Hol volt, hol nem volt

 

„Ever since that night we've been together. 
Lovers at first sight, in love forever.
It turned out so right,
For strangers in the night." *

 

 Hogy létezik-e még mese és varázslat? Ez egyedül rajtunk múlik. Ha képesek vagyunk felnyitni életünk mesekönyvét, meglátjuk a tündérvilágot magunk körül, s e hely csodás szereplői lehetünk. De csakis akkor, ha merünk.

 

 Esős, borús, fülledt júniusvégi nap. Ismerős dallamok csilingelnek fülemben. Átjárják a kis szoba csöndjét. Halkan, félszegen dúdolgatni kezdem. Sorról sorra jutnak eszembe a szöveg részei. Már megint álmodozom. Már megint, még mindig, örökké.

 

 

„Strangers in the night exchanging glances
Wond'ring in the night
What were the chances we'd be sharing love
Before the night was through." **

 


 

 Lassan eltelik három év azóta, mióta ez a dal lelkemet simogatja. Ritkán eszembe jut, mosolygok, megállok egy pillanatra. Minden megszűnik a külvilágból. Megáll a lét, mint mikor a távirányító pause gombjára szorítjuk a hüvelykujjunk. Most csak egy képet látni éltem filmszalagján: hulló hó, sétálóutca, színpad, zongora, fiatal férfi és egy lány. Azt mondanám micsoda giccses képzelgés, ha az a lány nem én volnék három mesebeli évvel ezelőtt.

 Ha már ennyit visszatekertem, nyomjuk meg a play-t, s nézzük együtt ezt a kis mesét. A kép peregni kezd, már halljuk is a zenét, mi eddig csak képzeletem apró antennáit csiklandozta agyam egyik szegletén. December van. Enyhe, barátságos téli nap, szállingóznak a hópelyhek. Nemsokára sötétedik. Csizmám alatt ropognak a kristálypihék. Követem a csilingelő hangjegyek gyapjúfonalát. Magányos zenész; egy magas színpadon kíséri énekét zongorájával. Senkit nem érdekel. Én csak bámulom megfagyott ujjai pattogását, leheletének jeges gőzfalatát. Ráz a hideg. Felcsendül a DALLAM. Kezem kitekeredik a kendő meleg anyagából. Állok ott sután, és én is dúdolok. Felnéz. Mosolyt csal arcára bénult bambaságom. Hát én is nevetni kezdek. Hull a hó és egyre bátrabban énekelek. Fekete kalapjának karimáján fehér szalag; hó-szalag. És a dalnak vége szakad. Nem tapsolok, csak biccentek. Szelíden megköszönöm a duettet. Ő pedig ül tovább - a zongora dermedt, fiatal királya. Ő is biccent, s belekezd egy új melódiába.

 Stopp. Nyomom meg képzeletbeli távirányítón a gombot. Tekerek három évet a kazettán. Újra itt a most, az az egy pillanat, ami azonnal a múlt fehér lapjaira vési tintaszagú aranybetűit.

 Előre megírni nem lehet egy csodás történetet. Viszont elhihetem, hogy enyém lesz a legkisebb fiú, kivel túl az Óperenciás tengeren éldegélem majd mesés életem.

 „Strangers in the night exchanging glances..."***- álmodozva énekelem, s képzelem, hogy mindez megtörtént velem.

 

 

 

Eredeti szövegek:

 

*Attól az estétől eggyé lettünk
Első pillantástól szerelmesek
S szépre fordult életünk
S már nem vagyunk idegenek

 

**Idegenek keresik egymás szemét az este,
Csatangolnak, s bolyongnak, míg tart az éj leple.
Mekkora volt az esélye, hogy rátalálunk egymásra,
Mielőtt véget ért volna az a bizonyos éjszaka?

 

*** „Idegenek keresik egymás szemét az este..."