Szürkeség és szépség

 

 

Megsebzik lelkedet, elnyomnak,
de küzdj magadért, s elhagynak.
Átélted többször a pillanatot,
várni újra az alkonyatot.


Szemedbe nézve nem értik,
a te szíved mitől vérzik.
Tükörbe nézel, látsz egy arcot,
nehéz elviselni az újabb harcot.


Rohan az idő, veled együtt,
s gyermeki arcod messzibe tűnt.
Legbelül mégis égnek a vágyak,
hogy eltűnnek előled újabb gátak.


Padba vésett szavak...
hideg éjjeli szél tépett,
fagyos a gondolat, mely őrjít,
hangod hallják, de meg nem őrzik.


Napközbe nézed, hogy sietnek,
csak éppen egymásra nem figyelnek.
Ütnének egy nagyot, hogy érezzem,
Érezném legalább, rémálom, lélegzem.


Elfolytanák benned, mik még visznek,
szívják erődet, ha szürkeségbe löknek.
Céljaid ellopták, reményed a kincsed,
Ismerős házfalak, de messzeségbe űznek.


Hold játékára gondolsz a vízen,
szél simítása bőrödön, csend.
Arcodon nyugodtság látszata a zűrzavarban,
nyughatatlan a dobogás, te öntudatlan.


Képzelet elragad, játszik veled,
fekszel a parton, füledbe súgják neved.
Hajadnak simítását, karod szorítását érzed,
Gyengéd pillanat, felemel, elvisz,
Karjaiban alszol, ha fáradt a lépted.

 

 

 

 

 

Kép forrása