Zárt tárgyalás - nyitott szív

A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadása

Ferdinand von Schirach: Terror - zárt tárgyalás

 

Van-e tökéletes igazság, olyan, amit mindenki igaznak érez? Nézőként érkeztem a színházba, hogy részt vegyek egy valódi interaktív drámában. Az első percben felszólítottak, feleskettek, és nem volt, aki ellen tudott volna állni a bírósági elnök (Kelemen Zoltán) szuggesztív tekintetének. Egyhangúlag esküdött fel a közönség, hogy a tőle telhető legigazságosabb ítéletet hozza. Bizony, ha színházi keretek között is, de a mi kezünkbe tették egy ember életét.

Egy emberét, aki kioltott százhatvannégy másik életet. Szörnyű? Igen. Még szörnyűbb, hogy sokan ezt tettük volna a helyében. Mert a serpenyő másik felébe egy stadionnyi életet tett a sors.

Lars Koch vadászpilóta, a vádlott (Balogh János) tapasztalt katona. Évekig sulykolták bele különböző kiképzéseken a tudást, az engedelmességet. Aztán eljött a perc, amikor döntenie kellett. Jogilag nem áldozhat fel egyetlen életet sem azért, hogy megmentsen hetvenezret. De fordítva vajon működik ez? A hetvenezret feláldozhatja, hogy megmentse a terroristakézben lévő repülőgép százhatvannégy utasát? Akiknek amúgy is csak perceik vannak hátra, hiszen a géprablónak épp az a célja, hogy általuk - velük - megölje a futballmeccs nézőit. Azt a bizonyos hetvenezret.

Az állami vezetők és a pilóta parancsnokai nem vállalták fel (nem merték?) a döntést. Ők tartották magukat a törvényhez, amit mindenki, ők is, rossznak ítélnek, de törvény. Csak vártak, pedig léphettek volna, volt bő félórájuk kiüríteni a stadiont. Nem tették. A pilótára hagyatkoztak, akinek többször megerősített parancsot adtak, hogy nem lőheti le a gépet, csakhogy a lelkiismeretet nem lehet parancsszóra ki-be kapcsolgatni.

Nelson, államügyész (Kiss Mari) ragaszkodik a törvény betűihez, és igaza van. Lars Koch elkövette, megtette, elismerte, miközben meghasonlott, hiszen éppen ő az, aki a legpontosabban átérzi a helyzet abszurditását. A kérdésre, hogy vajon, ha a felesége is a gépen van, mit tett volna, a válasz - részemről - az lenne, és mit tett volna az államügyész asszony, ha az ő férje van a stadionban? Ugye, nincs jó válasz, jó döntés. Nincs bizony.

Döntenünk kellett nekünk „esküdteknek", hogy a pilóta bűnös avagy ártatlan? De nem tették fel a kérdést, vajon a felettesei bűnösök avagy ártatlanok?

Igen, van a törvény, van a katonai fegyelem, van a parancs és van a lelkiismeret. Már akinek van. Tipikus „add tovább a munkát, valaki majdcsak megcsinálja". A döntéspiramis legalján a sok állami és katonai vezető eltolta magától a felelősséget (ő csak a parancsot teljesítette), a középvezetők (Christian Lauterbach/Endrődy Krisztián) szintén, míg a feladat felért a piramis csúcsára, ahol már csak egyetlen ember volt. Kiadták neki a tilos parancsot, és elvárták, hogy megszegje. Na, ki a bűnös?

Biegler védőügyvéd (Kálmánchelyi Zoltán) néha szinte páholyból figyelte az eseményeket. Mint aki minden tudás (adat) birtokosa, és bizonyos a végső kimenetelben.

Mi „esküdtek" (nézők) átengedtük a kérdést a saját szűrőinken. Bár „felesküdtünk" a pártatlanságra - szerencsére ez mégiscsak egy játék volt -, nyilván másképp látta az eseményeket az, akinek volt katonai múltja, vagy rendvédelmis a családban, másképp az, akinek hasonló terrorcselekmény áldozata lett rokona, ismerőse, netán simán kirabolták az utcán. Másképp viszonyul az, aki egy efféle szituációban egyáltalán nem érintett, és másképp, akinek a jog, a paragrafusok halmaza az élete. Ahány ember, annyi szűrő, annyi igazság.

És a pillanat, amikor nem maradt kibúvó, szavaznunk kellett. Szavaztunk hát, miközben tudtuk, nincs jó válasz. Nem lehet, mert csupán egyetlen ember felelősségét vizsgáljuk, holott ő pusztán a „jéghegy" csúcsa. Többen is ülhetnének a vádlottak padján, és talán őket is felmentenénk egyenként, mint ahogy ma este felmentettük, csekély ellenvélemény mellett ártatlannak nyilvánítottuk Lars Koch vadászpilótát. Mi is a lelkiismeretünk szavára hallgattunk, még azok is, akik bűnösnek tartották a saját szűrőjük szerint.

Odakint az előcsarnok még sokáig zsongott, pro és kontra vélemények hallatszottak. Ezt a darabot nem lehet csak úgy kipipálni, „ez is megvolt" és kész. Nem. Erről véleményt kell alkotni, ütköztetni, meggyőzni vagy meggyőzetni. De semmiképpen „kérem a kabátom és viszlát".

Furcsa (?), de nem hiányzott a zene, a színes díszletek. Nem hiányzott a mozgalmas jelenetek tömkelege. Ez az előadás úgy jó, ahogy van. A maga feszült hangulatával, a nézők bevonásával, a végig lekötött figyelemmel. És igen, a lélek drámájával, amit vagy magunkévá fogadunk, vagy elutasítunk, de érintetlenül nem hagyhat senkit.

Köszönöm ezt az élményt a Weöres Sándor Színház csapatának. Gratulálok minden résztvevőnek, színészeknek, nézőknek, jövendő nézőknek, akik majd eztán veszik ki a részüket az ítélethozatalból.

 

 

 

fotó: Mészáros Zsolt

A kép a színház honlapjáról származik


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#2. 2019. február 17. 18:15
Így olvasva is izgalmas és elgondolkodtató: tényleg nincs jó döntés....
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

4. Zsidó Művészeti Napok