Meséljetek

 

Meséljék el nekem a vének,
Mégis mitől fáj egy lélek?
Nem ütöm be, nem vágom el,
Nem horzsolom, s nem esik el.


Nem fázhat meg, láz sem éri,
Van olyan aki ezt érti?
Nem éghet és nem rándul meg
Mégis hogyan lesz rajta heg?


S ha már ott van, hogy gyógyítsam?
Ragasszam be? Borogassam?
Gipszeljem vagy kötözzem be?
Hát mi ütött ebbe a lélekbe?


Hogy fájhat, ha nincs benne vér?
Nem szövi izom, nem futja ér.
Nem létező bőre hogy reped?
Valaki mondja, hát mit tegyek?


Ejj, de hallgattok, ti vének!
De csak megsúgta nekem az élet,
Hogy kés van az emlékek zsebében,
Az karcol sebet, úgy, jó mélyen.


Időben súgta még, úgy hiszem,
Lelkemet megfogta két kezem.
Szorosan magamhoz öleltem,
Könnyeit szárazra töröltem.


Úgy gyógyul, ha simogatom,
A mostban élek, s betakarom.
Azóta emlékeket ölök,
S harcolok érte, míg megvénülök.

 

 

A kép forrása