Kiss karácsony

Valóban borús az ég, valóban esik az eső, akkor pedig nem álmodta, mert ez a valóság.  A földeket vastagon beborító hó kellene és legalább mínusz tíz fok, hogy elpusztuljanak kertjében a kártevők.  Sajnos, ez nem kívánságműsor. Az időjárást nem tudja befolyásolni, legfeljebb alkalmazkodhat hozzá, amennyire erejéből és tehetségéből telik.  

Úgy érzi, késésben van, mert ma biztosan eljönnek a fiáék, mert úgy ígérte Kornél: Anyuskám, karácsony másnapján meglátogatunk. Szerencsére előző nap megfőzte fia kedvenc karácsonyi ételeit, kacsaaprólékból gazdagon zöldségelt húslevest, metélt tésztával, és a töltött káposztát, mely alá, az aprókáposzta közé tett négy nagyobb darab füstölt oldalast is. Süteményként mákos és diós bejglit, valamint mézes lepényt sütött. A menyének és az unokájának kedvéért gesztenyemasszát is vett, meg két flakon tejszínhabot, mert ők a gesztenyepürét szeretik. A kacsasültet frissen készíti, hagymás krumplival és vörösborban főzött aszalt szilvával tálalja.

Az idén érettségizik az unokája, ezért immár évek óta mindössze egy hatvan centi magas, gazdagon díszített műfenyőt állít, azt is pusztán az ünnepi hangulat kedvéért.  Hasonlóképpen az ajándékozásból sem csinál kabinetkérdést, amióta rendszerint hol sálat, hol meg sapkát és kesztyűt kap. A fiának egy üveg márkás italt, a menyének nagydoboz bonbont, az unokájának meg egy tízezressel bélelt borítékot ad.

Mozdulj, Kissné Kovács Erzsébet, ne ácsorogj az ablak előtt! Biztatja magát, hogy vesse be az ágyát, végezze el a szokásos fürdőszobai tevékenységét, öltözzön fel, szellőztessen ki és kezdje meg a napot.

Elsőként, mint nyugdíjazása óta minden nap, körbemegy a kerten, körülnézni, milyen teendői lesznek azon a napon, mert hiába tervezi el a munkákat, azok sorrendjét, azokat - valamely rajta kívülálló ok miatt - gyakran kell átrendeznie. Így december végén pusztán megszokásból járja körbe a kertet. Igazából jól esik neki a reggeli séta, a friss levegőtől kitisztul tüdeje és kiröppen szeméből az álom. 

Napok óta nagyobb létszámú varjúraj köröz a falu felett, a diófákon maradt termés után kutatva, de egyéb ennivalót sem vetnek meg. Márpedig az őszi vetés és dugványozás okán éppen elég élelmet találhatnak, a gazdák kárára. Ráadásul a szomszéd kutyái is képesek átbújni a rozoga kerítés alatt, és kikaparhatják az elvetett magokat.

A félórás séta eredményeként a felázott föld ráragadt a gumicsizmájára, amit rögvest le kell takarítania, mert ha rászárad, többel köti be.

Kezet mos, kávét és teát főz, majd kényelmesen asztalhoz ül, elkölteni reggelijét, egy szelet vajas kenyeret, két szelet felvágottal. Harmincöt évnyi özvegysége alatt megtanulta, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, mert annak az ebédje bizonytalan, aki két állást is vállal, hogy becsülettel felnevelhesse és taníttathassa az egy szem gyermekét.  Ráadásul megvette a kertfaros beépítetlen telket is, hogy a két állás mellett szabadidejében minél több zöldséget és gyümölcsöt termelhessen, saját szükségleteikre, és bő termés esetén elad belőlük.  Az ily módon jelentős mértékben megnövekedett kert művelése azonban évről évre egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül, valamint egyre több pénz fordít a növényvédelemre és azokra a munkákra, amelyeket maga nem képes elvégezni.  Hamarosan eljön az idő, amikor egymagának már terhessé válnak a kerti munkák.

Ámde most karácsony van, a szeretet ünnepe, amikor csak a szépre és a jóra kell gondolni, kikapcsolva a hétköznapi feladatokat, gondolatokat és érzéseket. Megsüthette volna előző napon a kacsát, akkor magát puccba vágva elmehetne a misére. Szinte hallja, amint összesúgnak mögötte a korabeli asszonyok: nézd csak, milyen szép sima a Kovács Erzsi arca, alig van rajta néhány hajszálvékony ránc! Persze, neki nincs ura, akiről gondoskodnia kellene!

Jobb ez így, itthon maradni, belül puha és omlós, kívülről pedig barnáspiros kérgű kacsasültet készíteni.

Munka közben oda-oda sandít a konyhaszekrényen nyugvó mobiljára, hátha végre megcsörren és jelentkezik a fia, hogy mikor érkeznek. Felhívhatná, de nem teszi, nem akarja zavarni, egyébként is vezetés közben nem telefonálhat, úgy sem venné fel. Ja, persze! Ezért nem hívja!

Mindenesetre a két kocka rumaromával ízesített gesztenyemasszát szépen lereszeli, úgy teszi vissza a hűtőbe, hogy a vendégek érkezését követően pillanatok alatt összeállíthassa a gesztenyepürét.

A szobában fognak ebédelni, abban, amelyikben a komód tetején ott feszít a fenyőfa, alatta a családnak szánt, gondosan becsomagolt ajándékokkal.

Előveszi a karácsonyi terítőt, meg a két háromágú ezüst gyertyatartót. Odakinn elállt az eső, ám a borulás nem ment el. Villanyfény helyett akár meggyújthatják a zöld gyertyákat, azok is adnának annyi fényt, ami az étkezéshez kell.

Tizenegy órára elvégzi az összes teendőjét. Épp csak leül a konyhaasztalhoz, hogy megigya a reggel főzött kávé második felét, amikor felsikít az utcai kapu csengője. Valósággal repül kaput nyitni. Végre megjöttek a fiáék! Csakhogy az ismert ezüstszürke autó helyett egy lapos, kétszemélyes tűzpiros kocsi áll a kapubejárón, és a sofőr csak int, hogy engedje be. Nagyot dobban a szíve! Atyaisten, ez csak a sógora lehet! Annyira meglepődik, hogy automatikusan nyitja a kaput. A hívatlan vendég azonnal behajt és leparkol a hátsó veranda előtt, ott, ahol az utcáról nem látni az autót. Majd kipattan belőle a magas, ősz, roppant elegáns öregúr, aki tárt karokkal siet a háziasszonyhoz:

-         Szervusz, drága sógornőm! Hát már meg sem ismersz? Annyira megöregedtem volna?

Sógora, a volt férjénél öt évvel idősebb bátyja, úgy üdvözli, mintha várva várt vendég lenne.

-         Szervusz, Karcsikám! Ezer éve nem láttalak!

Átöleli a férfi és puszit ad a két orcájára. Jó illata van Karcsinak, éppen olyan, mint amikor utoljára találkoztak, harmincöt évvel ezelőtt a férje temetésén, ahová széles karimájú, fekete csipkéből készült kalapban, szűk, vékony alakját kiemelő fekete mini ruhában feszítő fiatal nővel érkezett, akit a menyasszonyaként mutatott be.  Meglepődik a háziasszony. Nem vendége heves viszontlátásától, hanem attól, hogy jól esik neki az erős férfikarok ölelése.

-         Gyere, menjünk be a házba! A végén még elázunk! - invitálja kissé sután vendégét.

A szomszédasszony már eléggé nyíltan figyeli minden mozdulatukat. Bezzeg Kiss Karcsi egyáltalán nem siet, holott ő is észrevette a kíváncsiskodót. Anélkül, hogy elengedné sógornője vállát, elindul a kocsijához.

-         Hoztam neked egy kis meglepetést!

A csomagtartóban hatalmas, aranyszínű méretes masnival lezárt élelmiszerkosár lapul, melynek átlátszó díszcsomagolása láttatni engedi tartalmát: márkás italokat, kávékat, kakaót, csokoládékat, bonbonokat.

-         Remélem, Erzsikém - engedi el magától a háziasszonyt, hogy kivegye a csomagot -, elnyeri a tetszésedet! Fogadd tőlem olyan szeretettel, amilyennel adom!

Meglepődik az asszony, mert a várnál súlyosabb a kosár.

-         Jaj, el ne ejtsd! Majd én beviszem! Kérlek, menj előre, mutasd az utat!

Rafinált a férfi, úgy követi a háziasszonyt, hogy többször is megforgatja kezében a kosarat, mintha rossz lenne a fogása és neki is nehéz lenne a súlya, holott ez a színjáték a szomszédasszonynak szól, hogy jól megnézhesse a benne lévő finomságokat. Csorogjon csak a kíváncsi asszonyság nyála! Vélhetően a csomagban kizárólag a gondosan összeválogatott, számára valószínűleg megfizethetetlen, s egyben elérhetetlen delikáteszt látja, ami kellő irigységgel tölti el. Ha ismerné a valódi szándékát, az esetben valóban meglepődne. Ám nem őt akarja meglepni, hanem Kovács Erzsikét, akivel negyvenöt éve véget ért az épp csak bimbózó kapcsolata, akivel annyi időt sem adtak maguknak és egymásnak, hogy a bimbó rejtette rózsa színe láthatóvá váljon. Micsoda paradoxon! Megvénült, ráncokkal barázdált arccal is abban reménykedik, hogy elnyerje élete szerelmének szerelmét! A beteljesületlen szerelem kitörölhetetlenül beleég az ember lelkébe, s izzása a leghidegebb napokban is felmelegíti, nehogy szeretet hiányában jéggé dermedjen.

-         Karcsikám, meddig akarsz az ajtóban állni?

Nehogy most akadjon el a szava, amikor alkalma lenne elmondani azt, amit több évtizede elmulasztott. Vagy az már nem is érdekes?!

-         Bocsáss meg, csak majdnem elbotlottam a lépcsőn - nyögi ki végül és pár pillanat múlva visszatér a jelenbe. - Még visszamegyek a kocsihoz és bezárom.

-         Ne fáradj, nincs rá szükség. Becsuktam a kaput. Idegen nem jut be. Vedd le a kabátodat, foglalj helyet. Mivel kínálhatlak?

A férfi orrába kúszik a kacsasült illata. Éhes, mert kora reggel óta úton van. Nem akar mohónak tűnni, kérni pedig végképp nem szeret.

-         Hellyel, Erzsikém! - válaszolja, és kaján fény csillan a szemében.

Hová ültesse? A szobában, amit nappalinak is használ, az asztalon ott az ünnepi teríték, a hálószobába mégsem viheti. Marad a konyha.

-         Karcsikám, nem baj, ha a konyhában maradunk?

-         Vendégeket vársz?

-         A fiamékat - vallja be piros arccal a háziasszony, mintha hazugságon kapták volna.

-         Engedd meg, hogy találkozzam az unokaöcsémmel. Tízévesen láttam utoljára. Most meg negyvenöt!

-         Szívesen látunk - suttogja a háziasszony.  - Megkínálhatlak a süteménnyel? Üdítőt is hozok. Mit kérsz? Narancsot, őszibarackot vagy almát?

-         Beérem egy csésze forró teával.

Míg felforr a víz, a háziasszony az asztalra varázsol két tálca süteményt, kistányért, szalvétát, majd süteményes villát tesz vendége elé és jó szívvel kínálja az édességeket.

A vendég eszi egyik süteményt a másik után, ügyelve arra, hogy az asszonyban azt az érzetet keltse, mintha annyira ízlene, ami miatt mindegyik fajtából egyet-egyet megkóstolna.

Istenem, Karcsi farkaséhes! Mindjárt dél és jó lesz, ha megebédeltetem! Csak jönnének már a gyerekek! - sóhajt nagyot a háziasszony.   Bár akkor is várni kell kicsit az ebédre, mert nem akarja előre megmelegíteni a levest és a töltött káposztát. Vajon mit akarhat? Miért jött? Egyszerű rokonlátogatás lenne? De miért éppen karácsonykor toppan be ilyen váratlanul? Harmincöt évig nem volt kíváncsi ránk!

Az elfogyasztott sütemény rövid időre elnyomja Kiss Karcsi éhségét.

-         Erzsikém, miért nem ülsz le? - mutat a maga mellett lévő székre a férfi, ám a háziasszony a vele szemben lévőn foglal helyet.

-         Így is jó! - nevet kissé erőltetetten a vendég. - Az ebéddel várjuk meg a gyerekeket, addig beszélgessünk. Te kezded, vagy én beszéljek?

A nyakától a feje búbjáig elpirul a háziasszony. Mit mondhatna a sógorának? Három és fél évtized történéseit nem lehet öt percbe belesűríteni. Mert a fiáék ennyi időn belül ideérnek. Megszokta a gyereke, hogy pontban délben az asztalon gőzölög az ebéd.

-         Jó, akkor én nyitok! Tudod, mint a sakkban, megteszem az első lépést.

Szemét az asszony tekintetébe mélyesztve, mesélni kezd. A legfontosabbat elhallgatja, nevezetesen azt, hogy az öccse és a volt szerelme házasságkötését követően nem érezte jól magát a bőrében. Menekülni akart, minél távolabbra menni, mert számára elviselhetetlen volt az ifjú pár boldogságának látványa.

-         Az egyetem utáni első munkahelyemről egy nemzetközi megállapodás keretében alkalmam nyílt vízkutatóként kiutazni egy arab országba. Megfeleltem a feltételeknek, kivéve azt, hogy nem voltam házas. Mindenképpen el akartam nyerni a tartós kiküldetést, még annak árán is, hogy feleségül kellett vennem az igazgatóm unokahúgát.  Csinos lány volt Emese, talán túlzottan is az. Találkoztál vele, mert ő volt az, aki menyasszonyomként elkísért az öcsém temetésére.

Egy év múlva már a házasság látszatát sem voltak képesen fenntartani. Elváltak és őt azonnali hatállyal hazarendelték, amikor az egyik helyi dúsgazdag vállalkozótól ajánlatot kapott. Dolgozzon neki, cserében gazdaggá teszi. Felvállalta, mert úgy érezte, nincs vesztenivalója. Tudatában volt annak, hogy kinn maradása miatt itthon rögvest disszidensnek nyilvánítják. Felvállalta, ahogyan azt is, hogy bizonytalan ideig haza sem jöhet, nem találkozhat a családjával.

 Leveszi szemét a háziasszonyról, mert tudatosan nem akar neki hazudni, az igazsággal pedig fájdalmat okozna neki. Szülei szemében ő volt a rosszfiú, aki az utolsó fillérjét is a nőkre költötte, bezzeg az öccse fiatalon nősült és azonnal gondoskodott fiú utódról is.

-         Keserves két év múlva a munkám miatt Amerikába kellett utaznom a cég tankhajójával.  Elintéztem, amivel megbíztak és szó nélkül leléptem. Nyolc állammal arrébb letelepedtem. Két dolgot tartottam szem előtt: elkerülni a nősülést és a lehető legrövidebb idő alatt tehetős üzletemberré válni. Ne kérdezd, Erzsikém, miből szereztem az első milliómat. Úgysem mondanám meg, talán nem is tudnám felidézni az eseményeket.  Kétségtelenül a törvényesség határát súroltam, mi több, időnként fél lábbal át is léptem. Egy éve végleg nyugalomba vonultam és hazajöttem az öreg kontinensre. Meglehet, hogy itt élem le hátralévő éveimet.

Elhallgat a férfi. Kezébe veszi csészéjét, jól megnézi, mintha most látná először, majd nagyot kortyol a kihűlt teából. Legszívesebben azonnal megkérné Erzsike kezét, mert vele szeretné leélni hátralévő éveit, a milliomos nyugdíjasok gondtalanságával, akár Magyarországon, akár Angliában vagy Dániában. Majd megbeszélik. Milyen zamatos ez a tea, még így kihűlten is.

A háziasszony várja a folytatást. A vendég azonban hallgat. Láthatóan befejezettnek tekinti mondandóját. Miért mondja el neki a terveit? Átnéz a férfi válla felett. A konyha ablakának dús redőjű függönye szinte teljesen eltakarja a külvilágot. Vajon esik még az eső?

-         Te következel, Erzsikém! - noszogatja vendége.

Hallgat az asszony. Mit mondhatna? Hogy nem gyűjtött vagyont, mert minden pénzét a fia taníttatására költötte? A kettőjük közé telepedett csendet vajként lehetne szeletelni, ami nem lehetséges. Marad a kézenfekvő megoldás, szóval megtörni.

-         Velünk semmi érdekes nem történt. Dolgoztam, felneveltem a fiamat, eltemettem a szüleinket, tieidet és az enyémeket. Elszállt az idő felettem.  Megöregedtem. A nyugdíjasok gondtalan életét élem. Ami nincs, az már nem is hiányzik. Sokszor azzal sem kezdek semmit, ami megvan. Tizennyolc éves az unokám. Okos, megfontolt fiatalember. Rendes a menyem is. Nincs okom panaszra.

Beszéd közben nem néz a férfi szemébe. Nem hazudik, szavai mégis hamisan hangzanak. Tizenegy rövid mondatba nem fér bele egy egész élet, melyet változatossá tett küzdelem, sikerélmény, kudarc, jó és rossz döntés, egyaránt járt az utca napos és az árnyékos oldalán, s utólag úgy ítéli meg, hogy kevés öröm és bánat szőtte át a magányosan töltött éveit. Legtöbbször nyugalomban élte a szürke hétköznapokat, melyeket nem törtek meg nagy amplitúdójú heves érzelmek. Nem várt csodát, nem is kapott, csupán szorgos, kitartó munkával megteremtette családja számára az anyagi biztonságot.

Karcsi arcára kiül a csalódottság, hosszan időzve, mert nehéz megfogalmazni a kérdéseit, miután beszélgetőtársa színtelen, érzelemmentes hangon, szinte tőmondatokban fogalmazott, mint aki elhatározta, hogy az elhangzottaknál hajszálnyival többet ember nem húzhat ki belőle. Hol rejtőzik az a cserfes, nevetős, életszerető fiatal lány, aki egykoron volt Erzsike? Pedig három és fél évtizede ezt a képet őrizgeti róla, mintha sohasem látta volna a szép arcú, halk szavú, összetört szívű fiatal özvegyasszonyt, aki fekete rövidnadrágos, fehéringes kisfiát magához szorítva magányosan, keskenyre szorított szájjal állt férje sírja mellett, miközben a leengedett koporsó fedelén nagy robajjal szétszóródott a szívlapáttal rádobott föld.

Egy órát mutat a szobába nyíló ajtó feletti nagy kerek óra.   Háziasszonyként nem lehet udvariatlan, ezért úgy dönt, nem késlekedik tovább az étkezéssel, hanem a konyhaasztalon megterít kettőjüknek, a hétköznap használt mustársárga fajansz étkészlettel és feltálalja a kacsasültet. Hét decis bontatlan üveg bort is tesz az asztalra. Elégedjen meg ennyivel váratlan vendége. Hol késlekednek Kornélék? Egyáltalán eljönnek még ma, vagy más dolguk van?

-         Kedvesem, hol tudnék kezet mosni? - kérdi a vendég.

-         Balra a második ajtó a fürdőszoba! - érkezik kérdésére az automatikus válasz.

Miután nincs kőbe vésve, mennyi idő szükségeltetik az alapos kézmosáshoz, a vendég szégyentelenül kutakodni kezd a fürdőszobában. Kinyit minden fiókot, szekrényajtót, benéz a mosdó alatti polcokra is. Elvégre a fürdőszobában valahol mindenképpen árulkodó nyomának kell lennie annak, ha Erzsike életében létezik egy férfi szereplő.  Csakhogy nincs semmiféle nyom, tehát sógornője egyedül él. Ez jó jel!

Étkezés közben elnézi Erzsike, mint eszik Karcsi. Ahogyan azt az etikett előírja. Mozdulatai ugyanazok, mint annak idején voltak, amikor az Andrássy úti Opera étteremben kettesben vacsoráztak és meghallotta a pincérek suttogását: milyen szép pár! Utána hazakísérte a fiú, és hosszan csókolóztak a belvárosi bérház kapualjában, aminek negyedik emeletén bérelt szobát a kisgyerekét egyedül nevelő asszonynál, aki mindössze egy korlátot állított fel, senkit sem vihet fel a lakásba. Se férfit, se nőt, se fiatalt, se öreget. De gyerekről szó sem esett.

- Felbontsam a bort, Erzsikém?

Bólint a háziasszony, elvégre az férfimunka. Elnézi, amint Karcsi gyors, praktikus mozdulatokkal kihúzza az üvegből a dugót, kortynyit tölt a saját poharába, majd megtölti az övét, rátölt a magáéra és koccintásra emeli:

- Emeljük poharunkat a találkozásunkra! Kedvesem, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok neked és kedves családodnak!

A férfi hangjából áradó gyengédség arra emlékezteti a háziasszonyt, amikor a Római parti vállalati üdülőben neki adta a szüzességét, akkor beszélt vele ilyen kedvesen. Koccintanak és belekortyol az italba. Túl fanyar a bor íze.

- Kitűnő háziasszony vagy, kedvesem! Igen finomat főztél. Szedhetek még egy adagot?

Megcsörren a konyhaszekrényen a háziasszony mobilja. Beleegyezésként épp csak bólint vendégének, majd felpattan az asztaltól és felveszi a telefont.

- Szervusz, kisfiam! Mikor értek ide? ...igen... nem... semmi baj... vigyázzatok az úton ...nem vagyok egyedül, beállított Karcsi bátyád, apád bátyja... maradjatok nyugodtan... köszönöm, kisfiam, nektek is kellemes ünnepeket! Holnap délre várlak benneteket! Puszillak!

A férfi belefeledkezik az étkezésbe. Le sem veszi tekintetét a tányérjáról. Mikor evett utoljára ilyen finomat? Annyira régen lehetett, ami miatt a később rárakódott emlékei alól képtelen előásni azt az emlékezete. Jobb így, nem is vájkál a múltban, inkább az asszony beszélgetésére figyel. Nem akar hallgatózni, egyszerűen hallja, mit mond Erzsike és abból könnyű kikövetkeztetni a beszélgetés lényegét, miszerint ma nem jönnek a fiatalok. Egyszerre örömhír és csalódottság számára. Jó, hogy ma már biztosan kettesben maradnak az asszonnyal, ámde nem találkozhat az unokaöccsével, akit pedig oly szívesen szemügyre venne. Elvégre Kornél lesz az ő egyetlen örököse, remélhetőleg sokára, mert legalább húsz évig még szeretne élni, Erzsikével kéz a kézben, bárhol a világban, ahol az asszonynak tetszik.

- Bocsáss meg, mindjárt jövök! Hozok még süteményt!

Erzsike nem tud jobb ürügyet kitalálni ahhoz, hogy néhány percre magára hagyhassa vendégét, miután szerfelett szíven ütötte a hír, miszerint Kornélék csak másnap érkeznek. Az anyai szív azonban mindent megbocsát, mert legyen bár gyermeke élete teljében, ő akkor is a szíve alatt fejlődő, anyai gondoskodásra, gyámolításra szoruló ártatlan, védtelen magzatát látja benne. Ott áll az asszony a spájzban, a félig nyitva hagyott ajtó mögött. Mindkét kezét a szívére szorítja, hátha úgy könnyebb elviselni családja hiánya miatti csalódottságát, valamint a negyvenhat évvel ezelőtti, sógora okozta, rég behegedt sebek feltépését.

Kissné Kovács Erzsébet, legyen eszed! Ne háborgasd a múltat, ne idézd fel, mert nincs annak semmi értelme! Hagyd, hogy végleg az enyészeté legyen életed nagy szerelmének emléke, ahogyan azt is temesd el lelked legmélyére, amikor két nappal szüzességed elvesztését követően megláttad Karcsit egy másik lánnyal csókolózni a körúton. Majdnem meghasadt a szíved. Veled ezt nem teheti meg senki! Másnapra kivettél egy nap szabadságot, felszálltál az első vonatra, hogy néhány napot a szüleidnél tölts, mert semmiképpen nem akartad többé látni Kiss Karcsit. A főváros és a szülőfalud közötti kétszáz kilométeres távolság elég volt ahhoz, hogy semmiképpen se tudj elmenni a randevúra, még az esetben sem, ha időközben meggondolnád magad.

Nyílik háta mögött az ajtó. Átölelik az erős férfikarok, hogy mozdulni sem tud.

- Hagyd azt a süteményt, Erzsikém! Más kell nekem! Érted jöttem! Veled akarok élni!

Nagyot dobban az asszony szíve! Istenem, mindig is erre várt! Kitör belőle a zokogás. Gyengéden maga felé fordítja a férfi és csókjaival próbálja arcáról eltüntetni a könnyeket. Öleléséből szabadulni akar Erzsike.

- Hagyj békén, Karcsi! - bújik ki karjaiból és visszafut a konyhába. - Főzök egy jó erős kávét - rebegi pihegve, és lefoglalja kezét a kávéfőzéssel.

Szerencsére háttal áll a spájzból visszatérő elképedt vendégének, aki tehetetlenségétől elképedve, remegő hangon folytatja vallomását:

- Te vagy életem egyetlen nagy szerelme! Hiába próbáltalak kitörölni az életemből, nem sikerült! Beleégtél a lelkembe! Téged kerestelek minden nőben! Gyűlöltem az öcsémet, hogy lecsapott a kezemről.

- Nem csapott le! Te magad tépted ki magad a szívemből, amikor a Római parti éjszakánk után két nappal megláttalak egy másik lánnyal csókolózni a körúton.

- Képzelődtél! Komolyan vettem a kapcsolatunkat. Feleségül akartalak venni! Csakhogy szóba sem álltál velem!

A Római parti vállalati üdülőben töltött éjszaka minden percére pontosan emlékszik Kiss Karcsi, még ma is fülébe cseng a vaságy nyikorgása. Emlékeiben azonban nem szerepel a körúti csókolózás. Abban az időben más lányra rá sem nézett. Az üdülőben töltött éjszaka után két nappal este hatkor várta Erzsikét a megszokott találkahelyükön. Másfél óráig le s felsétált a parkban, a nagy tölgyfa körül. Akkoriban nem voltak mobiltelefonok, sőt magánszemélyeknek még vonalasok se nagyon. A nyilvános telefonok tantusszal működtek. Öt napba telt, mire a munkahelyén elérte telefonon Erzsikét, aki indoklás nélkül, azonnal közölte vele, hogy soha többé nem akarja látni.

- Nyugodj meg, Karcsikám! Kérlek, foglalj helyet, mindjárt kész a kávé. Utólag bármit mondhat az ember, mert azzal a múltat megváltoztatni nem lehet. Csak másként magyarázni a régi eseményeket.

Erzsike hangosan csörömpöl a kávéscsészékkel, hogy lefoglalja magát és ne kelljen vendégének szemébe néznie. Tagadás az egyik leggyakrabban használatos fegyver, amit akkor vetnek be az emberek, ha el szeretnék bizonytalanítani a másik felet. Karcsikám, ez nálam nem jön be. A miatt sem, hogy nem mertél a szemem elé kerülni, hiszen magad helyett az öcsédet küldted el hozzám magyarázkodni. A kisebbik Kiss fiú mosolygós, szép szavú legény volt. Mentegette a bátyját, nem is olyan rossz fiú, igazán csak engem szeret, és míg meggondolom magam, addig szívesen elkísérget engem a házibulikba, moziba, színházba, csak vacsorázni nem hív, mert képtelen lenne kifizetni az éttermi cehhet.

Forró kávé gőzölög Karcsi előtt. Mélyen beszívja illatát. Kavargatja a szénfekete feketét. Látszik rajta, hogy nem spórolták ki belőle a kávét.

- Emlékszem, szimpla kávét ittunk az öcsémmel a Rákóczi úti Erzsike presszóban, dupla rummal, hogy hatása is legyen. Abba akartam belefojtani az elvesztésedet. Megpróbált az öcsém lelket verni belém. Bármit is mondott, elengedtem a fülem mellett. A fal selyemtapétájának csíkos mintáit bámultam és számolgattam, hány zöld csík van benne. Hirtelen átnyúlt a kerek kis asztal felett és megrázta a vállam. Figyelj rám, bátyus! Bebizonyítom neked, hogy nem érdemes a kis fruska után futnod! Fogadjunk, hogy egy héten belül velem fog járni! Egy üveg Ararát konyak volt a tét.

Elhallgat a férfi és mereven nézi a vele szemben ülő asszonyt. Várja a reakcióját. Mindhiába. Az asszony lelkébe zárja a sikolyt: ha tudnád, hogy akkor már a szívem alatt hordtam a fiunkat! Végül csak annyit mond:

- Vegyél a süteményből! A hájast is kóstold meg!

Erzsike hangjából hiányzik a szívélyesség. Inkább kötelességtudatból kínálja vendégét, mintsem szeretetből. Kiss Karcsi lelkében tajtékzó hullámokat vet a düh. Félreismerte volna Erzsikét? Évtizedekig dédelgette nem létező szerelmük emlékét, óvta, féltette, nehogy összetörjön a lelkében, mert abban bízott, talán egyszer beteljesedik kapcsolatuk. Nem akarta elhinni, amikor szakításuk után másfél hónappal feleségül ment az öccséhez. Azt hitte, ez csak egy vicc! Ám nem az volt, hanem a fájó tény. Ettől még magasabbra hágtak benne a düh hullámai, elvégre kettős csalás áldozatának tekintette magát.

- Karcsikám, ahogyan a tavaly lehullt havon sem lehet szánkózni, hasonlóképpen kell a múlt történéseit is tudomásul venni. Feleségül mentem az öcsédhez és ezzel új fejezetet nyitottam az életemben. Örök hűséget esküdtem neki és azt a mai napig betartom. Kérlek, ezt te is tartsd tiszteletben.

A férfi az ötödik hájas tésztát tünteti el, szinte rágás nélkül. Ebben igazat ad a háziasszonynak, valóban ez a legfinomabb a sütemények között. Rápillant a faliórára. Negyed négy. Ideje indulnia. Hat órára odaérhet a pesti szállodájában tartandó karácsonyi ünnepségre. Lenyugodott. Sohasem alkotnak egy párt Erzsikével. Hiábavaló volt a sok évtizednyi vágyakozása. Szalvétájával letörli a szája szélére ragadt porcukrot, majd gombóccá gyúrva pontosan tányérja közepére ejti.

- Nagyon köszönöm az ebédet - szólal meg anélkül, hogy háziasszonyára nézne. - Sajnálom, hogy megutáltál. Semmi gond, tudomásul veszem. Annak idején az Öcsém megnyerte a fogadást. Közösen ittuk meg az Ararát konyakot. Hiába kérdezgettem, nem árulta el, mivel vetted le a lábáról. Még akkor sem mondott egy árva kukkot sem, amikor berúgott és képtelen volt kezében tartani a poharat.

- Ez a kettőnk titka. És az is marad.

- Jól van, sógornőm! Sohasem bíztál bennem. Megérdemled, hogy itt éld le az életed, szegénységben. Visszajöttem érted, hogy gazdaggá és boldoggá tegyelek. Nem kellek neked. Megérdemled a sorsodat! Ne légy annyira büszke és rátarti! Vedd tudomásul, hogy az öcsém fogadásból udvarolt neked. Vagyis őt is nekem köszönheted!

- Bizonyára úgy van.

- Hol a kabátom? Indulnom kell.

- Hozom. Ja, igen! Köszönöm az ajándékodat, de nem fogadhatom el. Nem iszom alkoholt, a diabéteszem miatt pedig édességet sem fogyasztok. Nyilvánvalóan sokat ér ez a kosár. Kérlek, annak add, aki élvezni tudja a benne lévő finomságokat.

Lilába hajlik Kiss Karcsi arcszíne. Kívülálló gondolkodás nélkül hívná a mentőt a gutaütéses beteghez, azzal, hogy minden másodperc késedelem akár tragikus végzethez vezethet. Erzsike azonban pontosan látja sógorán, valójában a férfiúi hiúságán esett csorba miatt dühöng. Amikor a férfi meglendíti a kezében tartott ajándékkosarat, hogy jó erősen a falhoz vághassa, a háziasszony elkapja a csuklóját és satuként szorítja.

- Ne tedd, Kiss Karcsi! Nem otthon vagy!

Megjuhászodik a vendég. Valóban nem otthon van. De hol van az igazi otthona? Elszáll lábából az erő és lerogy a székre, amelyen eddig is ült.

Video hívást jelez Erzsike telefonja. Kihangosítja. Az unokája keresi, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket kívánjon. A fiatalember meglátja nagyanyja mögött Kiss Karcsit:

- Miért hagyod, Nagyikám, hogy feltartsalak, amikor vendéged van! Megkérdezhetem, ki az? Jé! Kiköpött apa, csak idősebb kiadásban!

- Nagyapád bátyja, kisfiam. Mennem kell. Holnap találkozunk.

- Csókollak, Nagyikám! Ismeretlenül is üdvözlöm az öreget!

A háziasszony nem tartóztatja vendégét, sőt, inkább figyelmezteti, hogy induljon, mielőtt rámelegszik a kabátja.

A szomszédasszonynak - micsoda véletlen - ismét azonnal dolga akad a háza előtt. Feltehetően sepregetni akar, mert a seprűnyélre támaszkodva árgus szemmel figyeli, mint távozik azon a puccos piros autóján Erzsike vendége, akit gyakorlatilag búcsúszó nélkül enged útjára. Hiába megy a közös kerítéshez, hogy szóba elegyedjen Erzsikével, nem jár szerencsével. Köszönést kap, de a rátarti Kissné azonnal bemegy a házba. Mit csinálhat, ebben a szituációban? A látszat kedvéért lesepri a port a veranda és a kiskapu közötti mintegy nyolcméteres járdán.

- Gyere csak, szomszédasszony! - kiált utána Erzsike, kezében tartva a hatalmas ajándékkosarat. - Fogadd el ezt a csekélységet, tudod, hogy nem iszom alkoholt, édességet meg nem ehetek!

Szabódik a szomszédasszony, bár szeme mohó csillogása elárulja kapzsiságát.

A házba visszatérve Erzsike azonnal eltünteti a vendégség nyomait. Mosogat, rendet rak, még a konyhát is feltörli.

Sötétedik. Fél óra múlva öreg este lesz, pedig négy óra múlt öt perccel. Kimegy a spájzba, s a legkisebb fazekába kivesz a nagy lábasból két tölteléket, némi aprókáposztával. Azt majd megmelegíti vacsorára, korán megfürdik, és az ágyából nézi a televíziót.

A megterített asztalt nem szedi le, ne kelljen másnap újra kezdeni, inkább leteríti az egészet egy hófehér, simára vasalt abrosszal.

A forró töltött káposzta illata betölti az egész konyhát. Jaj, de szerette a férje is! Tejfelt tett rá, két evőkanállal, amit aztán beosztott, hogy kitartson az utolsó falatig. Vacsora után elmosogat, kiszellőzteti a konyhát, majd fél órát áztatja magát a fürdőkádban. Hat órakor nyugovóra tér. Ágyból nézi a televíziót, utána, amint elalszik, az nézi őt. Nála ez az élet megszokott rendje. Ez alól a karácsony sem kivétel.

A kétszemélyes piros autót nem a magyar utak minőségéhez tervezték, ezért Kiss Karcsi lassan, óvatosan vezet. Nem így tervezte a mai napot. Lelkében végleg összetört az Erzsikéről alkotott és évtizedekig féltve dédelgetett képe. Nem baj, öregfiú! - biztatja magát. Végre lezárhatod a múltad. Éppen ideje. Még ma este helyet foglal a holnapi járatra és hazautazik Amerikába.

Nagyon megterhelte gyomrát a zsíros kacsasült és a sok elfogyasztott sütemény. Rátör a szomjúság. Megáll az első benzinkútnál. Iszik egy kávét, vesz két flakon szénsavmentes kristályvizet, melyből egyiket még ott, a parkoló autójában elfogyaszt. Mit is mondott rá Erzsike unokája? „Kiköpött apa, csak idősebb kiadásban!" Remegni kezd a keze. Atyaisten! Gyors fejszámolás után rádöbben, hogy Erzsike fia a Római parti éjszakán fogant. Ezért volt hát olyan sürgős a szerelme és az öccse közötti házasságkötés!

Kapkodja a levegőt. Rátört a légszomj, ami az utóbbi időben elég gyakran előfordul. Kiszáll a kocsiból és mélyeket lélegzik. A sötét égen ragyognak a csillagok. A Hold fénye rávetül az egyre közeledő imbolygó alakra. Borízű rekedt hangon megszólítja az ismeretlen:

- Add ide a pénzed, öreg!

Kevés az oxigén, képtelen megszólalni.

Az ismeretlen férfi kezében villan a vékony kés pengéje.

A benzinkutas hívja az ügyeletet.

 

A kép forrása