Előszó a Mókus-sztorihoz

 

Lányunk, aki a keresztségben az Ildikó nevet kapta, igazán csak a naptáron a névnapjánál találkozhat a nevével. Nevezhetjük hétköznapi csodának, vagy siker sztorinak, én csendben halkan Istennek köszönöm sokadik éve, hogy egy igen bonyolult és nehéz terhesség után születhetett egy fantasztikus lányunk. Ha jól emlékszem, két éves volt, amikor találkoztam a helyi nőgyógyász asszisztensével, aki annak előtte közölte velem, mivel e gyógyszert szedtem, hogyan gondolom én hogy gyereket szeretnék. A hölgy megkérdezte, kié a kislány, hozzáteszem, Ildi nagyon hasonlít rám. Mikor megtudta, hogy mégis sikerült, s közöltem hogy tiszteltetem a jó doktor urat, úgy ott hagyott hogy elköszönni sem volt időm. Miként előtte családot és nem karriert kértem Istentől, így számomra természetes volt, hogy bár lányunk egyke maradt, kötöttem egy egyoldalú szerződést, miszerint ha az Égiek engedik hogy szülhessek, megmutatom hogy nem volt hiába a bizalom. Kétségbe voltam esve a gyógyíthatatlan nyiroködémám miatt, és tragédiaként fogtam fel még a lehetőségét is hogy nekem nem lehet esetleg gyermekem. Isten megadta, s mi megalkottuk körülötte azt a mesevilágot, ami a mai napig védi őt a valóság ridegségétől, persze az életkorának megfelelő nyitottsággal, Egyszóval, az ő neve talán vita során hangzik el, amúgy Mókus. Hamarosan elkezdem a történetet fogadjátok szeretettel.