VR-alkotások nevezését várja a VERZIÓ Filmfesztivál!

Idén először VR-szekcióval bővül a VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja. A különleges szekcióba június 30-ig várják VR-alkotások nevezését.

 

 

A 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idén először VR-szekcióval bővül, amely a Random Error Studio és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által szervezett Zip-Scene Konferencia közös kezdeményezésére jön létre. Június 30-ig várják VR-alkotások nevezését!

2019. november 13-16. között a VERZIÓ Filmfesztivál VR-szekciójának keretében különféle VR-produkciókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők: 360 fokos videókkal, interaktív dokumentumfilmekkel, fikciós alkotásokkal és művészeti, térspecifikus VR-élményekkel. A programban tényfeltáró és új érzékekre alapozó VR-alkotásokat prezentálnak, amelyek a médiumorientált tartalomban rejlő innovatív lehetőségekre fókuszálnak.

A VR-szekció koncepcióját a „Zóna" fogalma köré rendezik a szekció kurátorai. Andrej Tarkovszkij Sztalker című filozófiai filmalkotása 2019-ben ünnepli bemutatásának 40. évfordulóját, de a nézők képzeletét ma is foglalkoztatja. Még mindig az olyan problematikákat vizsgáljuk, hogy tulajdonképpen mi van a Zóna tiltott és furcsa terében, amely megváltoztatja mindennapi életünk szabályrendszerét, és a szereplők miért éreznek mégis ellenállhatatlan vágyódást, hogy belépjenek. Miképpen tér el ez a Valóságtól? Ezen kérdések mentén olyan immerzív alkotásokat várnak, amelyek a belső tér és a belső utazás problematikájával foglalkoznak, nem csak tartalmi szempontból, hanem az eszközhasználati módszerükkel is erre kérdeznek rá. Miképpen válik a befogadó testének részévé a VR-szemüveg? Miképpen vezetjük be magunkat a virtuális valóság univerzumába? Milyen VR-környezet iránt érzünk igazi vágyódást? A Zóna a VR-produkciók kontextusában gyakran használt Holodeck metaforájaként is szolgálhat.

A felhívásra olyan alkotásokat várnak, amelyek újragondolják a VR-hoz kapcsolódó narratív elvárásokat, és különböző tartalomtípusuk megjelenítését is felvállalják. A beküldött alkotások a következő típusok bármelyikébe besorolódhatnak: 360-fokos videók (fikció és dokumentarista jellegű), művészeti VR-élmények, helyszínspecifikus VR-alkotások és immerzív riportfilmek is. A VR-szekcióba nevezett alkotásokból az esemény szervezőiből álló kurátori csapat válogat. A kiválasztott alkotásokat a Trafó Klubban nézheti meg a közönség a 16. Verzió Filmfesztivál programjának részeként.

A nevezés ingyenes! Alkotást benevezni az itt található kérdőív kitöltésével lehet. Javasolt a nevezett alkotást külön e-mailben is elküldeni (WeTransfer vagy egyéb fájlküldő rendszer segítségével): submission@vektorfestival.com

A kiválasztott projektet résztvevői számára teljeskörű fesztiválakkreditációt biztosítunk.

Nevezési határidő: június 30.
Nevezők értesítése az eredményről: augusztus 15.
A teljes program kihirdetése: szeptember 25.

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzetközi Visegrádi Alap

 

ZIP-SCENE KONFERENCIA

 

Digitálison innen és túl. Történetek analóg és digitális immerzív terekben

 

November 10-12. között másodszorra rendezik meg Közép-Kelet Európában a transmedia és digitális storytellinggel foglalkozó kutatói konferenciát. Az esemény a Zip-Scene blog és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem társszervezésében jön létre, a VR, az AR és egyéb digitális eszközök történetmesélési gyakorlataival foglalkozik.

A transmedia, vagy immersive storytelling fogalma olyan történetmesélési mód, amely a több médiumon történő elbeszélést jelenti. A tartalomgyártásra alkalmas eszközök száma megnőtt, így érdemes arra is odafigyelni, hogy a felhasználók tartalomgyártókká/prosumerekké váltak. A művészeti és az alkalmazott marketingkampányokban felhasznált történetek egyre inkább a fogyasztók tartalomalkotó attitűdjére építenek, ezért a transmedia mechanizmusainak tanulmányozása rendkívül időszerű. Az esemény ennek részletes vizsgálatát, külföldi példáit illetve a transmedia/ immersive storytelling eszközeinek és tudatos felhasználásának itthoni népszerűsítését tűzte ki célul.

A három napos konferencia az első a Közép-Kelet európai régióban, amely a transmedia storytelling tematikájával foglalkozik. 2018-ban a szervezők eredetileg régiós jelentőségű rendezvényt terveztek, de amerikai és számos ázsiai országból is kaptak jelentkezéseket, ezáltal az esemény fontos nemzetközi mérföldkővé válhat az interaktív digitális narratív formákkal foglalkozó kutatók részére. A konferencián a felhívásra jelentkező kutatókon és alkotókon túl, három, a területen híres szakember fog előadást tartani:

  • a színház és technológia kapcsolatának kutatója és több kísérleti VR-alkotás dramaturgja, Rebecca Rouse (Rensselaer Polytechnic Institute, USA);

  • a videojátékok filozófiájának meghatározó alakja és VR-dramaturg, Mathieu Triclot (University of Technology of Belfort-Montbéliard, FR);

  • a VR-alkotások történetmesélési lehetőségeinek és pszichológiájának kutatója, Pola Borkiewicz (Lengyel Tudományos Akadémia, PL).

 

A szervezők a konferenciára elsősorban az IT-, a kreatív technológia és -ipar valamint a marketingstratégiák iránt érdeklődő szakembereket várják, ugyanakkor alkotók és egyetemi hallgatók részvételére is számítanak.

Időpont: 2019. November 10-12.

Helyszín: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budakeszi út 12-22, 1121 Budapest

További információ és program: zip-scene.mome.hu

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek