a másik dimenzióba.

Az aura /lélek/ a fizikai testünkhöz 7 csakrán /energiaközponton/ át kapcsolódik, mely a fejtetőtől a gerincoszlop aljáig több ponton található a testen. Amennyiben ezek valamelyike nem jól működik, vagy elzáródik, a testben fizikai panaszokat, betegségeket generál. Testünk betegségei lelki okokra vezethetők vissza. A lélek gyógyításával, vagyis emberi, érzelmi kapcsolataink rendezésével, pozitív gondolkodással, a rossz tulajdonságaink elhagyásával, gyakori természetjárással, háziállatok tartásával, lehetőleg auránk színeit tükröző ruhák hordásával tudjuk testi egészségünket javítani. Fontos még a baráti kör helyes megválasztása: állandóan kesergő, panaszkodó, mérges emberek közelsége energiánkat rombolja. Vidám, optimista életszemléletű barátokat válasszunk, s - gondjaink ellenére - mi is igyekezzünk ilyenek lenni.

Amit saját magunk közvetlenül tehetünk testünk védelme érdekében: mértékletes, visszafogott táplálkozás, dohányzás, drogok, rendszeres alkoholfogyasztás mellőzése, gyógynövények használata, és az igényes, mindennapi tisztálkodás.

Amennyiben sikerül lelkünkben pozitív változásokat elérni, testi egészségünk is helyreáll, s kiegyensúlyozott emberek lehetünk.