Wolfgang Bauer: Mágneses csókok

Bauer posztmodern grázi író. Viselkedése, művei polgárpukkasztóak. Ide manapság ért el az itt tájszólás és szleng bőséges felhasználásával megírt jelenség: az ifjúság identitásvesztése, önmeghasonlása

 

Wolfgang Bauer:
Mágneses csókok

Szereplők:
Ernst (jó harmincas)
Iris (17)
“El Monstre”
Kjel
Sibylle
Sonnenberg
Dr. Ziak
Joe
Olga
Anya
Színpad: Hatalmas szoba egy régi ház legfelső emeletén. A háttér üvegezett, illetve nyitott. Egy messze nyúló, dobozolt (ház)tetőtengerre néz. A szobában kopott elegancia, összevisszaság. Az utolsó jelenet kivételével az egész darabon keresztül ugyanaz a hangulat uralkodik, ugyanaz az idő. Egy naptár június 17.-ét mutat, egy ingaóra, amelynek az ingája mozog, mindig 3 óra 15 percet. Minden jelenet egy távoli harangszóval, macskanyivákolással, távoli afrikai népzenével és egy madárfüttyel kezdődik. A jelenetek végén cseng a telefon.

1.
(Iris cigarettával a kezében, sietve, lábujjhegyen jön be a tetőről a szobába. Nekiütközik a balkonajtó egyik szárnyának, amely hangosan bevágódik. Ernst felriad az ágyban.)
ERNST: Mit csinálsz?
IRIS: Olyan éhes vagyok.
ERNST: Csinálj magadnak valamit.
IRIS: Túl sok a nyüzsgés. (ismét a balkonajtóhoz megy)
(Ernst a szájába dug egy cigarettát, de nem gyújtja meg. Iris a lemezjátszóhoz megy, a lemezek között válogat, majd gyorsan eltűnik a konyhában. Csörömpölés. Ernst feláll, kimegy a tetőre, meggyújtja a cigarettát és egy távoli zene hangjára a csípőjén dobol. Iris visszajön. Egy pohár gyümölcslé van a kezében. Ernst gyanakodva fordul hozzá.)
ERNST: Ide figyelj!
IRIS: (odamegy hozzá) Hm?
ERNST: Most már tudom, hogy mit álmodtam. (A lány szemét nézi) Óriási a pupillád, mutasd!
IRIS: Neked is nagy van. (megcsókolja) Szeretlek.
ERNST: Ilyen pupillákat!
IRIS: Ne nézz úgy.
ERNST: Mi bajod?
IRIS: Nem tudom, mi van… ha valaki rám néz, főleg, ha ilyen grimaszt vág… félek… szörnyen félek.
(Ernst grimaszt vág.)
ERNST: Így?
IRIS: Ne!
(Ernst szörnyűséges grimaszt vág. Iris reszketni kezd, majd hisztérikus kiáltással kirohan a tetőre)
ERNST: Mi van?
(Iris sírva jön vissza. Még reszket. Ernst átkarolja.)
ERNST: Azelőtt azt álmodtam, hogy folyton nézel és én folyton kiabálok: Na mondj valamit! Mondj már végre valamit! S erre te azt mondtad: Maradj itt! Maradj itt nálam! Én erre: Igeeeeen! Ez a logika! Ez a valóség! Itt jó helyen vagyok! Itt minden normális! Most már telik az idő! Most már telik az idő!
IRIS: Hány óra tulajdonképpen?
(Ernst ránéz az ingaórára)
ERNST: Negyed négy… furcsa… álmomban is pontosan negyed négy volt… (kihallgat a háztetőre) … Most abbahagyta a zenéjét…
IRIS: (kibontakozik, kimegy a konyhába) Ki?
ERNST: (magában) Eh, az ott túl… (gondolataiba mélyed) (dörög)
ERNST: Dörgött?
IRIS: (a konyhából) Nem!
ERNST: (hangosabban) De te még mondtál valamit mielőtt felébredtem … valamit kiáltottál… ( Le –fel járkál)
IRIS: (halkan és félve jön be, Ernstre pillant, aki nem feléje fordul) Még itt vagy? (Ernst hirtelen megfordul és kétségbeesve néz rá)
ERNST: Igen! … Hát ez…
Iris: (Azonnal) Itt vagy még?
(Telefon, színpad elsötétül.)

2.
(Cseng a telefon, Ernst felébred, felveszi)
ERNST: Igen? Igen… igen… mennyi is az idő most? … Negyed négy? … Igen, hol voltál? … na, gyere!
(Felkel és jár egy kört)
(Hirtelen Kjel és “El Monstre” lép be hangtalanul. Kjel egy norvég zenetudós, negyvenöt körüli, állig begombolva, fél körszakállal. Arca bal fele simára van borotválva. Otthoni akcentussal beszél. “El Monstre” erős termetű fiatal úr, hullámos vörös körszakállal. Egyes szavakat elhadar, másokat túlzottan elnyújt. Mindketten be vannak csípve kissé.)
MONSTRE: Ja, szereeervusz! Remélem van még valami innivalóóóód!
ERNST: El Monstre! … igen-igen… honnan jösztök … szervusz Kjel … mit akartok?
KJEL: Honnan jövünk … és hova megyünk … hát … voltunk egypár varázslatos kocsmában… (felemeli az ujját) …. De minden hátsó gondolat nélkül hehehe… (a tetőre pillant)
MONSTRE: (Belezuhan egy fotelbe) Vedeetünk egy cseppet, mint látod…(Kjelre pillant) de nem többet, mint amennyit bírtunk. (Mindketten nevetnek, Ernst zavartan néz) Jaja.
ERNST: (whiskysüveget tesz az asztalra) Netek! De nemsokára mentek, mert jön Iris … s én tovább szeretnék aludni.
MONSTRE: Te!
ERNST: Igen?
MOSNTRE: Tusoohatok nállad?
ERNST: Tusolni akarsz? Kérlek (kifele int).
MONSTRE: TEeee!!
ERNST: Mi van?
MONSTRE: Van eccigid?
ERNST: Van… Nesze…
MONSTRE: Teee…
ERNST: Igen…
MONSTRE: Telefonáhatnék egy rövidet?
ERNST: Igen-igen…
(Monstre rámosolyog Ernstre, a telefonhoz megy és beszélni kezd rajta, anélkül, hogy tárcsázott volna. Halkan beszél, csak egyes szavakat lehet megérteni: “véres rongy”, Iris, “erős vihar” és “jól összezevarva”. Ernst görcsösen próbál meghallani valamit, még fintort is vág közben. Monstre leteszi a kagylót és csóválja a fejét.)
MONSTRE: Jaja a szerelem! Szörnyű, szörnyű, sír a fésű!
ERNST: Tárcsáztál egyáltalán?
MONSTRE: Teee!
ERNST: Igen?
MONSTRE: Fejből! Az éccaka közepén! (Kimegy) Úúúúgy, s most egy frisssitő tusolás. Az lesssz!
KJEL: (a balkonajtóban) Honnan jön ez a szenvedélyes zene? Tavaly Kongóban voltunk néhány zenezsenivel … ott… igen, ott játszották ezt … haha… szenvedélyes zene …annyi szenvedély … megannyi szenvedély van benne… csupa mágnesesség.
ERNST: (ijedten) Mágnesesség?
KJEL: Miért kérdezed … minden hang egy mágneses csók, ellenállhatatlan…
ERNST: Éppen egy krimit írok … annak is Mágneses csókok a címe… (kétkedve pillant Kjelre) Miért csak fél szakállad van?
KJEL: Fél? Ez egy egész … csak leégett az egyik oldala, amikor itt lenn a papírkosarat meggyújtottam … hahaha … nekem, ahhh, 45 éves zenetudomány professzornak olyan szenvedélyem van a tűz iránt!
ERNST: Dörgött?
KJEL: Nem … mi bajod? Haha mindenki tudja, hogy ott vagyok a piromániások nyílvántartásában, amióta felgyújtottam a barátnőmnek a házát Norvégiában … haha …szenvedélyes nő, az Yrida … mint a te barátnőd … mindent körbe olajjal … haha … aztán she comes anyaszült meztelenül … és a szeretője is … egy ír, borzasztó részeges volt, semmit se vet észre az egészből … ott helyben táncoltunk az égő ház előtt!
(Kjel énekelni kezd egy ír népdalt, egyre hangosabb. Megszállottan, majdnem fenyegetően táncol Ernst körül.)
ERNST: Ne olyan hangosan! Ne olyan hangosan!
KJEL: Nem bírom! Nem bírom! Annyi szenvedély van bennem!
(Hirtelen abbahagyja és lábujjhegyen kioson a háztetőre.)
KJEL: Hallod? Odaát vége a zenének… az enyém erősebb volt, mert az északi sarkról jön… itt az egyenlítőnek nincs szava … hol a barátnőd?
(Ernst a szemét dörzsölgeti. Monstre lép be.)
MONSTRE: Íííííígy ni… mostmán újra friss és vidám vagyok… a hajam még egy cseppet vizes, ellenben tiszta, fésült, “választékos”! (Ernsthez) Valami baja van a szemednek?
ERNST: Nana…
MONSTRE: Ráférne egy csepp hajfény?
KJEL: Utálom az üveget! Az ember mindent olyan élesen lát vele… azzal minden olyan valószerűtlen… Gyere Monstre, Ernst aludni akar…
MONSTRE: Hmmm… áhá… Akkoo: egy jóóó éccakát.
ERNST: Igen. Szervusz.
(Ernst feltesz egy lemezt, le-föl járkál a szobában. Hirtelen hallgatózni kezd, leállítja a lemezt, figyel. A mennyezeten keresztül több személy hangját és viháncolását lehet hallani. Egy lány nevetése is hallatszik. Ernst kirohan a teraszra, felnéz és eltűnik a sötétben. Az oldalsó ajtón Iris jön be. Körülnéz, kikukkant a balkonra, az ágyhoz megy, leoltja a villanyt, levetkőzik, lefekszik aludni. Nemsokára Ernst jelenik meg az üvegajtóban. Úgy járkál a szobában, mint egy őrült, bizonyos holmikat nagyon pontosan megfigyel, eltűnik a fürdőszoba irányába. Aztán felháborodott kiáltást lehet hallani. Berohan, felfedezi Irist az ágyban és brutálisan felrázza.)
ERNST: Ébredj fel!
IRIS: Mi van? Megőrültél?
ERNST: Most ki fürdött? A fürdőkádon két kéz nyoma van… és két nedves cigaretta hever a kádban … Camel … a te márkád!
IRIS: Ittál valamit?
ERNST: (rágyújt egy cigarettára) Azonnal mondd meg, mi volt! És ki vihogott a háztetőn … s annyira?
IRIS: Adj nekem is egy cigarettát! … te, én aludtam … kösz … várjál … tüzet…
( A távolban egyet üt egy toronyóra. Ernst kétségbeesetten néz az órára, amely, mint mindig, negyed négyet mutat. Macskanyávogás, folklore, füttyszó, mint minden jelenet elején)
IRIS: Szeretlek. (becézgetni kezdi) Még soha életemben nem szerettem senkit annyira, mint téged… gyere ide … még soha egy férfival se értettem meg magamat olyan ól mint veled … minden tekintetben …
ERNST: (habozva) Mondd, fürödtél most vagy sem?
IRIS: Fürödtem-e? Nem tudom … annyira mélyen aludtam … gyere …
(Ernst szeretkezni kezd vele)
(Telefon, színpad elsötétül)

3.
( El Monstre elaludt a fotelben. Az első mondatokra ébred. Ernst cigarettázva ül vele szemben és a balkonajtóra néz, amelyben Sibylle áll és a távoli zenét hallgatja)
IRIS: (úgy mint Kjel) Honnan jön ez a pompás zene … egészen szenvedélyes … Tavaly Kongóban voltunk néhány zenezsenivel … ott… igen, ott játszották ezt … szenvedélyes zene …annyi szenvedély van benne…
MONSTRE: (lassacskán ébred. Félálomban:) Menj el Kjel… hányszor mondod még el?
ERNST: Ez nem Kjel … ez Sibylle … Iris barátnője …
MONSTRE: (teljesen felébred) Igen, biza! Igen-igen, a nők … ezeknek dolguk van a zenével … és a zenésszel … haha … egy ilyen dobosnak … neki könnyű: egyszerűen csak dobol bummsztibumm, kummkummkumm … és már ott is vannak.
(Belép Sonnenberg, Sibylle barátja. Farmer öltönyt visel és a csuklóján kötések vannak. Ezenkívül neki is féloldalas a szakálla, de az ellenkező arcán van, mint Kjelnek)
SONNENBERG: Egészséget!
ERNST: Szervusz, Sonnenberg.
SIBYLLE: (odasiet hozzá) Igen, kincsem! Mostanáig dolgoztál?
SONNENBERG: Így is mondhatjuk … (cigarettát és whiskyt vesz magának) … vehetek eggyet?
ERNST: Igen-igen…
SIBYLLE: Szakítottál valamit?
SONNENBERG: Tíz kéket!
SIBYLLE: (bekiált a másik szobába) Iris! Sonnenberg tíz kéket szakított!
IRIS: Óriási!
SONNENBERG:( egy köteg ezrest mutat) Ehun e! (Ernsthez) Itt tanyázhatunk ma?
SIBYLLE: (cigarettát és ital vesz magának) Vehetek?
ERNST: Igen-igen…
SONNENBERG: (Sibylléhez) Te csak vegyél, Ernsti nagyvonalú krapek…
SIBYLLE: (Sonnenberghez) Istenem, milyen piszkos vagy … ugyanbiza hol voltál?
SONNENBERG: Na igen … éppen szükségük volt valakire … (kinéz) … volt némi javítani való itt nálad … a háztetődön …(ránevet Sibyllére)
ERNST: S ezzel olyan sokat keres az ember?
SONNENBERG: Na ja … ugyan gyorsnak kell lenni…
SIBYLLE: Menj el, Ernsti, fürödhetünk nálad egy kicsit? … Sonnenberg olyan szennyes … így nem tudok lefeküdni vele …
SONNENBERG: Na, ezzigazán gusztustalan … (Sibylle kiszalad, vízcsobogást lehet hallani. Sonnenberg veszi a whiskys üveget) Addig elvihetjük.
MONSTRE: De elébb aggyatok eggy kortyocskát! Biza! (Mindketten nevetnek,Sonnenberg elmegy az üveggel)
ERNST: (Monstrehez) Várj, utánna kell néznem valaminek … (Ernst odarohan a könyvespolchoz, kikap egy könyvet. Ordít) Iris! Iris!
IRIS: Mi van?
ERNST: Azonnal gyere ide!
(Iris belép, terhesnek tűnik, hatalmas hasa van)
IRIS: Na, mi van?
ERNST: Hiányzik ezer silingem!
IRIS: Hogyhogy?
ERNST: Ez a Sonnenberg tízezre!
IRIS: Hantázol!
ERNST: Tizenegy ezresem volt, és idetettem a tidenegyedik oldalra, hogy meg tudjam jegyezni, ha eltűnik belőle. Mostmár csak egy van itt.
IRIS: Talán az első oldalra helyezted, sakkor stimmel! Ezenkívül adtál nekem egy ezrest a bevásárlásra! Az talán a második oldalon volt, vagy a tizenegyediken, mivel két darab egyezres volt?
ERNST: Ilyet soha nem csinálok. S ha úgy lett volna, akkor a két ezrest a második és harmadik oldal közé tettem volna. Semmiképpen sem az első oldalra… mert az első oldal előtt csak a könyv címe van! (Összezavarodva) Na … ez nem stimmelhet, hiszen én magam vettem ki ma innen egy ezrest …
IRIS: Egyáltalán, jól van megszámozva az a könyv?
ERNST: Mi?
IRIS: Egykettőegykettőegykettőegykettőegykettőegykettő…
ERNST: (lehangoltan ránéz) Mondd… terhes vagy?
IRIS: (kiabál) Hányszor mondjam még, hogy nem vagyok terhes!
ERNST: Miket vettél?
IRIS: Nézd meg a hűtőben! (Ernst kirohan) Midig ugyanaz a mese a számokkal, sose igazodik ki köztük.
MONSTRE: Naja … tod, amiko könyvet olvasoo … inkább a betüket nézed, mind a számokat.
IRIS: (nevet) Te…
IRIS és MONSTRE: (nevetve) … a bogaraiddal! Hahaha! (Ernst beront)
ERNST: Egykettő … semmi …a hűtő üres … (Irishez megy és megfogja a hasát) … mondd, te mégis terhes vagy…
(A ruhája alól hirtelen töménytelen mennyiségű élelmiszer és mosószer hull ki. Valamennyien furcsán elpirulnak)
IRIS: Ez minden! Minden pirosba! (szétrugdossa az élelmiszert, kimegy)
(Monstre Ernsthez)
MONSTRE: Naja … megin egy kedves családi jelenetecske… igen-igen…
ERNST: Mondd, kiismered te magad ebben?
MONSTRE: A zösszes történetet ismerem.
ERNST: Idehallgass…
MONSTRE: Igen?
ERNST: Mostanában görcsösen próbáltam ébren maradni, hogy egyszer már vérge kiderítsem, hogy mit csinál egész éjszaka … mer egész éjszaka fenn van… akkor is, amikor én alszom … hm … de valamikor csak elaludhattam … attól a görcsös akarattól, hogy ébren maradjak… egészen pontosan megéltem azt a pillanatot, amely a valóságból az álomba visz … szinkronizálni tudom az időt és az álom időnélküliségét … és most ott állok … értesz engem? (Monstre hitetlenül néz Ernstre. Ernstnek valami fanatikus van az arcán) Alszom és ébren vagyok! Ma, ma kiderítem, mit forral … (egészen halkan Monstrehoz, aki időközben megint elbóbiskolt) … ma negyed négyre kértem az ébresztést.
MONSTRE: (Az órára pillant) Annyi van.

(Telefon, színpad elsötétül)

4.
(Ernst le-föl járkál. Apja, Dr.Ziak egy fotelben ül és kávét szürcsölget. Vele szemben Iris ül, csupán egy törülközővel a csípőjén)
ERNST: (kópésan az apjához) Így semmit se tudsz kiszedni belőle … (Iris rámosolyog Dr. Ziakra, aki azon küszködik, hogy komolynak és szigorúnak tűnjék)
ZIAK: Látom-látom … na jó, Iris próbáljuk meg egy trükkel… hm, Ön ugye tudja, hogy a fiam egy krimit ír…
IRIS: Igen.
ZIAK: Aha … ezt tudja …
ERNST: Kérdezd, hogy mi hol játszódik a regényben …
ZIAK: Nem mást akarok, fiam…
IRIS: Dohányzik, doktor úr?
ZIAK: (hízelgően) Köszönöm, nem… valaha dohányoztam … haha … de nem hagyom magamat ilyen könnyen eltéríteni … én nem … tehát, hol játszódik le a krimi?
IRIS: Itt … itten…
ZIAK: (kérdően néz Ernstre ) Igaz?
ERNST: Pontosan.
ZIAK: Miről van szó?
IRIS: (gondolkodik, aztán kérdően) Gyilkosságról?
ERNST: (cinikus mosolyt ölt) Nevetséges! Soha! (Nyomatékosan) Nem gyilkosságról van szó, Iris … azt nem is tudhatnád.
ZIAK: És ha mégis tudja?
ERNST: Mondd még miről van szó?
IRIS: Pénzről? (Ernst ingatja a fejét)
ZIAK: Még túl pontatlan … határozza meg pontosabban!
IRIS: Ha!
ZIAK: (huncutkásan) Igen-igen … vidám játék, de én komolyan gondolom. Végtére is a fiam krimikből él… tehát pénzről és még miről?
(Ernst a saját fejére mutat)
IRIS: Ernst elméjéről.
ERNST: Látod? Tudja!
ZIAK: Aha! Honnan tudja mindezt, ha a regény még nincs is kész?
(Ernst az órára mutat)
IRIS: Mert az idő mindig „most“ van.
ZIAK: (Ernsthez) Stimmel, Ernst?
ERNST: Igen. Mindent tud… szándékosan csinálja.
ZIAK: Ha Ernst elméjéről van szó, akkor valószínűleg meg kell őrjíteni … igen? Feleljen! (Feléje irányítja a lámpát)
ERNST: Mondjad! Mond meg hogyan!
IRIS: Doktor úr! Ez vakít! Vagy jobban akarja látni a melleimet?
ZIAK: Hm… sose mondtam, hogy megvetem a jót… (Irisre nevet, ő vissza)
IRIS: Akkor nem számít a fény.
ERNST : Tovább! Ne húzzátok az időt apróságokkal, ez egy kihallgatás! (Ziakhoz) Azt akarom, hogy halld az igazságot! (Szerelmi neszeket lehet hallani a szomszédból)
ZIAK: (a szomszédszobára utal) Sibylle kisasszony és Sonnenberg úr is központi szerepet játszik benne?
ERNST: Na?
IRIS: Azok is benne vannak.
ZIAK: Miben?
IRIS: Az összeesküvésben.
ERNST: Navégre! Végre beszél! Pontosan ismeri a regényt betűről-betűre!
ZIAK: Tovább!
IRIS: Gyerekem születik.
ERNST: Nem! Hamis!
ZIAK: Hogyhogy? Azt jónak tartom, ha gyereke születik… (ördögien nevet) Valaki más az apja, nem Ernst?
IRIS: (nevet) Nem tudom … de mire jó ez?
ERNST: Nincs gyerek! Marhaság! Csak jobban ismerem a regényemet, mint ti ketten!
IRIS: Gyerek. Igen.
ERNST: Ha! (Ziakhoz) Kérdezd meg tőle, mikor jön a világra az a gyerek? He?
IRIS: Nem tudom … ez úgy van, hogy …
ERNST: Mondd meg!
ZIAK: Mikor?
IRIS: Megműtenek? … Most már nem tudom tovább…
ZIAK: Megműtik. Ez érdekes … gondolkodjon! Ki vele!
ERNST: (félve) Hagyd…
IRIS: Nem műtenek meg…
ZIAK: Hanem mit, Iris? Gyerünk! Különben jön a negyedik fokozat!
ERNST: Hagyd most! … Nem tudja …
ZIAK: Van itt még valami! (Feláll, megrázza Irist) Mondd, amit tudsz!
ERNST: Nem tud semmit … megváltoztattam a végét … azt nem tudja.
ZIAK: Most már az igazat akarom hallani! Érzem, hogy közel járok hozzá!
IRIS: Nem! Nem! (Zokogni kezd)
ERNST: (félrerángatja Ziakot) Most már hagyd! Elég! Hiszen hallottad, hogy összeesküvést szőnek ellenem … ez elég! Olyan komolyan neked se kell venned az új regényemet!
ZIAK: (feláll) Phhh, jó. De én ezzel még nem vagyok megelégedve … később még egy kihallgatást akarok …
(Belép Sonnenberg alsógatyában)
SONNENBERG: Jónapot, doktor Úr!
ERNST: Ti ismeritek egymást?
ZIAK: Ki nem ismeri a félszakállú tetőfedőt? Haha! Divatos! Nagyon divatos!
SONNENBERG: Csak egy cigi kell.
(Iris odadob egy doboz cigarettát)
ZIAK: Most itt lakik, Sonnenberg úr?
SONNENBERG: Alkalomadtán, amikor a zidő megengedi.
ZIAK: Szép itt … (Sonnenberg el) (Ernsthez) te, valamire meg szerettelek volna még kérni teljesen en passant … nem akarlak zavarni tovább a miliődben … de azt hiszem, már a telefonba is mondtam, hogy nálunk otthon pillanatnyilag nem működik a tusoló … mondd, letusolhatnék nálad gyorsan, ez a kihallgatás úgy felizgatott…
ERNST: Igen, kérlek…
ZIAK: (Leveszi a karóráját, meglazítja a nyakkendőjét) Nagyon kedves tőled…
(Iris kimegy. Dörög)
ERNST: Dörög, miközben teljesen tiszta az ég…
ZIAK: Nana… itt semmi dörgés nincs … az világos …(a karórájára néz) Jé, már negyed négy … (el)
(Telefon, színpad elsötétül)

5.
(Iris és Ernst a szobában állnak. Továbbá két rendőr van még jelen. Az egyik (akit Kjel játszik) egy széken áll és vakolatdarabokat ver le a plafonról. A másik (akit Sonnenberg játszik) mellette áll és jelentőségteljesen bólogat. Természetesen mindkét rendőrnek félszakálla van)
KJEL: (Ernsthez) Biztos maga abban, hogy itten egy olajfótrúl van szó?
SONNENBERG: Meg lehet gyútani?
ERNST: Igen… úgy rémlik … mindeneserte jobban ég, mint …
SONNENBERG: Há, mint a normális majter… az eggyáltalán nem ég… egen-egen. Ott fenn valaki ólajat öntött ki … másképpen ee se tom gondooni… eggy őrült…
IRIS: De miért?
KJEL: (leszáll, a vakolatot nézi) Leheccséges, hogy valaki kipróbálta magát a piromániában … itt minden fa … mindenfelé száraz háztetők … tán elég egy gyufa, s osztán slutty … (ördögien nevet) a legszebb tábortűz … gyanakszik valakire Ziak úr?
IRIS: De ki akarhat ilyesmit?
SONNENBERG: (Ernsthez) Talán van egy ellenségünk, aki féltékeny magára a szép Iris miatt?
KJEL: Leheccséges, hogy egy szenvedélyes szerető … hm … óriási folt … kár ennyi fűtőolajér…
ERNST: Biztos abban, hogy itt olajról van szó?
SONNENBERG: Naja, víz … azt nem hiszem …
KJEL: (leül, mosolyog) Ki tudna ilyen alattomosságot kisütni? Egy piromániás zseni?
ERNST: Engem főként az érdekel, hogy olaj vagy nem …
IRIS: Meséltél neki már a kabátról?
ERNST: (izgatottan) Neeeem… az már nem olyan fontos …
IRIS: De igen! Fontos! (A kezébe veszi a kabátot) Azt állítja, hogy ez az én kabátom… itt és … itt foltos … tessék, itt van …
SONNENBERG: Hm … e nem a mi dógunk … mink az olajfót miatt vagyunk itten. (visszaadja Irisnek a kabátot)
IRIS: Ez nem az én kabátom…
ERNST: (Sonnenberghez) Itt hevert a teraszon … százszázalék, hogy az ő kabátja, mert én ezt itt (egy belehímzett selyemképre mutat) … ezt megjegyeztem magamnak … ezt itt! Ezt a képet a vadásszal meg a dudással!
IRIS: (kiáltva) Ez nem az én kabátom!
(Csend. A távoli zene felerősödik. Kjel tágra mereszti a szemét és Sonnenbergnek a zene fele bök a fejével)
KJEL: Hallod, amit én hallok?
SONNENBERG: Ajaj, Sir!
KJEL: Azt hiszem van egy nyomunk … Commander!
(Feláll, kimegy a háztetőre)
SONNENBERG: (Ernsthez) Ez vad bevetés lesz… itt a háztetőkön keresztül.
(Mindkét rendőr el)
IRIS: (leül az ágyra) Azt hiszem, terhes vagyok… hónapok óta nincs menzeszem…
ERNST: De semmi se látszik … ez a különös … hm … mondd, neked is ismerősnek tűnt ez a két rendőr?
IRIS: Az egyik … hasonlított egyik barátomhoz, akivel évekkel ezelőtt jártam …
ERNST: Az utóbbi időben olyan sok ember ismerősnek tűnik nekem… és olyan sok ismerőst nem ismerek már …tudod, mi történt velem mostanában? Belenéztem a tükörbe és a tükörben be volt csukva a szemem … aztán becsuktam a szememet és nyitott szemmel láttam magamat… ezt ismételgettem … nem bírtam abbahagyni …
IRIS: Talán fel tudod ezt használni a krimidben valahogy.
ERNST: Hogyan?
IRIS: Naja … mittudomén … például egy gyilkos ilyesmit él át… ez már önmagában véve kriminális … valamelyest … (Hirtelen túlméretezetten kerekre festi az ajkát) … hogy teccik ez a rúzs…?
ERNST: Hogyhogy az éjszaka közepén sminkeled magadat?
IRIS: Nézd, ki jön itt!
(A két rendőr visszajön a tetőről. Egy négert taszigálnak be az ajtón)
SONNENBERG: Ehun e! … a mór vót … ő zenél … tuttira járatja a lemezt … az éccaka közepin!
( A néger titokban a többiek háta mögött egy csomagocskát dob Irisnek. Ernst gyanakodva figyeli)
ERNST: Ő hogyan öntött volna olajat ide? Teljesen más beállítottságú ... vagy nem?
KJEL: Itt mán rég nem az olaj forog fenn … a lemezrű van szó … arrul a szenvedélyes lemezrű … nem akarja kiadni … a bandita!
ERNST: Mi köze annak az olajfolthoz? Az az ő dolga … hogy mit hallgat.
KJEL: (megjátszott komolysággal) A zenéhez mindünknek köze van … (mindenki nevet)
ERNST: Mit jelentsen ez? (Rákiabál a rendőrökre) Azért hívtam magukat, hogy felderítsék az olajfolt-merényletet, és nem azért, hogy zenetudománnyal foglalkozzanak! (Ránéz Irisre) Te meg mit cigarettázol itt?
IRIS: (monoton hangon maga elé) Minden szar…
ERNST: Mi szar?
IRIS: Minden!
ERNST: (el akarja venni a cigarettáját) Add ide, mi ez?
(Iris gyorsan Sonnenbernek adja a cigarettát)
SONNENBERG: (mélyen leszívja) Elkobozva! (Továbbadja Kjelnek)
ERNST: Ezt nem szabad elszívniuk! (Iris meggyújt egy másikat)
KJEL: Csak kipróbáljuk … hm … szenvedélyes egy anyag … (vidáman fenékbe billenti Joe-t) Van még keményebb drog is magánál vádlott? (Mindenki nevet)
SONNENBERG: (üti Joet) Ki vele! Tudom, hogy még van nállad.
JOE: (előkotor néhány adagot, Ernstre mutat) Ezek nem az enyémek. Ez a fehér ember adta nekem őket!
SONNENBERG: (Szigorúan Ernsthez) Micsoda?????
ERNST: Ez nem igaz! S ha úgy lenne is … Ön is szívja…íme! A kollégája most tüdőzött le egyet! Nem vethetik a szememre! (Irishez megy, el akarja venni a cigarettáját) Hagyd ezt!
IRIS: Hagyd abba! Segíts már!
JOE: (Sonnenberget kérdezi) Segíthetek fehér Lady, ha őrült fehér zaklatja ?
SONNENBERG: Akárhogyis Joe, húzzá bé neki eggyet!
(Joe állon vágja Ernstet, aki leesik a padlóra. Belép Dr. Ziak frissen tusolva.)
ZIAK: Akkor veszi észre az ember, hogy mi hiányzik neki, ha nem működik otthon a tusoló. Mi? Rendőrség? Az ég szerelmére, mi történik itt?
ERNST: (feltápászkodik) Az olajfolt miatt vannak itt, tudod.
ZIAK: Igen? Mi van? Nem értek semmit… étolaj? És miért jön rögtön a rendőrség? (Felismeri Kjel és Sonnenberg arcát) Vagy úgy! Ezek nem is rendőrök, hahaha! (Oktatóan) Tudják, hogy miről ismerem fel ezt azonnal?
( Iris hangosan felnevet)
ZIAK: Természetesen a félszakállakról! Ez olyan, mint egy jel! (Joera mutat) és ki ez az úr?
ERNST: Ő Joe Manga Dzsessz-zenész…
ZIAK: Örvendek. Dr. Ziak.
JOE: Manga
ZIAK: Manga, az elefánt … igen-igen … ebben kiismerem magamat egy kicsit …
(Iris és a rendőrök vidáman adogatják körbe a cigarettát, időnként belenevetnek a következő dialógusba)
ZIAK: Honnan származik? Afrika mely részéből?
JOE: San Fransiskóból.
ZIAK: Nagyon érdekes… vagy két évvel ezelőtt… igen két évvel ezelőtt voltam odaát San Fransiskóban … fennnséges város … el voltam ragadtatva San Fransiskótól … hol … a város melyik részében lakik?
JOE: Filomóréban…
ZIAK: Ó, a négernegyedben … igen, ott kevesebbet voltam, oda nem igazán mertem betolni a képemet! Haha!
(Mindenki viharosan nevet)
ZIAK: Mondja Manga úr, vannak gyerekei?
ERNST: Ne kérdezz ilyen hülyeségeket. Mért akarod tudni?
ZIAK: (felháborodva) Hogyhogy hülyeség? Mi ebben a hülyeség?
JOE: A kérdést nehéz megválaszolni…
ZIAK: Ha gyerekei lennének, az már egy jegy lenne … egy ismertetőjegy … mit is jelent ismertetőjegy angolul?
JOE: Badge.
IRIS: Haha, itt van a lemez! Badge!
ERNST: Melyik lemez?
ZIAK: Fura véletlen.
(Bizalmasan megveregeti Joe vállát)
(Iris felteszi Cream Badge című lemezét, Joe vidáman integet neki. A zene olyan hangos, hogy nem lehet a párbeszédet hallani tovább. Iris egy körömvágó ollóval odamegy Joehoz, levágja egy tincs haját, az ágyhoz megy vele és rádobja. Mindenki meredten nézi. Aztán felugrik az ágyra és úgy ugrál rajta, mint egy labda. Cseng a telefon. Mindenki Ernstre mutogat, hogy ez az ő telefonja)
IRIS: (kiabál, vagány táncot lejt a zenére az ágyon) Ez a tied! Ernst! Az ébresztő szolgálat!
ERNST: Nem! Nem megyek oda! (Kétségbeesetten tapasztja be a fülét)
(Telefon, színpad elsötétül)

6.
(Ernst várakozásteljesen néz ki a tetőre. A szobában hajdani felesége, Olga járkál le-föl. Ápolónő ruha van rajta és hevesen lapoz egy Beckett- könyvet!)
ERNST: Bocsáss meg, de nem tudom, hol maradnak …
OLGA: Ember! Komálom Beckettet!
ERNST: Mi?
OLGA: Komálom Beckettet!
ERNST: Már teljesen észak-németül beszélsz!
OLGA: Há, annyi Beckettet olvasok… ezeket valahogy mind egy kicsit észak-németre fordították le… hehe.
ERNST: (kis szünet után) Te világra mered segíteni a gyereket?
OLGA: Világos!
ERNST: Apropó, a mi gyerekünk hogy van?
OLGA: Jól … már iskolába jár … ha nem tévedek, éppen ma érettségizik … hm … (ránéz a faliórára) … most érettségizik…
ERNST: Most, éjszaka?
OLGA: Ó, ember! Természetesen Berlinben … az északon fekszik … ott nincsen éccaka…
ERNST: Mit beszélsz? Hogyhogy nincs Berlinben éjszaka?
OLGA: Naja…
ERNST: Én is voltam már Berlinben… Hiszen tudod, amikor még házasok voltunk, együtt voltunk ott …
OLGA: Ja, akko! Akko legalább még a délutánok megvoltak … akárhogyis… (Ledobja magát az ágyra) Ember! Ebben a koszfészekben akarja a kicsike a gyermeket a világra hozni?
ERNST: Igen. Nem tudom. Talán mégis inkább szanatóriumba kellene vinnünk…
OLGA: Ah, elmegy ez, hagyd… (az írógépre pillant) Megin krimit írsz?
ERNST: Hm … nem éppen írom … de (pszt-et mutat) azt mondom, hogy írok… így kikérdezhetem Irist, hogy tudja-e, mi van a regényben… és ha tudja: cakk! Kész a krimi és ő csapdában van. Nekem meg nem lesz semmi bajom…
OLGA: (mosolyog) Zseni vagy … gyeride, kis géniuszom … és dugjál meg rendesen… hehe…
ERNST: Te… minden percben jöhet …
OLGA: Na és? (Egy fekete hajtincset mutat neki fel az ágyból) Ide süss! Ez semmi?
ERNST: (elgondolkodva) Fekete haj? Olyan drótszerű… négerhaj? Hm?
OLGA: Na, tessék, a krimi már zajlik is … húzd le a nadrágocskádat!
ERNST: (körülnéz) Okay.
(Ernst éppen a nadrágját húzza lefele, amikor belép Iris a balkonról. Hirtelen kilenchónapos terhes és egy fekete göndör parókát visel.)
IRIS: Úgy!
ERNST: A kabát is rajta van! (Valóban az előbbi kabátot viseli) Ez az a kabát, mert már nincs itt!
OLGA: (Irishez) Aranyos kis fürtöcskét találtam a vackodban Iris!
IRIS: Ahhoz semmi közöd, azonkívül a parókámból való!
ERNST: Mondd meg az igazságot, kérlek!
OLGA: Paróka? Az van néki! Jó nagy, a kalapja alatt.
(Iris egy pisztolyt húz ki a kabátja alól és Ernstre szegezi)
OLGA: Hé! Mit jelentsen ez? Hadd békén az öregemet! Kell még nekem!
ERNST: (Olgához megnyugtatóan) Hagyd csak … jobban szeretem, ha lelő, mint hogy megbolondítson …
OLGA: Okéoké, ezt neked kee tudni… én najon szivesen hancúroztam vóna veled mégeccer, … ha szabad…
ERNST: (Irishez, aki reszketve áll ott) Esküszöm neked … az a dolog a krimivel nem igaz … azt csak a védelmemre találtam ki … csak tudni akratam, hogy mi a szándékod velem!
IRIS: Negyed négy van! (Egyszer rálő Ernstre, aki összerogyik)
ERNST: Igen, lőj, de ne olyan hangosan… (Iris még egyszer lő) Iris, ne olyan hangosan… Kérlek, ne olyan hangosan!
(Iris kilövi rá a tárat. Ernt vérrel áztatva egy fotelbe vonszolja magát. Nem hal meg látványosan, de mindenki halottként fogja kezelni. Ernst mindent jeges szemekkel figyel, a mondatai, közbevetései ezután a mindenüvé felszerelt hangszórókból jönnek. Iris felkiált. Erős fájdalmak lesznek úrrá rajta. Olga felugrik az ágyból, helyet ad Irisnek. Leveszi a kabátot róla, az ágyra teríti, Irist pedig ráfekteti, aztán levetkőzteti. Látszik, hogy nem terhes.)
ERNST: Te egyáltalán nem is vagy terhes.
OLGA: (Irishez) Csak nyugodtan kicsike … azonnal jön … (Iris felordít) Doktor! Doktor!
ERNST: Micsoda marhaság! Nem is terhes! (Belép Iris anyja. Pincérruhát visel és egy nyitott sörökkel tele tálcát hoz)
IRIS: Mama!
ANYA: (Leteszi Ernst elé a tálcát) Igen, Iris! Itt van már a lurkó?
OLGA: Hogy lenne, ha az orvos nem jön ide?
ANYA: (Ernstre néz) És micsinátá Ernstlivel?
(Ernst remegve vesz magának egy sört)
ANYA: Istenem! Amikor olyan bódogok vótatok együtt!
IRIS: Megöltem.
ANYA: Szörnyű!
OLGA: Hat kék golóbist pakolt az én öregembe!
ERNST: Ötöt! Egy mellément. Hahaha!
(Anya odamegy Ernsthez)
ANYA: Furcsa… úgy néz ki mintha nevetne egy kicsit… (Ernst csengve nevet a hangszórókon keresztül) … fura … ez gyakori … (Kjel egy kannával megy át a színpadon)
ANYA: Na végre! Legalább a tűz már itt van…
KJEL: Ez elég akár hármas ikreknek is … szenvedélyes hármas ikreknek!
ERNST: Hé, Kjel! Akarsz egy sört?
(Iris fájdalmai erősödnek. Kjel olajat önt a tetőre. Füttyszó hallatszik)
OLGA: Aha, ez a doktor.
ERNST: Ez a fütty! Ez az a fütty, amit mindíg hallok!
(Joe feltűnik az ajtóban. Orvosnak van öltözve és mindenkinek barátságosan bólint. Az orvosi köpeny alatt elrejtett két kis bongo dobot.)
JOE: ‘Napot nővér!
OLGA: ‘Napot, doktorkám! (megmutatja neki a Beckett-könyvet) Ismeri?
JOE: Nem.
OLGA: (Büszkén) Beckett… Komálom.
JOE: (Irishez) Egy kicsit még eltart … Mert jó tűz kell ott kinn.
KJEL: Ég már! Ég! Ha! (Látszik, hogy kint a tetők fellobognak. Joe dobolni kezd, Iris nyög és reszket.) Fantasztikus!
ANYA: Szépen ég…
ERNST: Milyen módszerrel akarjátok azt a gyereket…?
JOE: (Dobolás közben Olgának.) Vattában! (Mindenki nevet, kint sistereg a tűz.)
JOE: Ollót!
(Mindenki nevet, dörög.)
ERNST: Dörgött?
JOE: Fogót!
ANYA: A Joe! Haha…
(Ernst feláll, a balkonhoz biceg. Joe gyorsabban dobol, aztán abbahagyja. Egy csecsemő sírása hallatszik. Joe tovább dobol.)
ERNST: Hozzátok be! Elég ott kint.
(Az anya Kjelhez megy a tálcával.)
ANYA: Az úr rendelt egy sört?
KJEL: Szenvedélyes sört, negyed négykor.
IRIS: (kiált) Jön!
KJEL: (kinéz a tetőre) Jön! Itt van!
(A tetőn megjelenik Dr. Ziak bébiként, bébi ruhában és cumival)
ANYA: Istenem! Milyen édes kölyök!
IRIS: (felül) Úgy találod?
KJEL: Egy stramm, fiatal trónörökös.
ZIAK: (Irishez) Bocsánat, kegyelmes asszonyom, odafekhetnék teljesen comme il faut a bölcsőbe kegyedhez?
IRIS: Kérem, doktor úr!
ERNST: (betámolyog) Hiszen ez a gyerek!
(Dr. Ziak lefekszik Iris mellé és bébihangokat ad ki.)
IRIS: (ad neki néhány puszit) De édes!
ZIAK: Mmmmmm…… Mágneses puszi ……. Jóóó!
ERNST: Ez olyan, mint az én krimimben Apa!
ANYA: Itt a gyerek! Mostmán a kezünkben van Ernst! Habár mán halott… Annál inkább!
OLGA: (félretaszítja Irist) Hadd el… még el kell vágjam a köldökzsinórt. (Levág a bébikelengyéből egy hosszú zsineget.) Így! Nézzétek! Hát nem vagány “köldökzsinór”?
ANYA: Tartsátok meg, talán majd jó lesz egyszer csomagot kötözni…
JOE: Jó egy marihuánás csomaghoz! (Dobol, ritmusosan énekel) Marihuána-csomag… marihuána-csomag … marihuána-csomag…
(Dr. Ziak feláll és gyermektempóban, lábujjhegyen Ernsthez megy)
ZIAK: (halkan) Mondanom kell neked valamit…
ERNST: Mit?
ZIAK: Egyáltalán nem vagy halott.
ERNST: Nem?
ZIAK: Csalás az egész! Az én maskarám is csak álca! Iris halott … én öltem meg… most bébiként járok, hogy senki se ismerjen fel.
ERNST: Miért ölted meg?
ZIAK: Ő akarta.
ERNST: Mi?
ZIAK: (kiabálva visszaugrál az ágyhoz) Ááááááááááááá….
OLGA: (A köldökzsinórral) Hiszem, hogy e fáj kicsike … de ne félj semmit, a köldökzsinórt elkűdöm Samuel Beckettnek, hogy ű is úgy komájon engemet, mint én űtet!
ERNST: Segítség!
(Telefon, színpad elsötétül)

7.
(Ernst bomlottan firkál valamit egy papírra. A szobában járkál, talál egy afrikai amulettet, gyanakodva nézi, zsebre vágja, megint felír valamit. Dr. Ziak lép be.)
ZIAK: Mi van?
ERNST: Mi?
ZIAK: Hívtál.
ERNST: Én?
ZIAK: Akatál valamit tőlem … mit írsz ott?
ERNST: “Mágneses csókokat”.
ZIAK: Mit?
ERNST: Egy krimit…
ZIAK: Tudni akartál valamit a fehérnépről.
ERNST: Vagy úgy…
ZIAK: Ha mondhatok valamit: ő egy semmi – te vetítesz ki rá mindenfélét a fantáziáddal … s tudod, hogy mit jelenthet ez a te esetedben … figyelmeztetlek: még jól körül se nézel és újból az intézetben vagy.
ERNST: Eh! Fantázia! Itt van! Az olajfolt … a hajtincs az ágyban … kéznyomok a falon… az amulett … időnként pénz hiányzik … vér az ágyban …
ZIAK: Vér? Hogyhogy? Hol? (Az ágyhoz megy) Hm… különös …
ERNST: Most csodálkozol … van valami feltevésed?
ZIAK: (idegesen) Ezért semmi esetre se vonnám be a rendőrséget … talán mindenre van valami teljesen egyszerű, ártalmatlan magyarázat …? Vagy tényleg azt hiszed, hogy terveznek veled valamit?
ERNST: (megdörzsöli a szemét) Mindig olyan mélyen alszom … és közben mindenféle történik … olyan furcsa …
ZIAK: Mi?
ERNST: Nem tudom … kábítószer, ilyesmi … azt hiszem meg akarnak bolondítani … vagy már az is vagyok és mindenfélét beképzelek magamnak … néha azt hiszem: Minden csak játék és Iris valóban szeret … olyan nehezen tudok visszaemlékezni … vagy olyan dolgokra emlékszem, amelyek nem is történtek meg … néha azt hiszem, mindent álmodom … vagy álmodtam … mindig ébren akarok lenni … de amikor álmodom, azt hiszem, hogy ez valóban megtörténik … és fordítva … (fanatikusan) kiakadt az idő! Mintha valaki az óra mutatóját egy mágnessel megakasztotta volna … és a mágnes Ő … (becsukja a szemét) van valami közöd hozzá?)
ZIAK: Na, én megyek … ne igyál annyit … ne cigarettázz annyit … ne vegyél be kábítószert, sétálgass az erdőben! Ez minden, amit a témához szólni tudok … szervusz! (el)
(Ernst hosszabb ideig üres tekintettel ül. Iris anyja lép be)
ANYA: Szervusz, Ernst.
ERNST: Szervusz.
ANYA: (leül) Eltelt ez a nap is. A krimidet írod? Már kíváncsi vagyok.
ERNST: Iris hol van?
ANYA: (a tetőre mutat, ahol Iris éppen feltűnik) Itt.
IRIS: Sokat cigarettázik, amikor ír…
ANYA: Menj kincsem, csinálj nekünk egy kávét!
IRIS: Felőlem … (el)
ANYA: Mennyit hoz egy ilyen regény, ha elkészül… egy milliót?
ERNST: Lehetséges …
(Joe suhan át a tetőn)
ANYA: Halló, mi volt ez?
ERNST: (megfordul) Mi?
ANYA: Itt suhant át valaki a tetőn…
ERNST: (felugrik és kirohan) Hol?
(Hirtelen becsapódik az erkélyajtó. Ernst ki akarja nyitni, de nem tudja. Rázza az ajtót. A következő jelenetet némán kell játszani. Ernst kétségbeesetten tapad az üveghez, nem hallja, hogy mi történik a szobában: Az anya kikiabál valamit a konyhába. Iris nevetve jön be és a kávét az asztalra teszi. Anya és lánya nevetve beszélgetnek. Iris felveszi a kézirat egyik lapját és felolvassa az anyjának. Időnként mindketten néma nevetésben törnek ki. Iris kiveszi egyik mellét, megmutatja az anyjának, aki helyeselve bólogat. Joe jön be az ajtón. Egy elegáns fehér öltönyt és egy fehér kalapot visel. A hóna alatt egy mappát és egy dobozt tart, a kezében egy üveg pezsgőt. Örömteljes üdvözlések. Iris kimegy a pezsgősüveggel. Joe kinyitja a dobozt és két jegygyűrűt mutat az anyának. Anya el van ragadtatva, megcsókolja Joet. Joe Iris után kiált, aki poharakkal és a nyitott pezsgősüveggel tér vissza. Iris örömmel nézi a gyűrűket, az egyiket felhúzza. Joe azt kérdezi, hol van Ernst. Iris és az anyja a tetőre mutatnak. Mind nevetnek, mert Ernst az ablak előtt áll, arcát az üvegre tapasztva. Mindenki pezsgőt iszik. Joe egy kicsi dobozt vesz elő, abból mindannyian szippantanak egy keveset. Iris vidáman mellbe boxolja Joet. Anya papírokat vesz elő Joe tárcájából és alaposan megvizsgálja őket. Joe szemüveget tesz fel és egy aranyló tollat vesz elő a zakózsebéből. Mind aláírják a papírt, miközben Ernstre néznek. Csókkal és kézfogással pecsételik meg a szerződést, isznak. Mindeközben Dr. Ziak jelent meg az ajtóban és gyanakodva figyelt. Belép, dühös és ordibál. Anya mind a papírt mutogatja neki. Ziak elolvassa és a fejét csóválja, majd élénk szóváltásba keveredik Irisszel. Időközben Joe az anyának teszi a szépet, egyre intimebben viselkednek. Iris veszi a kabátot, megmutatja Dr.Ziaknak a képet a vadásszal és a dudással, aztán a doktor fejére dobja a kabátot. Ziak leveszi a kabátot, megszagolja, tétován Iriszre néz. Iris nevet, simogatni kezdi Ziakot. Ziak doktor a fejét ingatja. Iris kiteríti a kabátot a padlóra, megcsókolja Ziakot, aztán mond valamit. Ziak a pénztárcájába nyúl és pénzt ad. Iris többet kér, mire az egész pénztárcáját odaadja. Iris lefekszik a kabátra. Ziak hirtelen meglátja Ernstet az üvegajtónál és izgatottan kifele mutat. Ernst hallhatatlanul kopogtat az üvegen. Ziak Irisre dobja magát és fojtogatni kezdi. Joe és Anya felugranak, el akarják ráncigálni Ziakot, de nem sikerül nekik. Végül mindketten kirohannak. Ziak megfojtja Irist, félve körülnéz, majd kisiet. Ernst hirtelen ki tudja nyitni az ajtót. Úgy jön be, mintha mi sem történt volna. Innen megint van hang.)
ERNST: (felébreszti Irist) Hé, miért fekszel a földön?
IRIS: (felébred) Mi?
ERNST: Feküdj az ágyba…
IRIS: Vagy úgy?
ERNST: Mi van?
IRIS: A kezed … csupa vér! (Ernst a kezét nézi, amely valóban véres)
ERNST: (felkiált) Nem! Nem én voltam! Higgy nekem!
IRIS: Szeretlek.
(Telefon, színpad elsötétül)

8.

(A háttérben El Monstre, Sonnenberg és Kjel furcsa kártyajátékot játszik. Egyenként alaposan összekeverik a paklit, aztán továbbadják a következőnek, miközben azt mondják: “Jól meg van keverve.” Ennyi az egész játék. De amint azt mondják, hogy “Jól meg van keverve”, minden alkalommal változtatják a hangjukat és az arckifejezésüket. Ernst cigarettázva ül a széken és üres tekintettel figyeli a játékot.)
SONNENBERG: Hány óra Ensti?
ERNST: (monoton hangon) Negyednégy.
SONNENBERG: (szárazon) Köszönöm.
(Egy idő után)
KJEL: Megmondaná valaki, véletlenül azt is tudom ki, hogy hány óra van?
ERNST: (segítőkészen) Negyednégy.
KJEL: Aha.
IRIS: (belép) Ti itt kártyáztok és nekem meg Sibyllének kell minden hülye munkát elvégeznünk…
ERNST: Milyen munkát?
IRIS: Naja … az összes … hogyismondjam … az össszes pénzügyedet … rájöttem, hogy évek óta semmit se intéztél el … nem is tudom … lehetséges, hogy tartozásaid vannak vagy ilyesmi … tulajdonképpen hol van a páncélszekrény kulcsa?
ERNST: Odaát a könyv alatt! Mire kell az neked?
IRIS: Naja… végülis lelőttelek …mindenki azt hiszi, hogy halott vagy … most úgy kell tennem, mintha az egész vackot a nyakamba venném …hihi, ha egy krimiírót meggyilkolnak az végülis szenzáció…
(Sibylle belép egy képpel)
SIBYLLE: Jó ez valamire? Ér valamit?
KJEL: Mit jelent az, hogy ér valamit! … milliókat ér! Ez Picasso híres “Mágneses csókja”!
ERNST: Van egy Picassom? Hiszen a Picasso már rég meghalt!
MONSTRE: De a képei tovább élnek…
IRIS: (odaviszi a képet Ernsthez) Te! Itt aláírhatnád Picasso helyett!
ERNST: Én? Hiszen már ott áll, hogy Picasso …
IRIS: Nem, a te nevedet írd alá … így a dolog lényegesen biztosabb lesz …
SONNENBERG: Értékbiztosított! Jól meg van keverve!
ERNST: Ugyan hol írjam alá?
IRIS: Tudod, csak ide a keretre … csak firkanccs oda, hogy réginek tűnjön!
(Ernst aláírja)
ERNST: De még frissnek látszik…
SIBYLLE: Betesszük a jégszekrénybe … akkor, tudod, olyan kristályos lesz, mint a régi képek…
SONNENBERG: Boriccsatok rejá egy tál krumplisalátát!
MONSTRE: Jóóóóóóóóól meg van keveeeerve…
SONNENBERG: Vagy vegyessalátát… az még jobb… a színek miatt!
IRIS: Istenem, hogy szeretnék most egy krumplisalátát!
MONSTRE: A terhesek óhajjjaji…
SIBYLLE: (felteszi Ernst egyik sapkáját) Nézzétek meg ezt a sapkát! Legközelebb evvel megyek strichelni!
ERNST: Hagyd azt a sapkát … azt Írországban vettem magamnak … az nem neked való!
SIBYLLE: (vagánykodva elé áll) Hé, amigó, pussszi-pussszi… haha!
ERNST: (elveszi tőle a sapkát) Ajide, ez nem vicc! (A fejére teszi) Így ni! (Leül a földre) Csináljátok csak… csináljátok csak… én meg nézlek…
(Iris és Sibylle papírokat rendeznek, miközben beleolvasnak. Sokat tornyoznak egymásra. Az általuk teremtett rend abszurdnak hat. Ernst mindent kritikus szemmel figyel, járkál, keresgél, egy hajszálat tart a lámpa elé, négykézlábra ereszkedik és benéz az ágy alá, állatként kúszik összevissza. Ezt a néma jelenetet, amelyet csak néhány “Jól meg van keverve” felkiáltás fest alá, röviden, de kínnal tele kell játszani. Ernst groteszk kapkodásba lovalja magát, majd a telefonhoz rohan és tárcsáz)
IRIS: Kit hívsz?
ERNST: Az Olgát
IRIS: Hiszen Berlinben van… vagy… már megint itt van?
ERNST: Hát, ha nincs pont most a műtőben, akkor itt van.
IRIS: Mért van szükséged rá?
ERNST: Pszichiatrizáljon meg engem egy kicsit … hiszen ápolónő … biztosan meg tudja tenni.
IRIS: Itt az ideje?
ERNST: (leteszi a kagylót) Igen. Itt az ideje.
IRIS: (kedvesen) Beviszlek én az intézetbe, ahol meg lesz a nyugalmad. Ez itt megbolondít téged. Tudod, mennyire szeretlek? (Összecsókolja és eléje térdel)
ERNST: Ne várjuk meg Olgát?
IRIS: Nem, kincsem. Neked nyugalomra és szeretetre van szükséged. (Megcsókolja. Hirtelen rákiabál a többiekre) Nnna! Kifelé! Lépjetek le!
SONNENBERG: Még egy partit!
IRIS: Kifelé!
SONNENBERG: Okay… a szerelem, az szerelem … gyerünk fiúk…
MONSTRE: Furcsa… furcsa, fürészel a fésű … (Mindenki a tetőre távozik)
IRIS: Szívem … mi a száma a doktornak, aki téked annyira kedvel?
ERNST: Nem tudom … eldobtam a számot … elégettem …
IRIS: Gondolkozz! Jusson eszedbe!
ERNST: Nem tudom ...
(Belép Olga. Nagyon férfiasnak látszik és derékon alul érő szakálla van. Egy kicsi játéktelefont tart a kezében, amibe éppen belebeszél…)
OLGA: Okay, ember…világos … azonnal jövök … Rendberakom a pszichédet. Mi? Tja, megin elolvastam egy Beckett-könyvet… ember! Komálom!
IRIS: (feláll) Amikor félrenézel, én mélyen a férfiak szemébe nézek! (Kimegy a teraszra)
ERNST: (Ránéz Olgára) Öregedtél… igazi szakállad nőtt…
OLGA: Há persze! Az ember lassan felnő. (Egy orvosi táskában kotorász) Régebben ezt a táskát divathumminak hasznátam… ma a szürkeállományodat kell megreperájam vélle … hé, ember … csinos sapkád van…
ERNST: Igen. Írországban vettem … de mér nézel ki hirtelen olyan férfiasnak?
OLGA: Mindenféle férfiholmi nő


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek