Éjszakai gondolatok (2012)

 

Álmatlanság otthona,
a szavaidnak vad sora.
Aludni kéne, van mi gyötör,
nem érdekel, messze elkerül,
mi másnak gyönyör?
Szíved játék vagy ékszer?
Nem tudod még mit szül a kényszer.
Aludni kéne, fájdalmak nélkül,
aludni megsebzett emlék nélkül.
Csillagok fent éjszaka,
idelent még rém szava.
Árnyak karjai üldöznek,
gonoszul mostohán, körbe öveznek.
Mosolyogj, hogy nincs baj,
játszd, mutasd, hitesd ölel erős kar.
Rejtsd el valódi éned,
bábnak akkor talán nem néznek,
hisz ha kell kinevetnek,
ha kell majd így elővesznek.
Veszélybe rohansz, ha kiadod a lelked,
majd ki előtted áll, jól nézd meg,
benne még messziről ne bízz meg!
Tükörbe nézel, nem érted ki vagy,
de magadat semmiért el ne add!
Szemedbe tisztán nézni olykor félnek,
düh, pokol tüze őrjít meg, perzsel, éget.
Lucifer a gonosz ott van jelen,
menekülj fuss, te ne légy azon a helyen! 
Bár azt mondják az ördög ha kell jó barát,
még se hidd el összes szavát!
Szívedből még nem aludt ki a remény,
de lángja elmúlt, lassan elaludt bent a fény.
Érzések becsaptak párszor,
csókok bántottak a hazugságtól.
Dallamok nem múlnak szüntelen,
másoknak mi lehet majd bűntelen. 
Könnyek mik éjszaka égetnek töröld le,
tüntesd el arcodról, ha kell örökre,
mert sebeid eltűnnek, de a heg megmarad,
példát mutatva fentmaradó hibáidnak.
Ne higgy annak ki csak magáért károg,
de ha kell meg egyből rád ront.
Menekülj attól ki úgymond csak szépséged nézi,
de mit mondasz, ugyan meg nem érti.
Dallamokat mi éltet, zajnak nézi,
szegénynek még a fülét sérti. 
Becsaptak százszor, vagy ütöttek párszor,
odakint éjszaka van, hogy fázol.
Ismerős utcákon bolyongva lépkedsz,
házak falát támasztod, köszönöd, hogy még élhetsz.
Álmodni nem nem mersz, ha fáj az ébredés,
sok még a rács, és a tér kevés.
Ölelnél, de nem mersz, gyötrelem,
hinnél még, és elkap nem a vágy, ha nem a félelem!