KIMŰVELT GENERÁCIÓK, A JÖVŐNK ZÁLOGA

amely a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.11-es konstrukciója révén valósul meg. A projekt elsődleges célja a kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek önművelődésének és művelődésének fejlesztése. A program keretében tervezett foglalkozások Nyírbátor és a kistérség további három településének (Kisléta, Nyírvasvári, Máriapócs) oktatási intézményeiben kerülnek megvalósításra.

A kulturális szervezetek és a nevelési-oktatási intézmények közötti együttműködés lehetőséget ad az egyedülálló komplex tanulási formák elterjesztéséhez az óvodai nevelésben, a tanórán kívüli tevékenységek során, a tehetséggondozásban és a felzárkóztatásban egyaránt.

A projekt nyitórendezvényére 2011. január 24-én került sor a Tinódi Sebestyén Alapfokú Művészeti Iskolában. A tájékoztatón részt vettek az együttműködő intézmények képviselői és a programban érintett települések polgármesterei is. A pályázat keretében megvalósuló programokról Hegedüs Ágnes ügyvezető igazgató és Vona Éva színész-drámatanár adott részletes tájékoztatást a jelenlévőknek.

Érdeklődőink a pályázat részleteiről a Kulturális Központ honlapján tájékozódhatnak. www.kulturaliskozpont.hu/tamop