A furfangos rák / Népmese nyomán

 

Patak partján fűzek alatt

Halászlesben róka áll,

Csobog a víz, s a habokban

Halat egyet sem talál.

(A rókától menekültek,

Kövek alá rejtőzködtek.)


Ám a rákok nem féltek,

Víz szélére kiültek,

Sütkéreztek a napon,

Rókalesben a parton...


Hej, de éhes volt a róka!

Szörnyen zakatolt a gyomra,

Követelte a halat,

Mely horogra nem akadt!

Megszólalt az egyik rák,

Villogtatva ollóját :

- Ugye, kedves róka koma,

A halászlé jó lakoma?

De ha nincsen, itt a rák,

Fogjál meg hát, szaporán!

Éhségedet enyhítsed,

Vacsorára főzzél meg!


- Kellesz is nekem, te, balga! -

S lenézően intett farka -,

Micsoda egy léha nemzet,

Előre még sosem lépett!

Hátra, hátra, mindig hátra!-

Ismét legyintett a rákra.

Nem hátra, hanem előre!-

hívta a rákot versenyre. -

Rajta, gyere, szaladjunk,

Gát tetején megálljunk!



Rávágott az öreg rák,

S csattogtatta ollóját:

- Versenyezzünk, ha mondod -

És melléje tolatott.


Hogy a róka elindult,

A farkába fogódzott,

Jó erősen tartotta,

Míg célba nem ért a gátra.

Ott meg gyorsan elengedte,

S ollóját fényesítgette...

- Lássalak, te, rákok rákja! -

Kiáltott ő rókasága,

Jobbra-balra sunyított,

Hát a rák épp ott állott:

- Sajnálom, hogy ennyit késtél,

Épp hallottam, hogy kerestél...!

Én előtted rég itt voltam,


Míg vártalak, unatkoztam.