Tavaszi hóember

 

 

Böbe, rendes nevén Erzsike, nagyon szerette a telet.

Ez furcsa volt, mivel odahaza - a kitűnő és egyenletes központi fűtés ellenére -, folyton panaszkodott, hogy fázik, szenved a hidegtől, nincs elég meleg a lakásukban.

Azonban, ha leesett a hó, akár sál nélkül is, órákat rohangászott az udvaron, kesztyű nélkül hócsatázott, és ugyancsak csupasz kézzel épített hóembert.

Ismét beköszöntött a tél, Böbe legnagyobb örömére. Az iskolában, a szünetekben, hógolyózott az osztálytársaival, de még tanítás után is, órákat töltött az udvarukon.

Míg korábban apuka segített neki az építésben, mára már ragaszkodott hozzá, hogy a hóembert egyedül ő maga csinálja. Ilyenkor bezzeg nem fázott a keze, de amikor bement a lakásba, azonnal elkezdett nyafogni, hogy nincs elég meleg, és reszket minden porcikája.

Még február közepén is jócskán hullott hó, azután azonban - a meteorológiai előrejelzések szerint -, már nem volt várható hóesés, sőt, „az időjárás gyors enyhülésére lehet számítani" adta hírül a televízió.

Böbe elkezdett szomorkodni. Ő annyira szereti a telet. Miért ér véget ilyen gyorsan minden évben? Még három hónapig se tartott ki, mint ahogy egy rendes évszaktól elvárható lenne.

Márciusban van a születésnapom, és addigra soha nem marad meg a hó. Főként a szülinapomat nem érte meg egyetlen hóember sem - panaszolta fel, nap mint nap Böbe.

De hát a természetnek nem lehet ellentmondani, ami elmúlik, az elmúlik. Véget ért a tél, zöld hajtások jelentek meg a fákon. Sőt, egy-egy aranyeső bokron már a rügyek is kipattantak, és apró, aranysárga virágok csodálkoztak rá a napsütésre.

Böbe születésnapja szombatra esett. Mivel nem kellett iskolába mennie, kicsit kényeztette magát a továbbalvással, lustálkodott. Úgy gondolta, illik időt hagyni a szüleinek, hogy kellő alapossággal előkészülhessenek az ő megajándékozására, elkészíthessék az ő szülinapi meglepetését.

Anya és apa csókkal köszöntötte, ez azonban nem volt rendkívüli dolog. Puszit minden reggel szokott kapni, iskolába menetel előtt. Reggelire anya a kedvencét tálalta - ezen sem volt mit csodálkozni. Viszont a szülei csak nem rukkoltak elő az ajándékaival. Vajon mire várnak?!

Reggeli után közvetlenül, apuka megkérte, bújjon bele a cipőjébe, és vegyen kabátot. El nem tudta képzelni, hová mennek. Most nem a házukban lesz az ajándékozás?!

Amint kilépett az udvarra, azonnal megoldódott a rejtély. Szóhoz sem jutott a meglepetéstől, mert a nagy diófa alatt, ott állt egy igazi, hóból gyúrt, kicsi hóember. Láthatóan apuka keze nyomát viselte magán, mert nem voltak egyforma nagyok a szénszemei, görbe volt a répaorra, s az apró piros fazék is, igencsak hetykén állt a feje búbján. De hóember volt, hóember a javából.

A törzsét alkotó hógömb oldalába, kéz gyanánt, virágzó aranyeső ágakat tűztek, és édesanya további gondoskodásának köszönhetően, a hóember előtt álló szánkón, szépen becsomagolva, ott sorakoztak a születésnapi ajándékai is.

Miután megtörtént az ajándékok kibontása, a nagy öröm közepette apuka elárulta a titkot. A garázsban üresen álló, régi, de még működőképes hűtőszekrény őrizte meg márciusig a kis hóembert. Ott virrasztott már egy hónapja, várva élete első tavaszát, amit Böbe születésnapja jóvoltából ért meg.

 

 

 

 

 

A kép forrása