Gesztenyefák


Gesztenyefák állnak az út két oldalán,
nincs már név egy régi ház falán.
Könnycsepp gördül le arcodon,
eső kopogtat egy poros ablakon.

 

Elsárgult levelek hullanak a földre,
Csöndes a táj, fájdalom költözik a szívbe.
Őszi szellő érint, simogat,
gyermeki emlék, mi most múltba hívogat.

 

Ajtót nézel, rajta zár,
elhalkuló nevetések, foszlányos képek.
Nyughatatlan lélek, belülről éget,
hiányzik, mi egykor jelentette a szépet.

 

Gesztenyefák állnak az út két oldalán,
ott állsz egyedül egy ház udvarán.
Most is hallod hangját, ahogy hozzád szólt,
gyengéd karja, s mégis támaszod volt.

 

 

 

 

Kép forrása