Vitkolczi Ildikó: Palkó és a hó

Mesepályázat a Dörmögő Dömötörrel

 

A tél fehér. Nem zöld, és nem piros... fehér.

  Így magyarázta a hétéves Zsófi az öccsének, a négyéves Palkónak.

  És a földszinti Grízhabos néni szerint sem a tél a tél hó nélkül. Pedig az a legszebb benne, ha kinéz az ablakon, hogy kint mindent beborítanak a hulló hópelyhek. De ha mostanság kinéz, csak szürke utcákat és sötét háztetőket lát.

  Persze Grízhabos nénit igazából nem így hívták, de nagyon finom grízhabos sütit sütött, amilyet még a nagyik se tudtak. Az igazi nevét pedig még Zsófi se tudta leolvasni az ajtón lévő névtábláról, olyan sok betűből állt.

  Palkó nagyon szeretett volna örömöt szerezni a néninek - aki néha vigyázott rá, ha Anyáéknak sürgős dolguk akadt -, és egy kis hóhullást intézni neki, csak nem tudta, honnan szerezzen havat.

  Zsófi Holle anyót emlegette, de Palkó nem kérhette meg a mesebeli nénit, hogy rázza már egy kicsit a dunyháját az utcájuk fölött, hadd örüljön Grízhabos néni a hónak.

  Apa tudományosan magyarázta a 0 Celsius fokot, és a vízpárás levegő lehűlését, mire Palkó megint csak arra jutott, hogy nem tudja, hogyan kell havat csinálni.

  Végül rájött, ha a hó legfontosabb tulajdonsága, hogy fehér, és az ember ablaka előtt hull... akkor lehet helyettesíteni.

  És hogy mivel, arra a hétvégi sütés közben jött rá.

  Anyával és Zsófival sütött süteményt, de volt némi kapkodás a konyhában, amit végül egy lisztes zacskó bánt.

  Liszt hullt a padlóra, mindhármuk hajára... csak épp a tálba nem, ahová Anya szánta. És mivel a zacskószakadást némi huzakodás előzte meg Palkó és Zsófi részéről, mehettek mindketten a sarokba... aminek Palkó most örült. Hiszen ott remekül lehetett töprengeni azon, a liszten kívül milyen fehér dolgot tart még anya a konyhában, ami alkalmas lenne az ablakból való kiszórásra.

  Merthogy ez volt Palkó ötlete... és miután a spájzból kölcsönvett egy zacskó lisztet, sót és porcukrot, neki is állt megvalósítani.

  Sötétedés után kitárta a szobája ablakát, és kiszórta a lisztet. Aztán egy kis sót is, majd porcukrot.

  Hullt lefelé a liszt, a só és a cukor, de egy darabig még ott kavargott a levegőben, Palkó ablaka előtt is.

  Másnap Anya és Palkó összefutott Takarítónénivel, aki épp az utcát söpörte, és elpanaszolta, hogy valaki gondatlanul kiborította a járdára a lisztet, és nem takarított fel maga után, így bőven lett plusz munkája a már meglévő mellé.

  Ekkor nyitotta ki a földszinti ablakát Grízhabos néni, és elújságolta, hogy az éjjel esett a hó, és ettől ő nagyon boldog, hiszen a tél nem tél hó nélkül.

  Palkó Anyára sandított, de ő nem szólt semmit... egészen a hétvégéig, amikor ismét sütni akart, és úgy emlékezett, van még a spájzban liszt, sőt, porcukor is. De mikor egyiket se találta, a fejét fogta, és azt mondta, egyszer még azt fogja elhagyni valahol.

  Palkó nem szerette volna, ha Anya azon aggódik, hogy valahol ottfelejti legközelebb a fejét, így hát bevallotta, hová tűnt a spájzból a liszt.

  Meg a cukor.

  Sőt, a só is - bár azt Anya még észre sem vette.

  Anya sokáig hallgatott, végül azt mondta, érti ő, hogy Palkó örömöt akart szerezni a néninek, de a liszt kiszórása talán nem a legjobb megoldás. Mert a havat inkább ki kell várni, hogy valódi hókristályokat alkosson a természet.

  Vagy, ha végképp nem megy másképp, keresnek egy régi dunyhát, és abból rázzák ki a tollakat a szomszéd néni ablaka elé.

  Egyetlen feltétellel: ha Palkó vállalja, hogy Takarítónéninek is megszerzi a téli örömét, és Anyával együtt felsöpri az utcáról a kiszórt tollakat...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek