Yolla: Hol jársz, Mikulás?

Hajnalban arra ébredek, hogy hasogat a bal vállam. Így van ez, megérzi az időjárásváltozást, amióta megműtötték.

 Kikászálódok az ágyból, odamegyek az ablakhoz és látom, odakinn sűrű pelyhekben hull a hó.Puha fehér takarója alatt szunnyad az udvar. Bodri kutyámat sem látni, pedig ez idő tájt teszi első sétáját a portán, körbeszaladja a kertet, utána az éjszakára nyitva hagyott kapun átballag a baromfiudvarra, hogy  Taréjos kukorékolását ugatással nyugtázza. Erre már rendszerint felébrednek  a hízók is, kidöcögnek a karámba, hogy megegyék az előző nap kapott takarmány maradékát.

Bizonyára fázik öreg kutyám, ahogyan magam is kapkodom a lábam a tizennyolc fokra hűlt házban. Hiába jó a ház szigetelése, ha eddig nem volt érkezésem átalakítani a fűtési rendszert, és az alagsori vegyes tüzelésű kazánnal fűtöm a teljes százharminc négyzetmétert, pedig elég lenne három helyiséget melegíteni, mert annál többet nem használok, ha egyedül vagyok. No, majd jövőre erre is sort kerítek, nem vállalok több maszek munkát, elég lesz a háztartásban, a kertben és a tízhektáros gyümölcsösben tevékenykednem, elvégre hamarosan betöltöm a hetvenet.

De jó, hogy a lányaim kirepültét követően kidobtam a kádat a fürdőszobából, és helyette tusolókabint tettem be! Azzal kezdem és fejezem be a  napot, hogy kiáztatom magam a kellemes melegvízben.  A csudába! Ennyi kényeztetés nekem is jár!

Elkészítem a négyszemélyes kávémat, addigra normál üzemi hőmérsékletre hűl a testem, és kiballagok megetetni a jószágaimat. Csizmám talpa alatt ropog a hó és hiába húzom fejemre a legkisebb fiú unokámtól örökölt kötött sapkát, néhány hideg hópehely a nyakamban landol. Szalad elém Bodri, és árnyékként követ, mintha a testőröm lenne. Rám mordul, ha nem a szokásos sorrendben végzem a dolgom. Megvénült és a szokások rabja lett, de mit is várhatnék tőle, amikor jómagam is hosszú évek alatt apránként összeraktam teendőim optimális  sorrendjét és nem térek el tőlük, mert azok jelentik számomra a kapaszkodókat, amelyek oly sokszor kihúztak a bajból. Lehet, hogy lélekben másutt jártam, de kezem s lábam tette a dolgát. Huszonöt éves özvegységem elején nem kevés vesződségembe került, mire kialakítottam a két lányom felneveléséhez szükséges feltételeket, hogy zökkenőmentes legyen a háztartás vezetése, a munkám és a tízhektáros gyümölcsös megművelése, és mellette vállalhassak maszek munkát is, mert kellett a pénz.  Megígértem Juliskának, nem hozok mostohát a házhoz és mindent megteszek, hogy lányaink tanulhassanak. Betartottam a szavam. Bárcsak látná szegénykém  a családot, amikor minden évben december elején, Mikulás környékén  együtt vagyunk, a vejekkel, és hat unokával együtt, levágunk két kétszáz kilós hízót,  aminek nagy részét nekik adom, hadd boldoguljanak. Fél évvel ezelőtt Londonban megszületett az első dédunokánk is, Kevin, akit eddig csak a számítógépen láttam, de most hazajönnek és végre személyesen is magamhoz ölelhetem az aranyos kisfiút. Angol az unokavejem, nincs is ezzel semmi baj, csak megértetem vele magam, ha másként nem, hát kézzel, lábbal. Amíg kicsik voltak az unokák, a disznótoros vacsora közben kisurrantam, beöltöztem Mikulásnak, s ragyogó gyémántként csillogott az apróságok szeme, amikor egyenként szólítottam őket, hogy néhány keresetlen szóval  átadjam nekik az ajándékokat. Mára megnőttek, húszezressel bélelt borítékot kapnak némi édesség kíséretében. Régóta szekrényben pihen a mikulásruhám, amit ismét elővettem Kevin kedvéért, és átvittem Mancikához, mert némi reparálásra szorul.

-        Eredj a lábam elől, Bodri! Felbukok benned! Mindjárt kapsz enni!

 

Etetőbe öntöm a kukoricát, erre már kevélyen Taréjos  is kilépdel az ólból, megkóstolja a menázsit és a terített asztalhoz fennhangon hívja  tizenhat tyúkját. Bezzeg a két hízónak elég meghallani a vödör csörgését, máris cammognak a vályúhoz, hogy  hosszú fülüket felcsapva a szemem közé nézzenek és hangos röfögéssel jelezzék éhségüket.

Az etetést követően az alagsorban kihamuzom a kazánt, bekészítem a gyújtóst, a két talicska vágott fát, hogy a früstök után csak meg kelljen gyújtanom a tüzet. A boltban vásárolt szalonnából sütök négy méretes szeletet, kanyarítok hozzá két karéj kenyeret. Fele az enyém, amit méregzöld erőspaprika szeletekkel elfogyasztok, a másik felét meg viszem Bodrinak. Utána megiszom a hajnalban főzött négyszemélyes fekete második felét is, csak úgy hidegen, majd elmosogatok, kiszellőztetek. Vastag zokniban szaladgálok a patyolattiszta lakásban, mert a nyári papucsot még nem cseréltem le a télire, pedig az a vastag frottír fuszeklihez bizony elég szűknek bizonyul. Ideje megkeresnem a téli papucsot, ma sort kerítek arra is, mert kivételesen egész délelőtt ki sem mozdulok a házból.

Úgy látom, a disznóvágáshoz megvettem a szükséges fűszereket, a kolbász és a szalámi töltéshez szükséges belet. Nézzük az unokáknak szánt édességeket, melyek  közül nem hiányzik semmi, csak a bélelt borítékokat kell mellétennem. Nem fáradok azzal, hogy ráírjam a neveket, úgyis tudják, melyik bonbon kié, ha meg összecserélik, a lelkük rajta. Hanem a disznótor  időpontját mielőbb meg kell határoznunk, miután a cimboráknak szólnom kell, hogy jöjjenek segíteni. Szeretem én a vejeimet, rendes emberek, csakhogy a kétkezi munkában kétbalkezesek.  Külön gondot okozott nekem, hogy a disznóölésnél hasznosnak érezzék magukat, anélkül, hogy magukban vagy másban kárt tennének. Úgy döntöttem, hogy a felvigyázók lesznek. Ügyeljenek a gyerekekre, az udvaron az üstházra, és arra, hogy a segítségemre lévő két komám poharából  sose fogyjon ki a bor. Hozzájuk hasonlóan az unokáim sem szaggatják az istrángot, bezzeg a lányaim meg sem állnak, ég a kezük alatt a munka. Sütnek, főznek, tálalnak, mosogatnak. Hej, de büszke lenne rájuk Juliska!

Amikor  elújságolta a lányom, hogy Mikulásra hazajönnek az unokámék a dédunokával együtt, rögvest szóltam Pista komámnak, hogy adja kölcsön a gyerekágyat a kis Kevinnek. Meg is hozta, nekik csak karácsonyra kell. Barátosnémmal beültünk a kocsiba és elmentünk a megyeszékhelyre  beszerezni a belevalókat, még játékokat is vettünk. Utána majdnem összevesztünk, mert Mancika szerint az eredeti csomagolásban lévőket is ki kell bontani, kimosni és kivasalni, de még a játékokat is. Minek, ha vadonat újak? De az asszonynép már csak ilyen! Övéké az utolsó szó. Mert annyit tudnak beszélni, hogy jobb, ha rájuk hagyjuk. Takaros, bögyös, nagyon csinos asszony Mancika. Tizenöt éve elvált a férjétől, tíz éve a barátnőm. Biztosan feleségül jönne hozzám, de addig nem akarom megkérni a kezét, amíg családomnak szüksége van a támogatásomra, holott öt évvel ezelőtt megvettem a gyűrűket. Mikor jön el a megfelelő időpont? Azt biz’ magam sem tudom.

Zenél a mobilom, az idősebbik lányom keres:

-        Szervusz, Apa! Tegnap beszéltem a húgommal és úgy döntöttünk, hogy az idén nálunk lesz Szegeden a Mikulás-összejövetel, melyre szeretettel várunk! Nem akarjuk Kevint utaztatni, elég lesz neki a repülőút! Úgy gyere, Apa, hogy  nálunk is maradj legalább egy hétig!

-        Azt nem ígérhetem, kislányom! Szóval, az idén elmarad a nagy közös disznótor! Semmi baj, gyerekem! De nekem is lesz egy kis meglepetésem számotokra!

-        Várunk, Apa! Puszillak!

-        Szervusz, kislányom!

Ez a telefon az, amely jelzi, hogy ideje rendezni a magánéletemet. Elengedik kezemet a  lányaim, éppen ideje! Egy hét múlva Mikulás, kevés az időm, ellenben sok a teendőm.

Először is megkeresem a karikagyűrűket! Mit keresem, előveszem! Ott tartom a komód alsó fiókjában, a zoknik mögött, az ékszeres dobozban. Utána felhívom Mancikát, hogy estefelé átmegyek a mikulásruhámért, majd rendelek két hatalmas virágcsokrot, elvégre háztűznézőbe nem mehetek üres kézzel. Majd beszélek Pista komámmal, hogy mégsem kell a kiságy, elviheti holnapután, a disznóvágás után, melyre elvárom. Még a másik komámnak is szólnom kell, hogy levágjuk az egyik hízót, a másikat meg eladom, ha tud valakit, akinek kellene. Neki kell, mert mindig azt mondogatja, hogy az egész faluban egyedül én nevelem egy évig kukoricán a malacokat. Jól tippeltem, három nap múlva meg nála lesz disznóölés. Kapok vagy százezret a hízóért, abból meglesz az esküvő, sőt, még a nászút is.

Egy órám van, hogy rendesen felöltözzek, elmenjek a virágcsokrokért, ezért igyekeznem kell az öltözködéssel. Utoljára négy évvel ezelőtt viseltem öltönyt, fehér inggel, nyakkendővel, akkor feszült rajtam, most pedig mintha kissé nagy lenne. Sebaj, a derékszíjon lehet állítani. Öltönyhöz nem vehetek fel dzsekit, a szövetkabátom pedig olyan idegen számomra, mintha nem is az enyém lenne.

Beülök a kocsiba és elmegyek a virágcsokrokért. Természetesen rákérdez a boltos, mire készülök ilyen ünnepélyesen. Megpróbálom tréfával elütni a dolgot és a lehető leggyorsabban kimegyek a faluból a temetőbe, ahol Juliskám is pihen.

-        Drágaságom, örök szerelmem, lásd, betartottam az ígéretemet. Becsületesen felneveltem a gyerekeinket, megtettem, mit csak tehettem. Már nincs szükségük rám. Lassan fordul a kocka és magam szorulok gyámolításra. Jó, nem titkolom azt sem, hogy meguntam a magányos életet. Társra van szükségem, olyanra, akivel megértjük egymást. Morgós, öreg medve lettem. Csikorognak az ízületeim. Jól esne, ha valaki kényeztetne. Neked újságolom el elsőként, hogy megkérem Mancika kezét. Nem, nem pótol téged, nem is tudna. De szeret engem, és ő is kedves a szívemnek. Ha te elfogadod, akkor a lányok sem fognak berzenkedni.  Megértesz, ugye?

Sűrű nagy pelyhekben esni kezd a hó. Leveszem az egyik márvány virágtartóról a csomagolást, mert mindig lekötözöm télire a fagy ellen, majd gondosan belehelyezem a színes gerberacsokrot, melyben a piros, bordó, sárga és rózsaszín virágok máris fehérbe borulnak, amint a kocsitól visszanézek a sírra.  Beülök a kocsiba és önkéntelenül kicsordul szememből a könny. Nem ámítom magam, hiszen huszonöt év távlatából inkább nekem volt szükségem a Juliskámnak szóló monológomra, mellyel lezárom az eddigi életemet, és megnyitom az új fejezetet. Hogy jobb lesz vagy rosszabb, nem láthatom előre.

Óvatosan gurulok a kocsival, mert szinte semmit sem látni a hófüggönytől. Néptelenek az utcák, talán éppen azért veszélyesek, mert nem számítunk arra, hogy valaki lelép a járdáról, vagy egy kóbor eb elénk szalad, s hiába fékezünk az utolsó pillanatban, a kocsi csúszik tovább a havon. Viszi a tehetetlenségi nyomatéka.

Istenem, lehetséges lenne, hogy én is fékezek? Hogy a tehetetlenségi nyomatékom, a magánytól való félelmem egyenesen egy meggondolatlan házasságba sodor?

Lehúzódok az út szélére, leállítom a motort. Két perc múlva ki sem látok a szélvédőn. Nem is akarok. Ha nem látok ki, akkor engem sem látnak. Szükségem van néhány perc egyedüllétre. Egy cigarettányi szünetre. Csakhogy nem dohányzom. Mellettem az anyósülésen kajánul vigyorog a sárga rózsacsokor.  Mintha kérdezné, biztos, hogy ezt akarod, Márton? Az összeköltözéshez nem szükségeltetik esküvő! Ráadásul nincsenek félreértések, anyagi közösködés, bizonyos keretek között elégséges  az egymáshoz való alkalmazkodás, azaz megmarad a párkapcsolat önkéntessége, a házasságból adódó kényszerek nélkül. Nem szólhat rám, ha a komákkal poharazgatok és eggyel többet iszom a kelleténél, s engem sem zavarhat, amikor Mancika a barátnőivel a nyugdíjas klub keretében napokig utazgat a világban.

-        Hol jártál, Mikulás? Nem hiányzott a ruhád? – kopogtatja meg Mancika a mellettem lévő ajtó üvegét. – Tíz perce itt parkolsz! Miért nem jössz be?

Lehúzom az ablakot:

-        Szervusz, kedvesem! Csak azért jöttem, hogy megmondjam, később jövök a ruháért. Ma van az unokahúgom születésnapja, átmegyek Palkonyára, megköszönteni!

Az országúton jut az eszembe, hogy nincs is unokahúgom.  És ezt Mancika is tudja.

Eláll a hóesés. Kitisztul az ég. Halványan felsejlik a nap. Átmegyek a szomszéd községbe, veszek egy tálca süteményt, azzal fogok Mancikának kedveskedni, hogy megreparálta a mikulásruhámat.

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek