Látni, mit már nem lehet ...

 

 

 

Oly elveszetten élsz,
ismerős utcákon csak bolyongva mész.
Félsz, nem találod az utat,
mi egyszer biztonságba mutat.
Nézed a Holdat, látja mosolyodat,
csak ő tudja féltett titkaidat.
Körbe zár az éj,
simogat a szél.
Megérinti fagyos arcodat,
Könnyes szemedben látja
Szívedben rejlő bánatodat,
Ölelésekben élő hazugságokat,
a mosollyal álcázott fájdalmadat.
Sebeid okozóival találkoznál,
Szemükbe néznél, hallgatnál.
Arcukat simítanád kezeddel,
most harcot vívnál az idővel.
Mit érzel, már nem mondhatod,
Tűz égesse, nekik szánt mondatot.
Ölelnéd te is úgy őket,
Ellenségeidnek adnál melegséget ?
Nem játékként kezelnéd szívüket,
Becsülnéd még érzéseiket.
Fájdalmat adtak át neked,
gondok szorítják össze lelkedet,
de úgy vágysz látni még...
Látni mit már nem lehet.

 

Gabcsi

Kép forrása