LISZT - Költői harmóniák (Kompozició tíz tételből)


1. Feleségemnek

(Liszt Ferenc: Invocation - Invokáció)

 

Fény és árnyék lennék, ha

te néma csönd lennél, ma

én szétszóródhatnék, mint

az apró könnycseppekben

szivárvány, a teljesség

mégsem lehetnék, mi a

vég nélkül rezgő térben

vibrál, sugárzó űrben,

csupán az rezzen bennem,

az  omlik törmeléknek,

mint Szaharában porszem,

ha dűnébe csapódnék.

 

 

2. Csíksomlyón

(Liszt Ferenc: Ave Maria)

 

Pünkösdkor itt az őseink, a jussunk,

a széjjelrágcsált gyökereink földjén,

rovás-üzenetek titkai

szivárognak a zsigereinkbe.

Hetedhétországot megjárt apáink

keserű imái ma az ősnyelven

pezsdülhetnek a génjeinkben,

mert millió akarat hulláma

ring a fényben, hiszen a tűzokádó,

hétfejű sárkányok lángcsóváikkal

perzseltek, de nem nyeltek még el.

A felkelő fény kozmikus zenéje,

csángók ősi dala lüktet csodára,

és áraszt új reményt égi szikrája,

ahogy hullámokként hömpölyög

rózsafüzérben, a keresztalja

 

 

3. Öröklét

(Liszt Ferenc: Bénédiction de Dieu dans la solitude -

Isten dicsérete a magányban)

 

A mindenség voltunk:

- az Ige és

az ős semmi Egyben,

időtfaló

teremtő Tűz,

magunkba rohanó forrás -

Vagyunk,

valami fekete lyuk

koromsötétjében,

időszálon hurok

és leszünk

Isten tenyerén

kétágú fénymag,

örökkön múló,

vibráló idő.

 

 

4. Elmúlás

(Liszt Ferenc: Pensée des morts -

Emlékezés a holtakra)

 

A pillanatra

megtorpant élet

semmibe röppen.

Emlékké válik

az utolsó kép

és a szó, végleg

a mennyekbe száll.

Zsoltárok hangján,

még észrevétlen,

a múlt elindul.

 

 

5. Bayreuthban

(Liszt Ferenc: Pater noster - Miatyánk)

 

Oh, Atyánk!

Mily szörnyű hazugság!

A bájitalt nem tudni

nékem ki kavarja.

Cosima lányom

is itt hagy magamra.

A szemeim égnek,

s lebegek nagy forróságban.

Még élek,

de felettem millió

angyal libben,

haláltáncot jár.

Oh, bárcsak ne itt

érne a halál.

 

 

6. Zeng az ének

(Liszt Ferenc: Hymne de l'enfant - Az ébredő gyermek himnusza)

 

Zeng az ének

csilingelő

gyermeklélek.

Szülőfalum

havas táján,

fenyves alján

zeng az ének,

csilingelő

gyermeklélek.

 

Zeng az ének,

angyalszárnyak

csilingelnek.

Szorongató

izgalomban

Jézuska jár

minden házban.

Zeng az ének

csilingelő

gyermeklélek.

 

Zeng az ének

csilingelő

gyermeklélek,

az ajtókban

pásztorének,

Betlehembe

sietnének.

Zeng az ének

csilingelő

gyermeklélek.

 

 

7. Temetés

(Liszt Ferenc: Funérailles)

 

A csónak nagyszerű - tudták ezt ők,

a férfiak - s mentek a vad halálnak,

a partokon körös-körül hiénák várakoztak ...

- evezzetek - mondták az istennők.

 

Ó, hogy lehetne - kérdezték halkan ők,

a férfiak - feledni hogy veszélyek,

s szégyen vár a harc után, mitől fél a lélek?

- ha meghaltok - mondták az istennők.

 

(Victor Hugo: Gitár című verse nyomán.)

 

 

8. Ima

(Liszt Ferenc: Miserere d'apres Palestrina -

Bűnbánati ima Palestrina nyomán)

 

Végtelen isten

fordulj felém,

ne dideregjek árván,

a semmi közepén.

Izgága porszem,

ha majd lehullok

kemény sziklákra

vad szelek hátáról,

mielőtt elmúlok.

Mindenható

teremtő erő,

jöjj elém,

emelj magadhoz,

karolj belém,

érezzem magam

isten tenyerén.

 

 

9. Siratóének

(Liszt Ferenc: Andante lagrimoso - Lamartine: ,,Hulljatok, csendes könnyek" verssorok nyomán támadt elmélkedés)

 

Ne sírjatok!

Szívem lüktető ritmusa, a

teremtő kozmikus zenébe

simult mára.

Ne ez maradjon legszebb

emléketek rólam,

sápadtra dermedt testem,

a koporsóban.

Az öröklét szent lehelete,

egy mindenható akarat

mozgott, ölelt, szeretett,

gyűlölt és nevetett benne.

 

Ne sírjatok!

Nekem már

nem fáj semmi.

Századok forgószelének

nyargaló porában,

fogok újra

visszajönni.

Magamra, igazán,

most maradok,

amikor földdel,

jó magasan

betakartok.

 

Ne sírjatok!

Életek sarjadnak

majd rajtam, a

síromon, majdan.

Virág leszek

talán, az emlékezés

asztalán, vagy

csillanó fény a

lobogó gyertyalángban,

egy bolyongó,

nyugtalan  porszem,

az örök körforgásban.

 

 

10. Sóhaj

(Liszt Ferenc: Cantique d'amour - Szerelmi ének)

 

Mondd,

mennyi örömtörmelék

röpke életünk?

Elfér-e benne

törékeny szerelmünk?

Pihe lepke,

szemtelenke,

konok lelkünket meglepve,

ha

belepottyan életünkbe,

ne riadj,

csupán éltető,

bársonyos illat,

amit

itt felejtett

a múló alkonyat.

 

 

haver

 

Kép forrása