Don Quijote álomvilága (2/3)

 

 

Az úgy történt, hogy valamikor hat évesen én is nyuszika lettem. Nem ettem répát, sem pedig száraz kenyeret. Mégis megtörtént, és mint minden rendes kisgyereknek, nekem is beírták a nagyok a kórlapomba a nevem elé: KUSS. Ez a státusz azzal is járt, hogy úton útfélén elkaptak és sapkával vagy sapka nélkül de megkaptam a verést. Végül még az árnyékomtól is féltem, akárcsak a tapsifülesek a tömbház közeli réten. Barátaim nem igen voltak, velem nem játszottak a szomszéd gyerekek, hacsak azt nem tekintjük játéknak, hogy szeges léccel bevertem a fejét a szomszédék fiacskájának. Vagy azt, hogy vizes zacskókkal dobáltuk hat-emeletnyi magasból a járókelőket.Szegény apám elátkozta az összes horoszkópot, és hatszor megbánta azt, hogy a fiacskája oroszlán csillagjegyben született. Mondogatták is az okosabbak, hogy ez a legényke igen hamiss... és, hogy az Ördögnek a fia. Hát nekem minden napra jutott a csínytevésekből... hol sárt dobáltam az ovoda falára, hol ablakot törtem, hol pedig ha egyebet nem, akkor a szomszédok ajtaján dörgettem be és futááááás.Aztán a nagyobb gyermekek megtanították, hogyan kell köszönni a román katonáknak: Heil Hitler. És nagy buta őszinte pofával oda is köszöntem egy szakasz román bakának egy hatalmas hájhitlert: Lett is ebből nagy botrány. A lépcsőházban néha engem is megcsapott a csoportszellem. Ki is öntöttem az ásványvizet az üvegekből, amikor a lépcsőház gyermekserege elindult üres üveget leadni. Egy május elseje után megutáltam a cigányokat. Történt ugyanis, hogy egy felém rúgott labdát hasítottam ki a csíki „halasbicskámmal". Lett is nagy hajtóvadászat, vadásztak is a cigányok rendesen engem a labda áráért, így hát szépen kerülőutakon jártam haza és az iskolába. A lépcsőházi félelmeim is sokasodtak akkoriban. Volt ugyanis egy öreg és a két fia, akiktől rettegtem. Pedig azt hiszem, hogy sokkal lazább és bulisabb emberek voltak mint én valaha. Csakhogy a negyed békés vénasszonyai megtöltötték a csiripelő gyermeksereg fejét a véres lepedőbe csavart gyerekekről és a baltás bácsiról szóló históriákkal. Ezért féltem a sötét lépcsőházban elmenni a hobók ajtaja mellett. Malacot tartottunk a negyed melletti ismerősnél. Kívántam is a finom pityókás moslékot és utáltam a „disznószagú" ruhákat. Hiába na, egy fél vajjal és „csürkelábakkal" nem lehetett felnevelni a gyereket. És finom is volt a malacfül.

 

Első rész...

Folytatása következik...