Székely autonómia - Az inkubátor autonómiáról, és a románság fele nyitott, bikultúrális Székelyföldről

 

Már írtam arról, hogy Valeriu Braniste, román publicista a XIX. századi Erdélyben azt veti a magyarok szemére, hogy félnek a kontaktustól más nációkkal, mert félnek, hogy elveszítik önmagukat ez által. Ugyan ezt megállapította Prohászka Lajos is. Amelyik nemzet fél a más nemzettel való érintkezéstől, annak nincsen asszimiláló ereje, hogy a más értékeket asszimilálja ezért fél - ez pedig identitás probléma. Vajon az autonómia nem ilyen félelemből fakad - többek között - és elzárkózás akar lenni, védelme a törékeny identitásnak az idegennel szemben, hogy nehogy elveszünk a találkozásban?!

 

Valeriu Braniste Pesten végzett egyetemet, magyar irodalom tanár volt. Arany sírjánál beszédet mondott. Ismerte a magyar kultúrát. A románok sok magyar formát tudtak asszimilálni, anélkül, hogy ez ártott volna nekik. Mi ha átveszünk valami identitás veszteség áll fenn.

 

Nálunk két véglet van, vagy merev szemben állás a románsággal, vagy a könnyű önfeladás.

 

Mi magyarok szeretjük hangoztatni, hogy kulturális fölényünk van a románokkal szemben, de közben elfelejtjük, hogy az igazi kulturális fölény az, mikor nyitottak vagyunk egy minket körülvevő nemzet fele, ismerjük pluszban annak kultúráját - a plusz ismeret adja az igazi kulturális fölényt.

 

Azt hiszem, hogy igazán a nem magába záruló Székelyföldnek, a nyitott Székelyföldnek van jövője, mely képes megvalósítani a bikulturalitást. Az élő rendszerek mindig nyitottak kifele.

 

Az igazi kulturális fölény a románsággal szemben az lenne, nem az a féltégla, régi kutyabőr, mivel verjük mellünket, hanem az, hogy ismerjük kultúrájukat, gondolkodásukat. Mert aki ismeri a másik gondolatait az ismeri a másik lelkét és nem kell tartania tőle - mindig az ismeretlentől félünk, az ismeretlen románoktól, mi frusztrál.

 

Azt hiszem, hogy nekünk tudat alatt az autonómiáról egy inkubátor képzetünk van. A nyitott és a vitalitással rendelkező nemzet a körülmények ellenére képes megmaradni - Iorga szerint ez az életképes nemzet. És nem az, mely csak egy inkubátor autonómiában lát garanciát a megmaradásra. Nyitottság a körülmények ellenére - lásd az erdélyi románság, gondolok a sok kulturális elem átvételére. Más szempontból zártak is voltak velünk szemben - ez nem csak rajtuk múlott.

 

A megmaradás alkímiáját egy román ortodox püspöktől tanultam, Andrei Sagunatól - Erdélyben volt püspök a XIX. században. Ő azt mondta, amikor az erdélyi román diákok Pesti egyetemen tanultak, magyarul: nem az a lényeg, hogy ki költi ki a tyúktojást, hogy az esetleg nem tyúk, hanem az a lényeg, hogy tyúk lesz a tojásból. A külső körülmények nem számítanak, ha az élet a belső mintákat követve fejlődik. Ez a megmaradás titka, a belső mintákhoz való hűség. Ha hűek vagyunk belső mintáinkhoz, akkor tudhatunk románul, ismerhetjük a román kultúrát, nem fogunk elveszni benne, általa. Szemben állni úgy, hogy nem utasítunk el semmit.

 

Ez a belső identitást nem a románok fenyegeti igazán, hanem épp van egy közös ellenség, a globalizáció. Ennek egyedüli ellenszere az elme visszatérése belső mintáihoz.

 

 

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld