Részlet a Rövid történetek az életemből 16. és 17. rész






16

Valamiért megsértett Gombár Feri, aki az utca végén lakott. Mondtam én Rikinek, hogy bizony akárhogyan is, de megverem Ferit. Riki jót nevetett rajtam, nem csoda, mert Ferinek még a válláig sem értem fel, meg jóval erősebb, idősebb volt tőlem.
 - Na, te ne röhögj! Tudod, hogy lesz? Te mivel idősebb vagy, erősebb vagy, mint Feri, ezért ha erre jön, te lefogod, én pedig megpofozom.
- Hogy neked mit ki nem ad az eszed! Nekem ez nem tetszik.
- Nekem se, de kapja meg, ami neki jár.
Nem sokáig kellett várakoznunk, mert Ferinek minden nap nem egyszer kellett elmennie a házunk előtt.
Minden a terv szerint történt. Pofoztam Ferit, mire Riki megszólalt:
- Hagyd abba! Elég!
Leálltam a pofozással. Feri nem valami kedvesen nézett rám.
- Te kis vakarcs. Még találkozunk, de csak mi ketten.
- Meg ne próbáld, mert akkor én pofozlak meg. Még a szúnyogcsípés is nagyobb volt, mint azok a pofonok, amiket most kaptál.
- Igazad van, nem a pofonok fájtak, bár a szúnyogcsípéstől jobban éreztem őket, hanem állandóan együtt játszunk, most meg nekem estetek. 
Felébredt a lelkiismeretem. Odaálltam Feri elé, és azt mondtam neki: 
- Tudod mit, add vissza a pofonokat, és aki énrám haragszik, kutyaszarral marakszik.
Riki csodálkozva várakozott, mi lesz most, mert ha Feri pofon vág, hát én biztos hanyatt esek. Én határozottan álltam előtte, egyenesen a szemébe nézve.
- Eredj már az utamból, mert sietek. Nincs harag, de többet ne kakaskodj.
Különben kutyaszarral marakodj te, mert te haragudtál énrám.
- Tűnj innen, mert megfogatlak megint Rikivel.
- Hagyjatok ki most már engem a vitátokból, azt sem tudom mi a bajotok egymással.
- Semmi - mondtuk egyszerre.


17

 Ez még akkor történt, amikor hazajöttünk Belgrádból, vagy legalábbis nemsokára jöttünk után...
 A szomszéd asszonynak nem lehetett gyereke, bizonyára ezért szeretett engem annyira. A férje, mint a férfiak többsége, nem játszott velem, de megengedte, hogy felmenjek a lovas kocsira, és ott motyogjak valamivel. Ha meglátott, így szólított meg:
 - Hogy vagy te kutya rác?
 Én nem értettem pontosan mit jelent főleg a rác kifejezés, de sértette a kis négy éves lelkemet ez a megszólítás. Panaszt tettem Etus néninél, a feleségénél. Neki nevetséges volt az egész, de azt mondta: - Oda se neki. Legközelebb, ha azt mondja neked az uram, hogy kutya rác, te köpj nagyot a földre, nézz rá, és mondd neki: Pű, kurva magyar. 
 Ennek sem értettem teljesen a jelentését, de azt tudtam, hogy most én is sértegetem a szomszéd embert.
 Nem sokat kellett várni. A szomszéd asszony utasításait betartottam, meg az lett a vége, hogy haza zavart a szomszéd bácsi, de nem csak elzavart, hanem jött utánam, és nagy hanggal ócsárolt engem az anyámnak. Mikor elmondta a mondanivalóját anyus odafordult hozzám, és megkérdezte:
- Miért mondtál ilyent ennek az idős embernek?
- Etus néni tanított meg rá, mert a szomszéd bácsi engem kutya rácnak hív.
- Igaz ez? - kérdezte az anyám a szomszédot.
- Igaz, de én csak játékból tettem.
- Akkor vegye úgy, hogy ez a kislány is játékból tette.
Eddigre átért Etus néni is, a szomszéd asszony, aki jól leteremtette az urát, aki a bajusza alatt morogva valamit elment haza.
Etus néni meg mosolyogva megsimogatta a hajamat, és azt mondta:
- Ezt jól megcsináltuk. Móresre tanítottuk az öreget. 
Az anyámnak egy cseppet sem tetszett az effajta móresre tanítás.

 

 

Folyt. köv... (02.12-től)

 

Előző rész...

Első rész...