Hangtalan gondolatok

 

Éjjeli fájdalmat, olykor te is érzed,

nappal csak bolyongasz mosolyt öltesz,

de legbelső éned perzsel, összeéget.

Tagadhatva jól titkolhatod,

hogy összeomlik  még sziklaszíved.

 

Erős karjadba hajtod fejed,

a múlt mardos, savként marja lelked. 

Nincs ki letörölje a titkolt sós cseppet,

események, képek, mi elötted pergett.

Hangtalan gondolataim, hozzád el nem értek.

 

Virrasztva ülünk, távol egy-egy szobában,

egyedül úszunk, emlékek tavában.

Szíved dobbanása adta az ütemet,

szorítás hiánya az, mi élve eltemet.

 

Kitörölni a kitörölhetetlent,

gyógyítani a gyógyíthatatlant.

Adj erőt az úton, hogy viseljem terhemet,

nem ragadtál meg kiáltva, estünk a hibánkba.

Keressük egymást szürke homályba'.

 

Bűnöm, hogy őrzöm még nevedet,

Óceán, ég és kék, nem látom többé szemedet.

Felejtést kértem, hogy múljon a kín,

biztos volt, aki feledni jobban bír.

Nem mondtuk ki, s a szó elveszett.

Nincs falon a kép, úgy égetett.