Másvilág

 

 

A messzeségben, hol csak madarak röpte jár, senki sem találkozik lélekszorítással, csak madarak röpte jár, száll-száll, búnak eszméje sem létezik itt, csak a madár száll.

Minden elröppen, feledésbe, a múltba, nincsenek ellentétek, csak a messzeség, a távlat, melynek határa végtelen, nincs ki lelne ennél harmonikusabb közeget.

A puszta kékség, a fellegek, hol csak a madarak röpte jár, száll, száll reppen az ég láthatatlan fonalából szőtt hálóján.

A pusztulás, bú, düh, gyűlölet s megannyi emberi erkölcs/lételem, félelem, most tovaröppen, el a messzeségbe, a határtalan kékségbe. A fellegek szűrője, mely elszedi lelkünk súlyát, s egyesülünk a természet csodájával.

Mindent félredobunk, nincs mi aggasztaná létünk, ott, hol csak madarak röpte jár, száll, száll, föl a magasság, s felhők övébe mely egy karnyújtás bár, de mindez csak érzéki csalódás, érinthetetlen, foghatatlan, nincs ki tartja, ki csak önnön tulajdonába fogadhatná, határtalan, csupán a puszta végtelen, mi halhatatlan suttogással hívja a lény szívébe költözött megfáradtságot, s reményvágyat, hol béke az alapító, és minden bú elvész. A lélek s szív egyaránt leenged, terhüket átveszi a kimeríthetetlen pusztaság, s csak repülnek, szállnak, léteznek a végtelenben, nincs kinek elméje tudná mily fellegek feletti alkotmány ez, mily érinthetetlen csoda, de létezik, elengedhetjük megfáradt izmainkat, nyújtóztathatjuk elhervadt lábaink inát, szívünk kusza hálójába vért pumpálhatunk könnyed szerrel, minden a feledés vidékére röppen, s ott éli ki magát.

Létünk búnak fejét sosem adá, s a fellegek hamubasült felhőin lépkedve, útjuk végtelen, csak a pusztaság, mi szemünk pillája elé tárul.

 

 

Kép forrása