Yolla - Forgószél

Hasát mintha késsel hasogatnák, annyira fáj, hogy kétrét görnyedve botorkál el az ágyig, még az ajtót sincs érkezése becsukni. Mire megérkezik Zsákos Józsi a dzsippel, már nincs magánál.

 

Süvít a szél kéményben, s azt sziszegi, viszem a tetőt, meg a házat, az antennát nem mondja, mert azt már rég letörte és valahol leszakította az áramvezetéket is, hogy egyforma sötét legyen odabenn és odakinn, mert úgy félelmetesebb lehet a gyarló ember számára, főleg akkor, ha az a szerencsétlen egyedül van, ráadásul egy gyenge nő, olyan, mint Kata, aki emlékezetből próbálja kitapogatni a konyhaszekrény fiókjait, melyek közül az egyikben biztosan talál gyertyát.

A kandallóban hamvad a parázs, rá kellene tenni egy-két fahasábot, mert ez az egyetlen fűtés a téliesített faházban, de fél, hogy leég a ház, ha kipattan belőle a parázs, mert nem mer mellette ülni egész éjjel, hanem befekszik az ágyba, magára teker két plédet, arra ráhúzza a paplant és csak nem fagy meg reggelig. Aludni úgysem tud, olvasáshoz kevés a fény, még ha talál is gyertyát, csak addig égeti, ameddig lefekszik.

Kétségbeesetten matat a fiókokban, kezébe akad minden, amire nincs szüksége, kés, kanál, villa, teaszűrő, kiskanál, fakanál, a másikban szögek, kalapács, csavarhúzó, a harmadikban, de minek is sorolom, az adott szituációban valamennyi használhatatlan kacat. Legalább dohányozna, akkor a cigaretta parazsának parányi fénye megtörné a sötétséget.

Kellett neki egyedül maradni Simon nyaralójában, amíg az kétnapos konferencián van Bécsben, csakhogy ne otthon kelljen várnia, hanem itt, a megszokott találkahelyükön, a fővárostól kétszáz kilométernyire és a legközelebbi településtől is olyan messze, hogy gyalog ne lehessen könnyen elérni a faházat, a kocsit meg messziről látni, ahogyan kapaszkodik felfelé a szerpentinen.

Kocsija a ház mögött áll, a támfal és a ház közötti területen, hogy ne lássa senki, aki arra téved.

Süvít a szél, szökik a meleg a kéményen át, dob két fahasábot a parázsra, magára teker két vastag plédet, odahúzza a kandalló mellé az egyik nagy öblös fotelt, odakucorodik és mereven nézi, mint nyaldossák apró lángnyelvek a fákat, mintha kóstolgatnák, majd derekasan beleharapnak, egyre nagyobbra nőnek, hogy imbolygó táncot járhassanak a betolakodó szélben.

Pár perc múlva pattogó hangot adnak a fahasábok és meleget árasztanak, a lángfények pedig rabul ejtik Kata tekintetét. Ha jobban figyel, hallja a kinti zajokat is, ahogyan rázza a fákat a szél, tördeli ágaikat, fel-felkap belőlük egy köteget, hogy odébb vigye és zajosan a földnek csapja azokat.

Úgy bánik a fákkal a forgószél, mint az élet Katával, hol megtépázza, hol meg felemeli és messzire repíti, szédítő sebességgel, azután hirtelen elengedi, hogy a földnek csapódjon, éreztetve vele, hogy a föld és ég közötti lebegés véges, ahogyan a boldogság is az, és aránytalanul hosszúk a munkás hétköznapok, melyeken arra vár, hogy Simon karjaiban újra elhagyhassa lába a földet.

Émelyeg a gyomra, pedig reggel óta nem evett semmit és most sem érez éhséget. Lehet, hogy a dühöngő szél és a magány okozza. Ez utóbbi, Simonnak köszönhetően, élete természetes részévé vált, amely kitölti a két találkozásuk közötti űrt, immár lassan tizedik éve.

Doktori értekezésének Kormos professzor úr a konzulense, aki rendszerint minimum öt phd-s hallgatót vállal, ám az érdemi munkát titkárára, dr. Halmos Simonra bízza, a kétgyermekes fiatalemberre, aki egyszerre akar megfelelni minden kihívásnak és képes fél éjszakát is a kutatásain dolgozni. Megteheti, mert anyósa hozzájuk költözik, és segít a gyerekek ellátásában.

Kormos professzornak hetvenöt éves korában is éles a szeme, azonnal meglátja tanítványaiban a csiszolatlan gyémántot, jelen esetben éppen Katában, akinek Simon kutatásához kapcsolódó témát ad, amely kiegészíti azt, és tudja, hogy a két fiatal lelkesedése egymás munkáját erősíti.

Elhamvadt a két fahasáb, újat tesz rá a lány és visszatér az öblös fotelbe. Odakinn őrjöng a forgószél, egyre nagyobb és félelmetesebb a hangja, s Kata szíve nagyot dobban, amikor a kinti morajlásból kihallatszik az egyik fa kettéhasadásának rémisztő hangja.

Kicsit émelyeg a gyomra, görcsöl a hasa is, bizonyára ezek az egyedüllét tünetei, hiszen ki az, aki arra vágyna, hogy magányosan töltse az éjszakát a hegyoldali kis faházban, melyet majdnem felkap a forgószél.

Szívós a faház, sok vihart átélt, olyan, mint a professzor úr, nem véletlenül veszi meg az öreg húsz évvel ezelőtt, pedig tudja, hogy családtagjai először és utoljára keresik fel, amikor megmutatja nekik, s kajánul mosolyog, valahányszor egyedül elindul kis kuckójába töltekezni. Lenn, a völgyben meghúzódó kis faluban megismerkedik Zsákos Józsival, a hallgatag, nagydarab emberrel, akinek felesége annál többet beszél, s megállapodik vele, hogy gondozza a faházat, akár ki is adhatja, de mindig a rendelkezésére kell álljon, ha telefonál, mikor érkezik.

Amikor Kata és Simon a kutatás részeredményét publikálni akarja, az öreg professzor meghívja őket ide, egy háromnapos piknikre, majd amint látja, hogy jól érzik magukat, felajánlja nekik, hogy bármikor lejöhetnek, csak egy héttel előtte őt és Zsákos Józsit értesítsék.

Hirtelen abbamarad odakinn a morajlás, csend lesz, mozdulatlan csend. A kandallóban vígan táncolnak a lángok, és határozottan melegszik a helyiség. Csak a hasából múlna el a görcs.

Akarja ezt a gyereket, meg is mondja Simonnak, nincs mire várnia, és fel tudja egyedül is nevelni. Nem kényszeríti a férfit, hogy hagyja ott a családját, ha eddig szóba sem került a válása, most se legyen téma közöttük. A multinacionális cégnél, melynél hat éve dolgozik, megbecsült középvezető, elfogadható jövedelemmel, melyből még a szüleit is tudja támogatni, és nyaranta járja a világot, szinte nincs olyan földrész, melyen még nem fordult meg. Fél évig otthon marad a babával, utána fogad egy dadát, s visszamegy dolgozni. Minden rendben lesz.

Fehér lesz a babaszoba alapszíne, tervei szerint az egyik falára élénk színnel mesefigurákat festet a képzőművészeti egyetemre járó unokaöccsével, akinek barátnője belső építész, és akitől máris hasznos tanácsokat kap a gyerekszoba berendezéséhez.
A kocsit is kicseréli egy nagyobbra, hogy kényelmesen elférjen benne a gyerekülés, mert mindenhová kettesben mennek, anya és gyermeke, míg világ a világ.

Feltápászkodik, ki kellene szellőztetni, mert kevés benn az oxigén. Pár percre kinyitja az ajtót, addig nem fázik meg, míg felfrissül a levegő.

A szerpentinen, két szinttel lejjebb, mintha apró fénycsóva mozogna.

Hamarabb hazajön Simon! Repes a szíve, együtt vacsoráznak, kettesben, Bella néni sült kacsája szinte még érintetlen. Hófehér, kemencében sült házikenyér és savanyúság is van hozzá, desszertnek meg szilvalekváros bukta.

Hasát mintha késsel hasogatnák, annyira fáj, hogy kétrét görnyedve botorkál el az ágyig, még az ajtót sincs érkezése becsukni. Mire megérkezik Zsákos Józsi a dzsippel, már nincs magánál.

Kellemes meleget érez. Száraz, orvosságszagú a levegő. Ébredezik. Kinyitja a szemét és meglátja a fölé hajoló zöld ruhás, fehér sapkás, orvosi maszkot viselő férfit.
- Üdvözlöm, asszonyom, Kovács Andor főorvos vagyok. Örülök, hogy végre felébredt.

Kata önkéntelenül megsimítja a hasát. Nagyon lapos.
- Sajnálom, rossz hírt kell közölnöm magával, nem sikerült megmentenünk a kisbabát. Szerencsére lehet még gyermeke. Kérem, nyugodjon meg!
Szeméből megállíthatatlanul folyik a könny.
- Pár percre beengedem a férjét, egész éjjel itt toporgott a folyosón, nagyon aggódott magáért!
De nekem nincs férjem, már senkim sincs, mondaná, de olyan száraz a torka, hogy egy hang sem jön ki belőle.
- Nővérke, kérem, itassa meg a beteget!
Két korty langyos, semmi ízű tea csodákra képes. Kata megragadja a nővér kezét, úgy suttogja:
- Ne engedjenek be senkit... nekem nincs férjem...

 

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek