A telefonos kisasszony esete


Kedves barátnőm Nonó megszokott reggeli tevékenységét végezte. Öltözködött. Illetve csak szeretett volna, de annyira nyomták még így hét óra tájt az álommanók pilláit, hogy ujjaival érzékelte csak, mit is rejt ruhásszekrénye. Az aztán rejtett ám egyet s mást.

 

Miután sorozatban hasonlóan teltek reggelei, hét végéhez közeledvén már a feje, akarom mondani a szára tetején szunnyadoztak ruhaneműi, így ember, illetve csaj legyen a talpán, aki álomkór ide, vagy oda, csak úgy mandinerből kitapogatva a nap legcsinibbje lehet majd munkahelyén.

 

Nos. Nonó ezen a fátyolos, késő őszi reggelen is hasonlóan az előzőekhez megpróbálta műveletsorát tökéletességre fejlesztve össze válogatni aznapi trendiségét. A fehérneműk ugye, mint tudjuk, már rég nem a fehérségükről szóló nevüket viselik, hiszen az univerzum minden lehetséges színében pompázóaktól roskadoznak a boltok polcai, mellyel nemcsak a hölgyeket, de elsősorban az alfahímeket teljesen letaglózandó csipkék, fazonok kerülnek lányok, asszonyok popójára, domborulataira. S ha a domborulatok kissé laposra sikeredtek genetikailag, sebaj, jöhet egy kis pótlás, máris kész a push-up hatás.

 

De térjünk vissza lánykánk reggeli foglalatosságához.

Hirtelen órájára pillantott, ami egy perc alatt szerinte fél órát haladt előre ezen a párás, ködös reggelen. Zsupsz, gyorsított a tempón, s a mit épp ujjbegyecskéje érzékelt, szinte csukott szemmel, gyorsan magára kapkodta, mit sem tudva annak színéről. Egy kis smink is került orcájára, talán a pirosító elkenetlensége bogaras hatást keltett, de nyolc óra az nyolc óra, s akkor már ott kell ülnie sokad magával munkahelyén, mint telefonos kisasszony, s várnia cége ügyfeleinek kíváncsi kérdéseit.

- Kezét csókolom ily kora reggel.- jött az első hívás. A hang felébresztette Nonót. Bársonyos, szinte bizsergető hang szállt át az éteren fülébe, amitől egészen a füle tövéig bele pirult. Pillanatra átfutott agyán, hogy eme kellemes úriember vajon ezen a szinte számára hajnali órán az ágyából telefonál? Lehet, hogy selyem pizsama simogatja teste zegzugait?

-Miben segíthetek?- kérdezte negédes hangra váltva Nonó e különös, titkokat őrző ismeretlentől.

- Bocsásson meg, hogy így korai órán elöljáróban megkérdezhetem, hogy ma reggel milyen színű alsóneműt öltött magára?- jött a bizarr kérdés, mely cseppet sem tartozott Nonó munkahelyének tárgyához. Zavarba is jött, s ismét érezte a forróságot elméjében. Csak nem jött rá az ismeretlen, hogy ő milyen pajzán gondolatsort futtatott le hangja hallatán elméje bugyraiban? Nem, ez képtelenség. Annyit máris tudott, hogy valahogyan ki kell vágnia magát, mégis egy ügyfél, nem küldheti el forró égtájakra, de nem is tenné, hiszen ez a hang máris belopódzott lelke parányi fiókocskái közül az egyikbe. Tized másodpercek alatt kreálta a választ, nehogy a vonal másik végén észre vehető legyen meglepettsége, ami valójában tetszett is neki.

- Kedves Uram! Sajnos ezt a kérdést most jegelnünk kell, mivel igen csak késésben öltöztem, és fogalmam sincs, milyen színű alsóneműket hajigáltam magamra, s mivel itt körülöttem kb. harminc kolléga dolgozik, furcsának tűnne, ha most felállva a szoknyám alatt kezdenék kotorászni.- vágta ki magát.

- Kedves Kisasszony! Jelesre vizsgázott, köszönöm válaszát. Most rátétek telefonálásom valódi okára.- s mondta, mondta, Nonó pedig türelmesen válaszolgatott kérdéseire, miközben a számítógépén szörfözve kereste a legmegfelelőbb válaszok lehetőségeit, s közben azon gondolkozott, bárcsak egész nap ezen ügyfelével diskurálhatna. A gépen látta szinte a teljes életét ügyfelének: név, cím, anyja neve, születési adatok, stb. Mintha hallotta volna már e nevet, de hisz annyi ember mutatkozik be naponta. Egyetlen egyet nem tudott: a családi állapotát. Mivel ez nem tartozott a tárgyhoz rá sem kérdezhetett. Gondolatai messze repítették, látta egy gyönyörű herceggel sétálni magát a Duna parton kéz a kézben, hallgatva a férfi lágy, simogató hangját, miközben forró csókot lehell cimpájára, s szinte érezte bőrének illatát.

 

A kielégítő beszélgetés végén a férfi kérdése a vártnál is tökéletesebbre sikeredett:

- Kedves Nonó! Megrészegített mesébe illő kedvessége. Hogyan hálálhatom meg Önnek? Elkérhetem a telefon számát? - kérdezte azon a különleges, szinte átölelő baritonon, amivel már Nonót teljesen beborította.

S már diktálta is a számokat, megjegyezve, hogy csak estefelé elérhető, munkaidőben nem tud privát mobilon kommunikálni.

 

Aznap legalább száz ügyféllel diskurált, de folyton az az egy járt a fejecskéjében. Az aznapi első. Ej, ha minden telefonálója ilyen édes hangon szólna hozzá. De sajnos ezerféle került a hívásai közé. Fiatal, idősebb, kedves, undok, szellemes, pofátlan, és sorolhatnám.

 

Már besötétedett, mikor elindult munkahelyéről, hogy az édes otthon andalító ölelését élvezhesse. Épp leszállt a zsúfolt villamosról a Blahánál, amikor megcsörrent a telefonja.

 

-Kedves Nonó! Emlékszik még rám? - suttogta az ismerős, sármos hang fülébe, amitől ismét érezte a forróságot, s valami megfoghatatlanság kerítette hatalmába.

- Egy pillanat, ma rengeteg emberrel beszéltem. Segít nekem? Bocsásson meg, de nagyon rossz a névmemóriám. Hisz tudja, nap, mint nap sok telefon...- válaszolta magában kuncogva, hiszen persze, hogy emlékezett, hisz a férfi hangja oly mélyen bele ivódott zsigereibe, hogy szinte minden percben elő tudta hívni abból a bizonyos kis fiókból, pláne ha valami ordenáré ügyfél legorombította. Ez a hang volt számára a gyógyír, lehetett ezt elfelejteni? De ezt nem mondhatta meg, sőt azt sem, hogy egész nap arról a bizonyos pizsiről fantáziált.

- Tudja, S. Gábor. Reggel alig nyolc után beszéltünk.- jött a válasz, és ő csak hagyta, hogy a férfi újra elmondja, miről is folyt kettőjük között az akkori szóváltás. Hagyta, hogy orgánuma, és szóvirágai újra elkápráztassák, már nem zavarta az utca lüktetése, sőt az sem, hogy néhány hajléktalan nekilökődik büdösen, csajhosan.

- Hát persze, mostmár emlékszem, De ugye megbocsát, de nehéz napom volt, és nem emlékezhetek mindenkire.-válaszolta mosolyogva.

- Hogyne, megértem. Reggel kérdeztem Öntől valamit, ugye nem neheztel ezért? Szeretném jóvá tenni. Eljön velem szombaton vacsorázni?- jött a zavarba ejtő válasz.

- Hát persze, akár most is azonnal, és meg is mutatom, milyen a francia bugyim.- válaszolta volna legszívesebben Nonó, de vissza fogta magát, bár azonnal is ment volna, hiszen kíváncsivá tette a férfi egész lénye.

- Igazán lovagias kedves Gábor, de sajnos a szombatom már foglalt.- válaszolta tárgyilagosan, de abban a pillanatban ezt meg is bánta, hisz attól tartott, hogy Gábor nem fog további alternatívát adni, és akkor mi lesz a csábos hanggal. Persze szombaton az ég világon semmi programja sem terhelte határidő naplóját, de úgy érezte, nem lehet azonnal igent mondani egy randevúra.

- Esetleg péntek este? - remélem, akkor is éhes lesz, én csillapíthatom egy finom vacsorával.- válaszolt Gábor.

Ennek már fele sem tréfa, gondolta Nonó. Persze, hogy elmegy Gáborral vacsorázni, hiszen ez szíve leghőbb vágya, s erre már nem mondhat nemet.

- Köszönöm kedves invitálását Gábor, azt hiszem a péntek nekem is megfelel.- bökte ki végül.

-Lekötelez, és biztosíthatom, hogy különleges estét hozok az életébe.-válaszolt Gábor.

 

Megbeszélték a helyszínt a találkozásra, s elköszöntek egymástól.

 

Nonó egész héten a péntek esti randi lázában égett. Teljes ruhatárát kipakolta ágyára, hogy egészen ama bizonyos alsó neműtől a kesztyűéig tökéletes összhatást keltsen, hiszen az első látvány fontos nagyon is. Az alsó nemű megfelelő választása pedig nélkülözhetetlen, nem lehet tudni, mivé fajul az éjszaka.

 

Nonó, mint általában szokása volt jó tíz perc késéssel érkezett a randevú helyszínére a Liszt térre a megadott étterem elé. Messziről vizslatta a terepet, hogy ott áll- e már Gábor, akit eddig csak a hangja alapján tudott beazonosítani. Elképzelte hogyan is lép majd elé. Talán egy óriási rózsacsokorral? Vagy csak egy szál vörös? De ez az első randin még nem ildomos. Magas? Alacsony? A hangja alapján őrületesen jó pasi lehet. Egyre jobban izgult. De senkit sem látott, így megállt egy könyvesbolt kirakatánál, és nézegette a kínálatot, legalábbis úgy tett, de valójában a kirakat üvegéből a háta mögött vissza tükröződő alakokat figyelte. Ebben a percben látta, megáll mögötte valaki. Magas, elegáns, tökéletes. A valaki belesúgta a fülébe:

- Kezét csókolom kedves Nonó!-

Az ismerős hang. Ő az. Gábor. Lassan megfordult, és szinte elállt a szava a meglepetéstől. Szíve a torkában kezdett önálló életet irtózatos lüktetésével. Meglepetését nem tudta palástolni, remegve nyújtotta kezét Gábornak, aki épp ugyan olyan sármosan állt előtte, mint ahogyan a TV képernyőjén szinte naponta látta. Csak most esett le, hogy ez az a hang, a név, amit már oly sokszor hallott, s szinte mindig beindította fantáziáját.

- Ön az? Gábor. Hiszen......-próbálta elmondani, de Gábor forró csókja minden eddigi randevúját felül írva elnémította szavait.

 

Pár hét telt el, s azóta minden pénteken ebben a hangulatos étteremben vacsoráztak.

 

Idővel Gábor kérdésére is fény derült. A fehérneműk hol pirosak, hol lilák, hol... akár még fehérek is lehetnek.

 

 

Budapest, 2011-11-11- Mimmy

Folyt. köv...