Yolla - Nyílt levél a Miniszteri Biztos Asszonyhoz!

maga csak ne akarjon rólunk gondoskodni, mert az nem vezet jóra, legalábbis nekünk nem

 

A cikk ihletője

 

 

Tisztelt Asszonyom!

 

Sajnálom ám magát, aranyoskám, mert elképzelem, hogy milyen sokáig törhette azt az okos fejecskéjét ezen az ötleten! Biztosan a saját felmenői jutottak eszébe, akiket magácskának - ménkű sok munkája és hivatali elfoglaltsága miatt - évek óta nem volt ideje meglátogatni, az pedig természetesen szóba sem jöhetne, hogy munkája rovására gondoskodjon róluk, elvégre már többszörösen nagykorú állampolgárokról van szó,  akiknek kutya kötelességük megélni a jég hátán is, miután becsülettel felnevelték gyermekeiket, ledolgoztak úgy cirka negyvenöt évet, bár kicsit belerokkantak, de miért is panaszkodnának, amikor ott a hatalmas nyugdíjuk, megvan az vagy hetvennyolc ezer forint is, melyből igazán jól meg lehet élni, akkor, amikor a sokkal fiatalabb, életerős embereknek a közmunka havi negyvenhét ezer forintjából még gyermekeik felnevelésére is telik, mert kell, hogy teljen, miután munkahelyek nem teremnek a fán, állam bácsi kinevezte a munkahelynek a közmunkát, amely összegét tekintve segélynek számít, még ha kevés is,  erre mondták az ánti világban, hogy nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy, de ezt most nem mondják,  itt kérem demokrácia van, egyenlőség, csak vannak egyenlőbbek a többieknél, bár a zállampolgár egyforma, amikor választásra kerül a sor, ám a közpénz fosztogatásánál az egyenlőbbeknek, nem is értem, miért, kicsit mindig több jut, munka nélkül is, és akkor nincs pardon, a nagyszülők és szülők összegrundolták munkáséveik alatt azt a közvagyont, amit most lehet fosztogatni, a Mór megtette kötelességét, a Mór éljen meg, ahogyan tud, elvégre valakiknek a csirkelábat, farhátat is meg kell venni és enni, nem lehet azokat kidobni, márpedig magának, aranyoskám, csak a comb dukál, meg a melle a húsa, azok a fránya tyúkok meg évszázadok óta nem mutálódtak, képesek voltak megtartani lábukat, szárnyukat, nyakukat, fejüket, meg a püspökfalatjukat, úgy látszik, előre tudták, hogy eljő az idő, amikor éppen ezen testrészeik képezik a nyugdíjasok álmát, bárcsak annyit tudnának venni belőlük, hogy minden napra jusson hús az asztalukra, de, mint azt tudjuk, több nap, mint kolbász, csirkehúst sem lehet enni minden nap, még megcsömörlik tőle az ember, én mondom magának, jól van ez így, nem kell mindig kaviár, lencsét is ehetünk, nyolcszáz forint kilója, igazán nem sok, bár inkább együnk friss zöldséget, én is vettem ma friss gyalult tököt, egy csokor kaporral, mert az úgy finom, meg tejfelt is vettem hozzá, így lett ezerkétszáz forintból tökfőzelékem, de még így is olcsó, mert olaj meg liszt a rántáshoz, már volt otthon a spájzban, azt nem kellett vennem, ne vágjon közbe, aranyoskám, hogy inkább főztem volna húslevest, mert nincs igaza, a sárgarépa kötege négyszáz forint, a gyökér kilója hétszáznyolcvan, a karalábé darabja száznyolcvan, és még akkor hol van a hús, abban persze igaza van, aranyoskám, hogy a nyugdíjasok nem vesznek trendi pólókat, méregdrága szakadt farmert, azon sokat spórolnak, meg az okos telefonon is, de  az minek is kellene nekünk, maga is tudja, hogy a divat rendszerint  időnként visszatér a régi dolgokhoz, megvárjuk, míg ruhatárunk rég nem hordott darabjai újra divatba jönnek, mi az nekünk, időnk van, az okostelefonnal meg mit is kezdenénk, mire beleütögetnénk, mennyibe kerül fél kiló körte, ha annak hatszáznyolcvan forint kilója, már rég kiszámoltuk, hogy nekünk nincs háromszáznegyven forintunk három körtére, inkább veszünk kétszázért egy kiló import almát, mert az olyan kemény, hogy protézisünk miatt kitart a következő nyugdíjig, egyébként is az többfunkciós, levesnek is jó, rétesbe is tehetjük, meg aztán a gyűléseken megdobálhatjuk vele - tojás helyett - az észtosztókat, s még csak össze sem törnek, olyanok, mint a Tesco gazdaságos áruk, csak ezeknek nem járt le a szavatosságuk, szóval, aranyoskám, maga csak ne akarjon rólunk gondoskodni, mert az nem vezet jóra, legalábbis nekünk nem, mert mi lesz, ha magácskának újabb ötlet jut eszébe, amivel megspórolhatná a nyugdíjunkat, s elvitetne bennünket Csajágaboconádalsóra, az Idősek Közmunka Klubjába, hogy dolgozzunk meg a nyugdíjunkért, még egyszer, hogy más ötletet ne is mondjak, mert még megfogadná aranyoskám, azért fogadjon meg tőlem egy tanácsot, mielőtt ilyen ötleteit közhírré teszi, ugyan beszélje meg már a nagyszüleivel, ha ők még hajlandók magával szóba állni, minden jót magának, aranyoskám, és ne feledje, magának is van esélye arra, hogy megöregszik és utódjainak is lesznek vadabbnál vadabb  ötleteik, ennek reményében üdvözli egy nyolcvankét éves dédmama.

 

Utóirat: a dédunokám szerint én sütöm a világon a legjobb almásrétest.

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek