Nekünk a Balaton / Második fejezet

 

2.

 

 

 

 

 

ÖCSI

 

 

 

Na az indulás, az király volt! Az maga volt a csúcs! Naná, hogy reggelre beszart a húgyszagú lift. Ölben cuccoltunk a kocsihoz. A hetedikről, ketten. Fater meg én. Gyönyörű volt ennyi málhát leciggölni a kutyaszaros lépcsőn. Hat bőröndöt, hét sporttáskát és tizenhat reklámszatyrot. Aztán még ott volt a felfújható gumicsónak, a felfújható gumimatrac és a felfújható gumi úszógumi. Tök mázli, hogy a gumilabda, a gumiugrálókötél és a gumigumi belefért egy tatyóba. Naná, hogy a sok nejlonzacskóból kettő azonnal kiszakadt, egynek meg a füle szakadt le. Király volt! Ráadásul a parkoló is dugig volt. Vagy szabin volt már mindenki, vagy mindenkit kirúgtak a melóból. Ráadásul úgy ránk állt a Kacsa faterja a varburg márkájú rojsz-rojszával, hogy alig bírtuk kinyitni az ajtót. A harmadikon meg pont a lépcsőfordulóban ücsörgött az alig hülye Pósa úr. Mellette csak oldalazva fértünk el, mer' széle-hossza egy. Tutkóra összejött minden, hogy vidáman pakoljunk. Pósa úr koszos, kékcsíkos frottír köntösben, mamuszban, svájcisapkában görnyedt egy sámlin és a csukott liftajtót bámulta. Minden fordulónál megkérdezte: - Utazunk? Utazgatunk? - a fater vagy tizenötször ugatta el neki: - Igen Pósa úr, megyünk a Balatonra. - Egyszer én is voltam - mondta Pósa úr. - Ott ismertem meg Irénkémet - tette még hozzá, és elbőgte magát. Naná, hogy sokszor bőgött aznap reggel. Tiszta király volt! Úgy zokogott, mint a zokogó pálma, a Safranekéknál. A hatodikon. Tupírozott fejű Irénke volt Pósa úr felesége. Összebújva éltek. Pósa úr bevásárolt, sütött-főzött, mosogatott. A marha! Aztán egy szép napon Irénke lelépett a tizediken lakó legkisebb Losó gyerekkel. A Ferkóval. A festői Hollandiába húztak szamócát szüretelni. Azóta Irénke szép karriert futott be. Fater azt mondta, saját placca van. - Ezt honnan tudod, te szemét? - ugrott össze muterom homlokán az ezer ránc, amikor a fater hazajött Amszterdamból. A fater persze kussolt, csak a nagyi sutyorgott muternak: - Mondtam én neked lányom! Ugye én megmondtam! - Magának, kuss! - zárta le faterom a vitát. Aztán automatikusan a muter kezébe adott egy zacsi pézsét. Na, a Pósa úr. Amikor Irénke felszívódott, egy kicsit meghibbant. De csak egy kicsit. Egész nap ott kushad a sámlin, és várja Irénkét. Néha zokogó görcsöt kap. Akkor jön özvegy Szoboszlayné és vigasztalja. - Ne sírjon Pósa úr, majd csak visszajön egyszer! - mondja, és Pósa úr kezébe nyom egy csésze madártejet, amit az öreg naná, hogy utál, és a macskákkal itat meg. Na, bepakoltunk! Aztán rájöttünk, annyira tele vagyunk, mi már be sem férünk. Úgyhogy kipakoltunk. Tutira gáz volt! A fater elrohant, beszerzett egy tetőcsomagtartót meg egy beget. Naná, hogy három óra alatt szereltük fel. Aztán megint pakoltunk. Közben, naná, hogy kiszakadt vagy három zacsi. - Csak tudnám mi ez a sok szar! - ugrott plafonra a fater. Négykézláb szedte össze a kocsi alá gurult fiolákat. - Jaj, a mama gyógyszerei! - rikoltott le muter az erkélyről. - Vigyázz Sanyi, nehogy elvesszenek! - hát tuti, hogy nem fognak elveszni, mer' a fater vagy két fiolát elegánsan belerugdosott a lefolyóba. Ott tuti, hogy megtaláljuk. Közben körénk gyűltek a házbeli kiskrampók. Rohadt kíváncsiak voltak, belekotortak az összes csomagba, ami a járdán volt. Egyikőjük kivett egy zsömlét és beleharapott. Faternak égnek állt a haja! - Takarodtok innen, büdös kölkök! - kiáltotta. - Ne veszekedjen a gyerekekkel, maga pitiáner fasz! - üvöltött le a negyedikről a Rigó muterja és rázta az öklét. - Adjon enni a kölkeinek, hülye alkoholista! - így a fater, aztán elzavarta a srácokat. Na, aztán végre kész voltunk. Mia és muter letámogatták a nagyit, beemeltük az ülésre, rápakoltunk néhány apróságot, elindultunk. Fater vezetett, mellette ült a muter, hátul középen a nagyi, két oldalt meg mi. Naná, hogy a fater ölében nem volt semmi. Nagyit egy bőrönd takarta, Mia egy sporttáskával és egy nejlonzacskóval birkózott. Naná, hogy nem vagyok hülye, és ráültem a csomagomra. Így legalább kiláttam. Aztán a Balcsin üvöltöztek velem vagy egy órát, mer' abban volt a tojás a fogkrém a tejföl és a zacskós tej. - Merre mész, te szerencsétlen! - dumált ki a muter az ölében lévő táska, zacskó és kisbőrönd mögül. - Nem fogok ezeknek autópálya díjat fizetni! - dörögte a fater. - Hogy a franc egye meg - tette még hozzá -, azt hiszem, defektünk van. - Megint pakoltunk. Kocsiból ki, kocsiba be. Ki az a hülye, aki a csomagtartó aljába tervezi a pótkereket?

 

 

 

Most délután öt óra van. Marha jól jöttünk! Tök zsír! Ott a Balcsi!

 

 

 

 

 

MIA

 

 

 

Juj, hát én azt hittem sose indulunk el! Apci meg Öcsi pakoltak, Anci a nagyinak gyártotta az állott vizes borogatásokat, én meg a Surmit vigasztaltam. Szegény nagyi rosszat álmodott. Azt álmodta, hogy csípik egymást Apcival. Eléggé viseltes lett ettől, fejgörccsel ébredt. - Beteg a Sárkány? - kérdezte Apci vigyorogva, miközben a kockás bőröndöt rángatta át a küszöbön. - Ne bántsd a mamát, Sanyi! - szikrázott Anci szeme. - Hagyd lányom, ez a halálomat várja! - hümmögte a nagyi elhaló hangon. - Kapizsgálja a Sárkány, kapizsgálja! - derült fel Apci arca, mintha ötöse lett volna a lottón. - Elég! - kiáltott fel Anci. - Sanyika! Nem tűröm, hogy így beszélj anyukával! - de ezt Apci már nem hallotta, mert a fél hülye Pósa úrnak ecsetelte a nyaralás örömeit, aki zokogva hallgatta. Na, aztán végre megérkezett Bözsike. Ő vigyáz majd a Surmira, míg mi odaleszünk. Bözsikének mindenki örült. Kivéve a Surmit. Nagyi rögtön a lényegre tért: - Hoztál Bözsim gyógyszert? - Bözsi tutkóra csípi a testvérét, mert egy egész hashajtó gyűjteményt vett elő kis kézitáskájából. Volt abban kis kúp, nagy kúp, közepes kúp, híg és szilárd szer. Egy egész arzenál. Mikor a nagyi meglátta, megnyalta a szája szélét, mint egy ínyenc. - Anyuka, anyuka! Most már jó lesz! Minden jó lesz! - mondta Anci ragyogó szemekkel. - Mi van? Megjött a hasmars? - lépett be Apci az ajtón, majd ismét kilépett az egyik odakészített csomaggal. Piszok lassan pakoltak! Már majdnem dél volt, mikor kész lettek. Nagyit nagyon nehezen támogattuk le Ancival a lépcsőn. Aztán vissza kellett mennem, mert a nagyi otthon felejtette a szemüvegét. Utána vissza kellett mennem, mert Apci otthon felejtette a napszemüvegét, aztán vissza kellett mennem, mert nem jó szemüveget hoztam le a nagyinak. Aztán lehoztam a jó szemüveget, de nem a hozzávaló tokot. Aztán felküldtek a tokért, és ha már fent vagyok az sem egy hátrány, ha lehozom a kocsikulcsokat, mert Apci lerakta valahová, csak azt nem tudta, hová. A frigóban volt, a sörök helyén. Végre elindultunk. Csak az a defekt nem hiányzott senkinek. Legfőképpen a nagyinak nem. Míg mi a kereket cseréltük, őt kiültettük az út melletti legelőre, hadd érezze jól magát. Ott láthat teheneket is meg mindent. Tiszta vidéki fíling volt! Mindenhol mezei virágok nyíltak meg bűzlött a kocsikból kidobált szemét. Csomagjainkat az út szélére pakoltuk. Nagyi elaludt. Amikor kész lettünk, bemálháztunk, elindultunk. - Jaj a mama! - sikoltott fel Anci pár kilométer után. Tiszta ideg volt. - Ottfelejtettük! - Remélem valaki megtalálta és hazavitte! - mondta Apci vigyorogva, és nagyon, de nagyon nem volt kedve visszafordulni. - Fordulj meg! Azonnal fordulj meg! - rikácsolta Anci, és menten sírva fakadt. A nagyi ott szuszikált a mező közepén, és cseppet sem hiányoztunk neki. - Ne zavarjátok, tegyetek fölé egy sátrat! - mondta Apci. - Majd visszafelé fölvesszük. - Szemét vagy, Sanyi! - sziszegte Anci. - Meghalt, jaj meghalt! - csapott át hisztibe, mert hiába rángatta a nagyit, az nem ébredt fel. - Jaj, jaj anyuka! Jaj, jaj! - zokogott. Hát jó sok időbe telt, mire a nagyi magához tért. Betettük a kocsiba, rátettük az egyik bőröndöt, a kék sporttáskát, és a sárga reklámszatyrot.

 

 

 

Hú de király! Tök sirály a kecó! Olyan, mint egy bazi nagy retró kégli vagy mi. Állati nagy terasz, asztalokkal, székekkel, közös kajálda, közös konyha, csak a szoba girnyó, de le van sajnálva. Az ember ilyen helyen a szobában dekkol a legkevesebbet, nem?  A kertben meg ping-pong asztal és lengő teke. Tök buli! Állati király!

 

 

 

 

 

FATER

 

 

 

Az agyvérzés kerülgetett. Pont beszart a húgyszagú lift! Felháborító, hogy az összes kutyatartó a liftben hugyoztatja és fosatja a cukorbeteg dögét! Olyan bűz van benne, hogy az embernek a bele jön ki, mikor beszáll, de mikor szükség van rá, nem üzemel! A francba! Ráadásul az a barom Pósa ott pityergett a kanyarban, alig fértünk tőle Öcsivel. Kicsit hülye már szegény, mert vagy ötvenszer megkérdezte hová megyünk, én meg ötvenszer válaszoltam, hogy a Balatonra. Igaz, a végén már Miskolcot mondtam neki, és ettől teljesen összezavarodott. Balatonhoz kötötte Irénkéjét, viszont Miskolc az kemény dió volt, mert ott senkit sem ismert. - Nem baj Pósa úr! - vigasztaltam. - Majd egyszer magát is elviszem Miskolcra! - Megtenné? - kérdezte könnybe lábadt szemekkel. - Meg én! Ott is vannak ám Irénkék! - mondtam neki bíztatón, erre megint felzokogott. Öcsi ott röhögött mögöttem, miközben hordtuk le a lakást, mert úgy jó a nyaralás, ha az egész házat magunkkal visszük. Hogy a rosseb egye meg! Ennyi csomagot ötven serpa csak komoly összegért mozdítana meg! Mi meg ingyen keccsöltünk! A jó hír viszont az volt, hogy a Sárkány fejgörccsel ébredt. Klárikám borogatásokat gyártott, nemhogy a vénséget nyomta volna a hidegvíz alá. Aztán megjött Bözsi. Klárikám borogatta a Sárkányt, Bözsi macskaszart kapargatott a talpáról, Mia pedig szőrös szájjal búcsúzott Surmitól, mint egy magyar-brazil-argentin-mexikói szappanoperában. Jó sok időbe tellett mire azt a nyomorult csomagtartót felberheltük a kocsi tetejére. Közben persze levertem a kezem azzal a kurva csavarhúzóval. Ráadásul a szomszéd srácok is felidegeltek, mert elcsórták a zsömlét. Az anyjuk rikácsolt, Klárikám rikácsolt, Miácska meg le-föl rohangált, hogy minden meglegyen. Órák múlva elindultunk. Amint kiértünk a városból, defektet kaptunk. Pedig a régi úton mentem, lassan a túlsúly miatt. A kövér Sárkány hátul hortyogott, csak akkor ébredt fel rövid időre, amikor kifektettük őt a rétre, a tehén szarba. Hadd pihenjen. Öcsivel kicseréltük a kereket, majd újból bepakoltunk. - A nagyit nem visszük? - kérdezte Öcsi suttogva, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Klárikámnak viszont feltűnt, hogy senki sem ereget suttyomban a hátsó ülésen. Aztán visszamentünk a Sárkányért. Még élt... sajnos. Betakartuk őt a csomagokkal. Persze, az ablakot nem tekerhettük le, mert „huzatot kap Anyuka". Ültünk, és szagoltunk.

 

 

 

Kora este érünk a nyaralóba. A többi vendég a teraszon tesped. Söröznek, jó pofiznak, vacsiznak. Egyszer csak megjelenik a lihegő, agonizáló Sárkány, szó bennakad, levegő kinn marad, a többség elborzadva nézi. A vénség Klárikámra támaszkodva, nyöszörögve vánszorog a szobánk felé. - Nagy beteg a mama? - kérdezi az egyik szemüveges krapek részvéttel. - Igen - felelem bánatos arccal. - Most tudta meg, hogy nem lehet több gyereke. Ráadásul, nagyot hall szegény - teszem még hozzá, és Öcsivel kipakoljuk a kocsit.

 

 

 

 

 

MUTER

 

 

 

Jaj, ez az indulás! Micsoda izgalom, uram-atyám, micsoda izgalom! Fél éjszaka pakoltam, aztán meg azon gondolkoztam, hogy mit nem pakoltam be. Ráadásul szegény anyuka, rosszat álmodott. Szegény! Nem győztem borogatni a homlokát. Ez a mocsok Sanyi meg azon mulatott, hogy a mama rosszul van. Ilyen egy disznót! Jaj, nem pakoltam be a mama ágymelegítőjét, pedig rossz időt mondanak! Esőt, szelet! Mi lesz szegény mamával, ha fúj a szél? Akkor mindig fáj szegénynek a feje. Tavaly is. Július közepén vihar volt. A mama meg csak nyöszörgött szegény: - Jaj édes lányom! Meghalok, meghalok! - Nekem meg a szívem szakadt meg. Persze, az a disznó Sanyi meg úgy vigyorgott, mint koldus a virslire. - Na, jöhet az asztalos - mondta kárörvendő pofával -, leveheti a méretet! - ilyen egy disznót! Még jó, hogy van Bözsike! Ő aztán tudja, mi kell a testvérének. Annyi kúpot hozott, hogy csak, na! Könnyű lesz a mamának! Legalábbis remélem. Ezek a dilisek, még az autóba sem tudnak tisztességesen bepakolni. Szegény mamára is ráraktak egy csomó holmit. Kistáskát, nagy táskát, színes táskát. Persze, hogy eregetett, szegényke. Hát nem volt levegője! Sanyi meg csak fintorgott, vágta a pofákat. Bezzeg mikor ő csinálja! A múltkor is. Nálunk volt a szomszédból az Era. Csak szimatolt körbe-körbe, Sanyi meg csak röhögött. Az embernek könnybe lábadnak a szemei. Na és az a defekt! Ottfelejtettük szegény mamát a libalegelőn. Jaj de megijedtem! Azt hittem baja esett. A Sanyi persze megint bunkóskodott, hogy nem fordul vissza. - Megfordulsz, vagy elválok, vagy... - Ne is folytasd! Ebben maradunk! - vágott közbe kajánul. - Hova mennél, te szerencsétlen? - kérdeztem. - Ha engem elhagysz, se gatyád se lakásod! Mit kezdenél magaddal? - befogta a száját, és megfordult. Amikor beértünk Csopakra, azonnal eltévedtünk. Nagyon nehezen találtuk meg a nyaralót. Vissza kellett mennünk az állomásig és megnézni a várostérképet, hogy vajon hol lehetünk?

 

 

 

Nagyon szép helyen lakunk. A vasút mellett, nem messze a víztől. Hatalmas kertben, magas fák adják az árnyékot, alattuk ping-pong asztal és kugli. A kisebb gyerekeknek homokozó. Hátul kis park padokkal, mellette kerti grill és bográcshely. Négy család itt kényelmesen elfér. Persze, nem a szobákban, mert azok picikék, hanem a közös helyiségekben. Szép nagy a terasz, és ami a legfontosabb, fedett. Ha eső lenne, az sem lenne probléma, mert akkor is kint lehet a mama, nem kell a szobában szomorkodnia. A szobában van egy franciaágy, ezen fekszünk mi ketten a mamával és van két egyszemélyes heverő a két gyereknek. Kicsi a szekrény, de a mama holmija belefér. Nincs kád, csak zuhanykabin, de nem is baj, mert anyuka nehezen tud kimászni a kádból. Minden szobában van televízió, de a közös étkezőben is lehet tévézni. Négy hűtőszekrény van, minden családnak egy, az is a közös étkezőben. A közös konyha is úgy van kialakítva, hogy mindenkinek legyen főzési lehetősége. Ez olyan, mint a hét törpe birodalma, csak itt négy van mindenből és nem hét. Biztos vagyok benne, hogy anyuka itt nagyon jól fogja érezni magát.    

 

Most lefektetem a mamát. Hosszú volt az út, nagyon elfáradt. Remélem, elalszik, mire ezek kipakolják az autót, és ma éjjel nyugodtan fog pihenni. Mindenesetre ide teszek az ágya mellé egy kúpot meg egy gyógyszert.

 

 

 

 

 

NAGYI

 

 

 

A Trógerpöcsből bizony nem lesz szalonna de még kolbász sem nekem van a leghülyébb vejem a világon egy autót sem tud tisztességesen bepakolni az embernek belefájdul a feje amikor látja azt az esetlen sete-suta formáját le-föl csetleni-botlani a lépcsőn, egy órát győzködtem a Portelekit a házmestert hogy kapcsolja már ki a liftet arra a pár órácskára míg ez a szerencsétlen cipekedik, ötszáz forintomba került de megérte istenuccse megérte ez a barom még életében nem dolgozott ennyit izzadt ám mint a disznó ráadásul még a Pósa is kiült a folyosóra ott siránkozott az út közepén, jaj csak ez a fejfájás ne gyötörne szegény Klárikám jobbat érdemelne tegnap találkoztam a lépcsőházban a Köves úrral ő egy igazi úr meg is adtam neki Klárikám mobilszámát: „Köves úr" mondtam neki „ ez a lányom száma ha úgy gondolja hívja őt föl", kezet csókolt a Köves úr úgy megörült úgy bizony kezet csókolt akkora úr, úgy vezet ez a barom ez a Trógerpöcs mint az állat százzal mentünk aztán csodálkozott hogy kidurrant a kerék de micsoda egy paraszt ez minduntalan le akarta tekerni az ablakot hogy büdös van, persze hogy büdös van a kúpnak van ilyen szaga de ez olyan hülye még ezt sem tudja egy aluliskolázott barom bezzeg a Köves úr az egy diplomás igazi úr magas fess jóképű nem olyan gnóm mint a Trógerpöcs aki vedeli a sört aztán csudálkozik, hogy csak a tükörben látja a micsodáját pfuj undorító még jó hogy végigszunyókáltam azt a kerékcserét szépet álmodtam meghalt a Trógerpöcs emberek jöttek gratuláltak tényleg szép volt de sajnos Klárikám fölriasztott.

 

 

 

De most jó mer' fekszem a kétszemélyes ágyon és hallgatom a zajokat, a Trógerpöcs káromkodik hogy sok a csomag legalább itt is megismerik hogy micsoda egy bunkó, arra vagyok kíváncsi hogy hová fog a baromarcú feküdni van még két ágy a gyerekeknek mellettem meg Klárikám fog aludni az biztos.

 

 

 

Folytatása következik.... (08.25-től)

 

Előzmény