Bűn, bűnbánás, bűnhődés

 

A vén középkort, amely oly csodásan tündöklött a maga korában, megannyi írópalántának adva életet, mára sötét foszlányok ködösítik. Egy rejtélyes korszak, amely kérdéseket hagyva fent maga után, megszülte gyermekeit. A tiszta gyermekeket, akiket az élet bemocskolt. Hiszen az ember eredendően jó, ahogyan azt megannyi kor eszméje állítja, mégis mit ér az ártatlanság és minden pozitív erény, ha a környezet befolyása minden elmére és egyénre kihat? A népet úgy hajtja a befolyásolás művészete, akár a malmokat a felbőszült szél. Az életben minden lelken keletkezik folt, aztán időről-időre egyre több, s ezt a bűnökből fakadó terhet egy feljebbálló, elvont fogalomként használt istenség feloldozza.
Villon, a középkori író ezeket a gondolatokat papírra vetve próbálta megérteni a bűn és a bűntudat értelmét, fürkészve az őt körülvevő nép tekintetét, megfogalmazva azt, amit bennük látott.
Minden rosszként vélt dolog a világon egy hosszú, ámde annál egyszerűbb láncfolyamat során keletkezett. Az egyensúlyt a tulajdon, majd a birtoklási vágy, az áhitat oszlatta el, megteremtve ezzel a bűnt. A szabad tulajdon felszínre hozta a mélyen lappangó kapzsiságot, az irigységet, a lopást, az elborult elméket és felébresztette a gyilkolás ösztönét. A jólét, az örömök hajszolása, a mámor, a hatalom íze minden emberi száj által tapasztalt fogalommá lett.
A bűnökért lakolni kellett, amelyet törvény írt elő: A vétkes akasztás általi gyorshalállal fizetett meg cselekedeteiért.
Ehhez hasonló körülményeket jelenít meg Villon a Gyász-irat című versében, ahol ő maga is bitófára került. Körülötte az élvezetektől izgatott nép várja társai halálát, elfeledve a tettek súlyát, valami kegyetlennek örvendve. Ez is csak egy önös érdekű társadalom, akárcsak a többi. Hősünk elkeseredve kényszerül végignézni embertársai megkönnyebbült arcán, akik örömtelinek találják a pillanatot, hiszen nem rájuk vár ez a sors. A könyörület elhagyta a szíveket, mindenhol csak az üres tekintetek, a passzívan álló testek sorakoznak egy igazságtalan világban. Apró tettekért is kötél kerül a nyakra, ám a romlott lelkek továbbra is szabadon létezhetnek büntetlenül.
Minden önmagát hagyó, testben lakozó elmét megmérgez az embertelenség vírusa, amely rohamosan terjed a levegőben. A lélek lehet tisztátalan, de ki lehet vágni ezt a foltot, jóllehet, a var ott marad. Ez a folyamat a bensőbe való betekintés, amely által nem uralkodhat el az ész felett a számtalan beható tényező. Végeredményként fohászunkat Isten mérlegeli, s a tettek megbocsátást nyernek. Vállalni kell a hibákat, amiket vétünk, nem megfutamodva a lelkiismeretünk elől.

 

 

A kép forrása